Keresés

Irina és Albina, orosz és ukrán asszonyok átveszik és együtt viszik a keresztet  Irina és Albina, orosz és ukrán asszonyok átveszik és együtt viszik a keresztet  

Családok keresztútja a Colosseumnál Ferenc pápával: Vezess bennünket kézfogásra!

Április 15-én Nagypénteken este – a Covid-járvány miatt két év kihagyásával – Ferenc pápa jelenlétében ismét végigjárták a római Colosseumnál Urunk Keresztútját. Több, mint tízezer hívő zarándok és érdeklődő vett rész a szertartáson, melynek stációit ezúttal családok írták a családi élet megpróbáltatásainak és szenvedéseinek megannyi állomásával. A Jézus halálára emlékező 13. állomás keresztjét egy ukrán és egy orosz család közösen vitte, de elmélkedésüket a beszédesebb csendnek engedték át.

Vértesaljai László / Török Csaba - Vatikán        

A Via Crucis egyes állomásaihoz az elmélkedéseket a világ különféle földrészeiről felkért olyan családok írták, akiknek sorsai felölelik az emberi család összes lényeges gondjait. Az egyes stációkhoz írt őszinte imádságos gondolatokat egymás után sorrendben a következő jellegű családok készítették: egy fiatal házaspár, egy missziós család, egy gyermektelen idős házaspár, egy sokgyermekes család, egy fogyatékkal élő gyermeket nevelő család, egy nevelőotthont működtető család, egy beteg szülőt gondozó család, egy nagyszülőpár, egy örökbefogadó család, egy gyermekeit nevelő özvegyasszony, egy család, amelynek egyik gyermeke szerzetes, egy család, amely elvesztette egy leányát, egy ukrán és egy orosz család és végül egy migráns család.

Nagypéntek, „az Úr szenvedésének keresztútja Ferenc pápa vezetésével

Róma, Colosseum 2022. április 15.

VIA CRUCIS

Ének

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében ℟ Ámen.  ℟

Kezdő imádság

Úr Jézus, a szenvedésednek szentelt napon Hozzád emeljük szavunkat, bízva abban, hogy meghallgatsz minket. Áldunk Téged, mert az élet forrása vagy számunkra, magadra vállalod szenvedéseinket, szent kereszted által megváltottad a világot. Hisszük, hogy sebeid által nyertünk gyógyulást, hogy nem hagysz magunkra a próbatétel órájában, hogy Evangéliumod valódi reménység. Felismerjük meggyötört testedet megannyi testvérünkben, az általad elszenvedett erőszakot abban, akit üldöznek, elhagyatottságodat annak kínjában, akit megölnek. Te, aki családban akartál élni, tekints jóságosan családjainkra: hallgasd meg imáikat, halld meg sírásukat,

áldd meg az elhatározásaikat, kísérd útjukat, támogasd őket a bizonytalanságok közepette,

vigasztald megsebzett szeretetüket, töltsd el őket a szeretet bátorságával, add meg nekik a megbocsátás kegyelmét, tedd őket nyitottá mások szükségével szemben. Úr Jézus, aki a Feltámadott Keresztre Feszített vagy, add, hogy ne engedjük elrabolni egy új emberiség reményét, az új egek és új földek reményét, ahol felszárítasz majd a szemünkről minden könnyet, és nem lesz többé sírás, sem bánat, mert a régiek elmúltak, és egyetlen nagy család leszünk szerető és békés otthonodban.

I. állomás

Jézus agóniája az Olajfák hegyén

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged.
℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Odaértek a majorba, amelyet Getszemáninak hívnak. Akkor azt mondta tanítványainak: »Üljetek le itt, amíg imádkozom.« Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és elkezdett remegni és gyötrődni. Azt mondta nekik: »Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok.« Egy kissé előbbre ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, távozzék el tőle ez az óra. Ezt mondta: »Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te.« (Mk 14, 32–36)

Itt vagyunk, egy alig két éve egybekelt pár. Házasságunkat még nem tették próbára viharok. A járvány összezavarta kissé a dolgokat, ám boldogok vagyunk. Olyan, mintha hosszúra nyúlt mézeshetet élnénk, a mindennapos vitatkozások ellenére is. A különbözőségeink ellenére is. Gyakran mégis félünk. Amikor az idősebb baráti párokra gondolunk, akinek nem sikerült. Amikor azt olvassuk az újságokban, hogy nő a válások száma. Amikor azt mondják nekünk: úgyis elhagyjuk majd egymást, hisz ilyen a világ. Ez statisztikai kérdés. Amikor egyedül érezzük magunkat, mert nem értenek meg minket. Amikor csak nehezen húzzuk ki a hónap végéig. Amikor egy fedél alatt élünk, de mégis idegennek érezzük magunkat. Amikor felébredünk éjszaka, és a szívünkön érezzük az „árvaságunk” súlyát. Mert elfelejtjük, hogy gyermekek vagyunk. Mert azt hisszük, hogy a házasságunk és a családunk csakis tőlünk, a mi erőnktől függ. Kezdjük észrevenni, hogy a házasság nem csupán romantikus kaland, hanem a Getszemáni kertje is. Mielőtt megtörjük testünket a másikért, ott van az aggódás is.

Úr Jézus, aki féltél és aggódtál. ℟ Adj nekünk békét. Aki imádkoztál a próbatétel órájában. ℟ Adj nekünk békét. Aki arra hívsz, hogy virrasszunk és imádkozzunk veled. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, aki békés olajfák között imádság közben mondtál igent arra, hogy a halálig, a kereszthalálig szenvedj értünk, hallgasd meg imánkat az ifjú házasokért: segítsd őket, hogy Veled egyesülve nézzenek szembe a nehézségekkel, és add meg mindannyiunknk, hogy veled maradjunk a próbatétel órájában. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

II. állomás

Júdás elárulja Jézust, övéi pedig elhagyják

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Még beszélt, amikor egy sereg közeledett; Júdás vezette őket, egy a tizenkettő közül. Odament Jézushoz, hogy megcsókolja. Jézus azonban azt mondta neki: »Júdás! Csókkal árulod el az Emberfiát?« Azok, akik körülötte voltak, látva, hogy mi készül, azt mondták: »Uram, közéjük vágjunk karddal?« Egyikük rá is csapott a főpap egyik szolgájára, és levágta a jobb fülét.  (Lk 22, 47–50) Jézus erre azt mondta neki: »Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el«. Akkor a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak. (Mt 26, 52. 56) Mintegy tíz évvel ezelőtt indultunk el a misszióba, Urunk, mert nem volt elég számunkra a saját boldogságunk. Oda akartuk adni az életünket, hogy mások is átélhessék ugyanezt az örömet. Meg akartuk mutatni Krisztus szereteték azoknak, akik nem ismerik. Nem számít, merrefelé. A közösségi élet és tevékenység nap mint nap segít abban, hogy az életre és a világra nyitott látásmóddal neveljük gyermekeinket. Ám nem könnyű: nem tagadjuk le az aggódásat és a félelmet, hogy bizonytalan családi életet élünk, messze a hazánktól. Mindehhez hozzájárul még a háború rettenete, ami oly drámaian aktuális ezekben a hónapokban. Nem könnyű csak hitből és szeretetből élni, mivel gyakran nem tudjuk teljesen rábízni magunkat a Gondviselésre. Amikor látjuk egy anya szenvedését, aki belehal a szülésbe, kiváltképp akkor, amikor bombázzák, vagy egy háború, éhínség vagy erőszak által elpusztított család gyötrelmét, olykor utolér a kísértés, hogy karddal válaszoljunk, elfussunk, magadra hagyjunk téged, hátrahagyjunk mindent, azt gondolva, nem éri meg a fáradságot… Ez azonban azt jelentené, hogy eláruljuk szegény testvéreinket, akik a Te tested a világban, és akik emlékeztetnek minket: Te vagy az Élő.

Úr Jézus, akit csókkal árultak el. ℟ Adj nekünk békét. Te, akit elhagytak a tanítványaid. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki megtapasztaltad a magányt és a megaláztatást. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...


Úr Jézus, aki szeretettel fogadtad az áruló Júdás csókját, hallgasd meg imáinkat: adj a missziós családoknak bátorságot az Evangéliumod melletti tanúságtételre, és add meg mindenkinek, hogy jóval feleljen a rosszra, s így a béke és a kiengesztelődés munkása legyen. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

III. állomás

A Főtanács halálra ítéli Jézust

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A főpapok pedig, és az egész főtanács, tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak. IA főpap újra megkérdezte őt: »Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?« Jézus azt felelte neki: »Én vagyok.« Erre azok mindnyájan halálra méltónak ítélték őt. (Mk 14, 55. 61–62. 64) Pár hónapja voltunk jegyesek, amikor az élet hosszú időre különválasztott minket. Megtapasztaltuk a távolról együtt dobbanó szív kínzó érzését. Amikor újra találkoztunk, szinte azonnal összeházasodtunk, annak a gyorsaságával, aki már soka várt és sokat félt. Elhagytuk a szülői házat, hogy egy újat építsünk fel. Megkezdtük házastársi utunkat, telve tervekkel és ifjonti álmokkal. Az élet azonban megmutatta, törékenyek vagyunk, kivetkőztetett elvárásainkból, sokszor meredeken emelkedő utat kellett bejárnunk, amelynek csúcsán szembe kellett néznünk azzal, hogy nem születhet gyermekünk. Gyakran gyötrő volt hallani a meddőségünkre vonatkozó megannyi szakvéleményt. „Hogyhogy nincs gyereketek?” — kérdezték tőlünk ezerszer, mintha csak azt sugallták volna, hogy a házasságunk és a szeretetünk nem elég ahhoz, hogy család legyünk. Hány meg nem értő tekintetet kellett elviselnünk! Ám mi nap mint nap tovább járunk együtt, kéz a kézben, együtt gondoskodva egy testvéri és baráti közösségről, amely — magány és a gyöngédség közepette — idővel az otthonunkká és a családunkká vált.

Úr Jézus, aki igazságtalan ítélet sújtott. ℟ Adj nekünk békét. Te, akit megrágalmaztak és megvádoltak. ℟ Adj nekünk békét. Te, akit ártatlan létedre üldöztek. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, akit igazságtalanul ítéltek el, hallgasd meg imádságunkat: add meg a gyermektelen házasoknak, hogy kéz a kézben járják útjukat, teljességében megélve a házastársi szeretet szentségét, és mindannyiunknak, hogy szelíd szilárdsággal viseljük a viszontagságokat. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

IV. állomás

Péter megtagadja Jézust

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Eközben Péter lent volt az udvarban. Odajött a főpap egyik szolgálója, látta Pétert melegedni, szemügyre vette őt, és azt mondta: »Te is a Názáreti Jézussal voltál!« Ő azonban letagadta: »Nem ismerem őt, és azt sem értem, mit mondasz.« Aztán kiment az előcsarnokba; ekkor megszólalt a kakas. Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, amit mondott neki: »Mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor tagadsz meg engem.« És sírni kezdett. (Mk 14, 66–68. 72)

Amikor összeházasodtunk, azt hittük, nem születhet gyermekünk. Aztán a nászúton mégis megfogant az első, és ez megváltoztatta az életünket. Sokkal lassabb terveink voltak, a munkában, az utazásban akartuk megvalósítani önmagunkat, úgy szerettünk volna érni, mintha örökre jegyesek maradnánk… Ehelyett, miközben még kissé hitetlenkedve érintettük kezünkkel ennek az ajándéknak a szépségét, máris megérkezett a második gyermek: egy kislány. Ahogy ma visszagondolunk, így érkeztek a többiek is, mintha fel sem fogtuk volna, mi történik. És mi lesz az álmainkkal? Az események átformálták azokat. A szakmai kiteljesedéssel? A beáradó élet tényei megváltoztattak mindent. Aztán ott volt még a félelem, hogy egy napon Péterhez hasonlóan mi is megtagadunk mindent; az aggódás és a megbánás kísértése, amikor szembesültünk a sokadik váratlan kiadással; az aggodalmaskodás a kamaszodó gyermekek közötti feszültségek miatt. A régi vágyak átadták a helyüket a családunknak. Nem könnyű, ez biztos, de végtelenül szebb így. A fel-felbukkanó gondolatok és a véget érni nem akaró napok terhei ellenére soha nem fordulnánk vissza ezen az úton.

Úr Jézus, aki felszárítottad Péter könnyeit. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki megbocsátasz a bűnét beismerőnek. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki megérted bizonytalanságainkat. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, aki kitárod kezed a bocsánatodat kérő felé, hallgasd meg fohászunkat: add meg a sok-sok családnak, hogy örömmel küzdjék le a megannyi nehézséget, és  mindannyiunknak, hogy mindig felkeljünk a bukásunk után. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

V. állomás

Pilátus halálra ítéli Jézust

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Pilátus újra megkérdezte tőlük: »Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?« Azok újra csak azt kiáltozták: »Feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte őket: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Feszítsd meg őt!« Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást. (Mk 15, 12–15)

A gyermekünk fölött már azelőtt kimondták az ítéletet, hogy a világra jött volna. Találkoztunk orvosokkal, akik már azelőtt gondot viseltek az életére, hogy megszületett volna, és orvosokkal, akik világosan megértették velünk: jobb lenne, ha nem hagynánk megszületni. Amikor az életet választottuk, minket is ítélettel sújtottak: „Csak teher lesz nektek és a társadalomnak” — mondták. „Feszítsd meg őt!” Pedig semmi rosszat nem tett. A világ ítélete hányszor elsietett és felszínes, s akár csak egy pillantással is képes szenvedést okozni nekünk. Hordozzuk a másmilyenségünk terhét, amely többször vált ki sajnálatot, mint valódi közelséget. A fogyatékosság nem érdem és nem egy címke, sokkal inkább egy lélek öltözete, amely gyakran inkább hallgat az igaztalan ítéletekkel szemközt — nem szégyenből, hanem mert irgalmas az iránt, aki ítélkezik. Nem vagyunk immunisak a kétely és a kísértés keresztjével szemben, ami felteszi a kérdést: mi lett volna, ha másként alakulnak a dolgok? Ám a fogyatékosság valójában egy körülmény és nem jellemvonás, a lélek pedig, Istennek hála, nem ismer akadályokat.

Úr Jézus, aki szeretettel tekintettél ellenségeidre. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki nem féltél attól, aki megöli a testet, de az életet nem ölheti meg. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki irgalmas szeretettel ítélsz. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, akit a világ logikája szerint ítéltek el, hallgasd meg kérésünket a szenvedő gyermeket nevelő családokért: adj nekik enyhülést a fáradságban, mindannyiunknak pedig add  meg, hogy mindig és mindenhogy az életet válasszuk, őrizzük és szeressük. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

VI. állomás

Megostorozzák és tövissel koronázzák Jézust.

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

[Pilátus pedig] pedig megostoroztatta Jézust, és átadta, hogy feszítsék keresztre. [A katonák] felöltöztették bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, azután elkezdték őt így köszöntgetni: »Üdvözlégy, Zsidók Királya!« Majd náddal verték a fejét, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. (Mk 15, 15. 17–19)

A mi otthonunk nagy, nem csak térbeli értelemben, hanem sokkal inkább a benne lakó emberi gazdagság okán. Házasságunk kezdetétől fogva soha nem voltunk kettesben. Hivatásunk volt a szenvedés befogadására, és ez így van mind a mai napig, negyvenkét évnyi házasság után, három vér szerinti gyermekkel, kilenc unokával, öt örökbe fogadott gyermekkel, akik nem tudnak magukról gondoskodni, s súlyos pszichés nehézségekkel küzdenek, ami minden, csak nem szomorú. Nem érdemeltünk ekkora áldást az életünkben. Aki úgy hiszi, nem emberséges magára hagyni a szenvedőt, annak akaratát a Szentlélek bensőleg indítja, hogy cselekedjen és ne maradjon közömbös, idegen. A szenvedés megváltoztatott minket. A szenvedés visszavezet a lényegeshez, átrendezi az élet prioritásait, és visszaadja az emberi méltóság mint olyan egyszerűségét. Az oly sok megostorozott és keresztre feszített ember keresztútján őmellettük járva, az ő keresztjük súlya alatt felfedeztük, hogy az az igazi király, aki odaajándékozza, eledellé teszi magát, lelkét és testét.

Úr Jézus, akit megostoroztak testedben és lelkedben. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki ismerted az ártatlan szenvedését. ℟ Adj nekünk békét. Te, akit megaláztak, zaklattak, tövissel koronáztak. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, aki fájdalmat és megvetést szenvedtél el, hallgasd meg fohászunkat: add meg családjainknak, hogy megtanulják a megsebzett befogadását, és mindannyiunknak, hogy magukra vegyük és gondját viseljük mások fájdalmának. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

VII. állomás

 Jézus vállára veszi a keresztet

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort, ráadták saját ruháit, és kivitték, hogy keresztre feszítsék. (Mk 15, 20) Egy teljesen átlagos reggelen kétszer is elájult a feleségem. Rohantuk a kórházba, ahol kimutattak egy betegséget, amely már célba vette a fejét. A műtét, a rehabilitáció, a kezelések… ma pedig teljesen más hétköznapokat élünk, mindannyian. Az Úr olyan történéseken keresztül beszél hozzánk, amelyeket gyakran nem értünk meg, és kézen fogva vezet a jobbik felünk kibontakoztatása felé. A feleségemnek megvolt a maga szerepe, helyzete, az „öltözete”, most pedig teljesen másmilyen lett. Meztelen, védtelen, keresztre feszített. Én pedig vele együtt. A betegség, e kereszt által olyan oszloppá váltunk, amelyre a gyermekeink támaszkodhatnak. Korábban nem így volt. Akár azt is mondhatnám, hogy ma, kendőzetlen szenvedést tükröző, átható szemeivel, teljességgel anya és feleség. Nincs szépítgetés, egy sokkal nehezebb és új élet lényegiségével vagyunk szemközt. Egy kalapácsként lesújtó gondolat megállít és keresztre szögez, s arra kényszerít legfőként engem, aki annyira keményfejűen gőgös voltam, hogy fedezzem fel más családokban is azt a csodálatos ajándékot, amik ők: van, aki megnevettet, aki a konyhában segít, aki elviszi a gyerekeidet a hittanra, aki meghallgat, aki egy tekintetből is megért, aki lehet, hogy ő maga hasonló, vagy akár még nehezebb élethelyzetben van, mégis képes szüntelenül veled foglalkozni.

Úr Jézus, aki nem kerested a világi elismerést. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki magadra vetted minden halandó terhét. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki magadhoz ölelted a kereszt nehéz fáját.  ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...


Úr Jézus, aki a halál fáját az élet kiapadhatatlan forrásává tetted, hallgasd meg kéréseinket: add, hogy a gyermekek gondoskodjanak szüleikről, hálával őrizve őket, és mindannyiunknak, hogy eltanuljuk tőled a nagylelkű szeretet és önajándékozás örömét. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

VIII. állomás

Cirenei Simon segít Jézusnak a kereszt hordozásában

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Miközben elvezették, megragadtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. (Lk 23, 26) Két éve mentünk nyugdíjba, és épp amikor elkezdtünk volna álmodozni arról, hogyan kötjük majd le a felszabadult energiáinkat, hírt kaptunk arról, hogy elbocsátották a vejünket. A járvány alatt tehetetlenül kellett végignéznünk nagyobbik lányunk házasságának a válságát. Az unokák apránként élettel és zűrzavarral árasztották el az otthonunkat, most már nem csak vasárnaponként. Három gyermekünk kicsi kora óta nem volt nálunk ilyen helyzet. Gyerekülést vettünk a kocsinkba, vettünk egy táblát, amire felírhattuk öt unokánk feladatait, nehogy véletlenül elfelejtsünk valamit. Az izmaink már nem olyanok, mint régen, de a tapasztalatok nagy csomagja sokkal tanulékonyabbá tesz minket az életben, mint amikor még volt erőnk rohanni. A családok és a munka bizonytalanságának a keresztje aggaszt minket. És most, amikor a természet rendje szerint a saját fáradtságunkkal és a haláltól való tagadhatatlan félelemmel foglalkoznánk, egy váratlan kereszt nehezedik ránk, és senki nem kérdezte meg, akarjuk-e hordozni. A lépteink gyakran lassúak, és éjszaka, miután nevettünk, az együttérzéstől elkezdünk sírni. „Oxigén” vagyunk a gyermekeink családjai számára, s ez olyan ajándék, ami felidézi azokat az érzéseket, amelyek akkor éltek bennünk, amikor ők még kicsit voltak. Mi örökre mama és papa maradunk.

Úr Jézus, aki megosztottad a kereszt terhét. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki alávetsz minket kereszted ítéletének. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki azt kéred, keresztünket hordozva kövessünk téged. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk... 

Úr Jézus, aki arra hívsz minket, hogy hordozzuk egymás terheit, hallgasd meg kéréseinket: add meg családjainknak, hogy osztozzanak az örömben és a fáradságban, és mindannyiunknak, hogy növekedjünk a cselekvő testvériességben. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

IX. állomás

Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Nagy népsokaság követte őt, köztük asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus odafordult hozzájuk, és így szólt: »Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeiteket sirassátok!« (Lk 23, 27–28) Most már négyen vagyunk. Sokáig ketten voltunk, s a magány és a elképzelt-vágyott szülőiségtől eltérő életmód keresztjét hordoztuk. Az örökbe fogadás egy olyan élet története, amelyet az elhagyás jelöl meg, és amelyet a befogadás gyógyít. Ám az elhagyás olyan seb, amely örökké vérzik. Az örökbe fogadás pedig olyan keresztt, amelyet a szülők és a gyermekek együtt hordoznak a vállaikon, támogatva, próbálva enyhíteni a fájdalmát, sőt még szeretni is azt, hiszen ez a gyermekünk élettörténetének a része. Mégis fáj látni, hogy a gyermekünk szenved a múltja miatt. Fáj, hogy próbáljuk szeretni, ám olykor mégsem vagyunk képesek a legkevésbé sem csillapítani a fájdalmát. Kölcsönösen örökbe fogadtuk egymást. Nincs nap, amikor ne úgy ébrednénk: mindez megéri a fáradságot; nem hiábavaló ez az erőfeszítés; ez a kereszt, még ha fájdalmas is, a boldogság titkát rejti magában.

Úr Jézus, aki magadra vontad a jeruzsálemi asszonyok tekintetét. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki felszárítottad a könnyeket és megvigasztaltad a szíveket. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki bátorsággal jártad a kereszt útját. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...


Úr Jézus, aki nyitott szemmel és készséges szívvel mentél a kereszt elébe, hallgasd meg kéréseinket: add meg a szülőknek és örökbe fogadott gyermekeiknek, hogy együtt növekedjenek mint egy befogadó család, és mindannyiunknak, hogy közösen munkálkodjunk a felebarát örömén. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

X. állomás

Keresztre feszíti Jézust

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Amikor a Koponyahelynek nevezett helyhez értek, megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus ekkor így szólt: »Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.« A ruháit elosztották, és sorsot vetettek rájuk. A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt: »Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!« A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: »Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!« Felirat is volt fölötte: »Ez a zsidók királya.« (Lk 23, 33–38)

Egy édesanya és két gyermek vagyunk. Több mint hét éve vagyunk három, és nem négy lábú szék: szép, értékes, de mégis kicsit ingatag. A kereszt alatt minden család, még a legfelemásabb, leginkább szenvedő, legfurcsább, a legcsonkább, megtalálja a maga mélységes értelmét. A miénk is. Megtapasztaltuk, nem kevés könny és fájdalom árán, hogy Jézus a keresztfához szögezett ölelésével letekint ránk és nem hagy magunkra. Nem pusztán valamiféle általános szeretetre hagy minket, mint Teremtő a teremtményét, hanem egy barát, egy anya, egy gyermek, egy testvér szeretetére bíz. Egy egyházra, amely minden hibája ellenére is kinyújtja a kezét, és bármennyire is lehetetlennek tűnik, olykor magára veszi a terhünket, és lehetővé teszi számunkra, hogy lélegzethez jussunk. A szeretet megsokszorozódik, mert ingyenes, még akkor is, amikor elfog a kísértés: „ha másokat megmentett… ha ő a Krisztus, az Isten választottja”, akkor miért nem tudta megmenteni a férjemet? Ám az Egyetlen sebe a keresztfán egyszerre örökség, kötelék és kapcsolat. A Szeretet valóságossá lesz, mert mélységünkben és bajainkban nem vagyunk magunkra hagyva.

Úr Jézus, aki kitártad karjaidat a keresztfán. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki nem mentetted meg Magadat, hogy minket megments. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki megbocsátottál gyilkosaidnak. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, aki a kereszten kitárt karjaiddal magadhoz öleled azt, aki magányos és elhagyott,

hallgasd meg imánkat: ad meg a szülő elvesztésétől sújtott családoknak, hogy érezzék: velük vagy szenvedésükben, mindannyiunknak pedig, hogy együtt tudjunk sírni a sírókkal. Tu che vivi e regno nei secoli dei secoli. ℟ Ámen.

XI. állomás

Jézus megígéri a mennyet a jobb latornak

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Amikor a Koponyahelynek nevezett helyhez értek, megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról. Aztán [az egyik gonosztevő] így szólt: »Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.« Ő azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!« (Lc 23, 33. 42–43)

Most már csak nevetünk azon, mennyi elvárást támasztottunk a fiunkkal szemben. Azért neveltük, hogy boldog legyen, megvalósítsa önmagát. Hogy nagyapja nyomdokaiba lépjen. Igen, talán másmilyen életet szántunk neki. Egy családot, munkát, gyerekeket, unokákat. Vagyis a „normalitást”. Szinte már el is éltük helyette az életét. Te azonban színre léptél, és összezavartál mindent. Ledöntötted az álmainkat, hogy valami nagyobbat hozz létre. Úgy alakítottad a dolgokat, hogy élete ne a „mindig is így volt” logikáját kövesse, és Magadhoz hívtad őt. De hogyan? Miért pont őt? Miért épp a mi fiunkat? Először nem tudtuk jól fogadni ezt a helyzetet. Szembefordultunk vele. Magára hagytuk. Azt hittük, hogy ridegségünk visszavezet majd őt a helyes útra. Próbáltuk elültetni szívében a kételyt, hogy mindent elhibáz. Mint két gonosztevő. Ám megértettük, hogy nem tudunk tovább küzdeni Ellened. Mi egy korsó vagyunk, Te pedig a tenger. Szikra vagyunk, Te pedig a tűz. Most pedig a jobb latorhoz hasonlóan azt kérjük tőled mi is: emlékezz meg rólunk, amikor belépsz Országodba!

Úr Jézus, aki gonosztevőként haltál meg. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki királyi trónná tetted a keresztfát. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki megnyitottad az elvesztett paradicsom kapuit. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk... 

Úr Jézus, aki kinyilatkoztattad Országod titkait, ahol az a legnagyobb, aki szolgál, hallgasd meg kéréseinket: vezesd a szülőket, hogy gyermekeik hivatását szolgálják, és add meg mindannyiunknak, hogy hűséges tanítványaid legyünk. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

XII. állomás

Jézus a szeretet tanítványnak ajándékozza édesanyját

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány. (Gv 19, 25–27)

Öten voltunk otthon: én, a férjem és három gyermekünk. Öt évvel ezelőtt komplikálttá vált az élet. Egy nehezen elfogadható diagnózis, egy minden pillanatban a legkisebb lányunk arcára írt rákos betegség. Egy betegség, amely bár soha nem oltotta ki mosolyát, ám épp ezáltal mégis sokkal fájdalmasabbá tette a megélt igazságtalansággal szembeni ellenállásunkat. Annak ellenére, hogy ez a szenvedés már így is „gúnyolódott” velünk, alig hat évi házasság után a férjem is elhagyott minket, váratlanul meghalt. A szívszaggató magány útjára léptünk, amelyen járva két év alatt elkísértük családunk legkisebb leányát a végső búcsúig. Öt év telt el ennek a kalandos útnak a megkezdése óta, amelyet értelmi szinten nem tudtunk teljességgel feldolgozni. Mégis erős bennünk a bizonyosság, hogy az Úr jelen volt s ma is jelen van ebben a hatalmas keresztben. „Isten nem azt hívja meg, aki képes rá, hanem képessé teszi azt, akit meghív” — egy apáca mondta egyszer ezt nekünk, és e szavak megváltoztatták életünk utóbbi éveinek a távlatát. A legnagyobb hazugság, amellyel meg kellett küzdenünk, abban állt, hogy mi már nem vagyunk család. Nem tudok másként megfelelni a szívemnek, a testi szenvedésemnek, mint azzal, hogy rábízom magam az Úrra, aki velem együtt éli meg földi utunknak ezt a szakaszát. Kislányom kemoterápiás kezelései alatt sokszor úgy éreztem magam, mint Mária a kereszt tövében. Ez a tapasztalás okozza, hogy ma azt érzem — még ha csak kicsi részben is —, hogy Uram édesanyja vagyok.

Úr Jézus, aki ismered a szeretet gyötrődését. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki nem engedted, hogy a halálé legyen az utolsó szó. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki végakaratodban nekünk adtad saját Édesanyádat. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, aki halálod előtt ránk akartad hagyni Édesanyádat, minket pedig az ő szívére bíztál, hallgasd meg kéréseinket: add meg a gyermekük elvesztését átélt családoknak, hogy megőrizzék az életük odaajándékozásakor nyert kegyelmet, és mindannyiunknak, hogy a Szentlélek vigasztalásában beteljesítsük végső akaratodat. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

XIII. állomás

Jézus meghal a kereszten

Ez az elmélkedés a keresztút során nem hangzott el, helyette csendet tartottak. 

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A kilencedik órakor Jézus felkiáltott, és hangosan így szólt: »Éloí, Éloí, lemá szabaktáni?« Ez azt jelenti: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« Az egyikük odafutott, egy szivacsot ecetbe mártott, és nádszálra tűzve inni adott neki, és így szólt: »Hagyjátok! Lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!« Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Mk 15, 34. 36–37)

A halál körülvesz. Az élet látszólag elveszíti az értelmét. Pár pillanat alatt megváltozik minden. A létezés, a napok, a téli hó gondtalansága, a gyerekek iskolába vitele, a munka, az ölelések, a barátságok… minden. Hirtelen minden értelmét veszti. „Hol vagy, Uram? Hová rejtőztél? A korábbi életünket akarjuk! Miért történik mindez? Milyen bűnt követtünk el? Miért hagytál magunkra minket? Miért hagytad magára népeinket? Miért szakítottad így kétfelé a családjainkat? Miért nem akarunk már álmodni, sem élni? Országaink miért borultak sötétségbe, mint a Golgota?” A könnyek kiszáradtak. A düh átadta helyét a megadásnak. Tudjuk, hogy szeretsz minket, Urunk, ám nem érezzük ezt a szeretetet, és ez megőrjít minket. Felébredünk reggel, s pár percig boldogok vagyunk, ám hamarosan eszünkbe jut, mennyire nehéz lesz kiengesztelődni. Hol vagy, Urunk? Szólj a halál és a megosztottság csöndjében, taníts minket békét szerezni, hogy testvérek legyünk, s újra felépítsük mindazt, amit a bombák örökre meg akartak semmisíteni.

Úr Jézus, aki a végsőkig szerettél minket. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki meghalva elpusztítottad a halált. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki utolsó leheletedet kiadva nekünk ajándékoztad az életet.℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, aki átszegett oldaladból a kiengesztelődés forrását fakasztottad mindenki számára, hallgasd meg alázatos szavunkat: add meg a könnyektől és vértől kimerült családoknak, hogy higgyenek a megbocsátás erejében, és mindannyiunknak, hogy békét és egyetértést építsünk. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.  ℟ Ámen.

XIV. állomás

Jézus testét a sírba helyezik

℣ Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged. ℟ Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

József fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba, és betette sziklába vágott, saját, új sírboltjába. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben. (Mt 27, 59-61)

Most már itt vagyunk. Meghaltunk a múltunknak. A saját földünkön akartunk élni, ám a háború megakadályozott ebben. Nehéz, amikor egy családnak választania kell az álmai és a szabadsága között. A vágyai és a túlélés között. Olyan út után vagyunk itt, amelynek során láttunk meghalni asszonyokat és gyermekeket, barátokat, testvéreket. Itt vagyunk mint túlélők. Akikre úgy tekintenek, mint teherre. Mi, akik otthon fontosak voltunk, itt csak számok, kategóriák, leegyszerűsítések vagyunk. És mégis sokkal többek vagyunk, mint bevándorlók. Személyek vagyunk. A gyermekeink miatt jöttünk ide. Minden nap meghalunk értük, hogy megpróbálhassanak egy normális életet élni, bombák, vér és üldöztetések nélkül. Katolikusok vagyunk, de olykor látszólag ez is csak másodlagos kérdés ahhoz képest, hogy migránsok vagyunk. Csak azért nem adjuk fel, mert tudjuk, hogy egy napon majd elhengerítik azt a hatalmas követ a sír szájától.

Úr Jézus, akit baráti kezek emeltek le a keresztről. ℟ Adj nekünk békét. Te, akit arimateai József új sírboltjába temettek. ℟ Adj nekünk békét. Te, aki nem ismerted meg a sír romlását. ℟ Adj nekünk békét. Mindannyian: Mi Atyánk...

Úr Jézus, aki alászálltál a holtak országába, hogy kiszabadítsd Ádámot és Évát gyermekeikkel együtt az ősi börtönből, hallgasd meg kéréseinket a migránsok családjaiért: szabadítsd ki őket az elszigeteltségből, amely öl, és add meg mindannyiunknak, hogy minden emberben Téged ismerjünk fel mint szeretett testvérünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. ℟ Ámen. 

A Via Crucis szövegét olasz eredetiből Dr. Török Csaba atya fordította

16 április 2022, 11:21