Keresés

Az Irgalmasság Vasárnapján Ferenc pápa a homíliát mondja  Az Irgalmasság Vasárnapján Ferenc pápa a homíliát mondja  

A Feltámadt Úr békéje öröm, megbocsátás és vigasztalás – a pápa homíliája

Isteni Irgalmasság vasárnapján a vatikáni Szent Péter bazilikában délelőtt 10 órakor kezdődött a szentmise, amelyet Ferenc pápa tartós térdfájdalmai miatt Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának az elnöke mutatott be. A Szentatya is részt vett az ünnepi szertartáson és felolvasta homíliáját.

Vertse Márta – Vatikán

Húsvét második vasárnapján a liturgia a Feltámadt Krisztus megjelenéseire emlékezik. Szentbeszédében a pápa, Jézusnak az evangéliumi szakaszban háromszor is felhangzó köszöntését elemezte: „Békesség nektek!”. Ezeknek a szavaknak ma különösen nagy jelentőségük van, amikor földrészünkön véres háború dúl. A vatikáni bazilikában nyolcezerötszáz hívő foglalt helyet, a nagyszámú koncelebrálók között jelen voltak az Irgalmasság misszionáriusai is.

A Feltámadt Krisztus felkínálja a sebeiből fakadó irgalmasságot

Ma a Feltámadt Úr megjelenik a tanítványoknak és akik magára hagyták, azoknak felkínálja irgalmasságát, megmutatva sebeit – kezdte homíliáját a pápa, majd Jézusnak a vasárnapi evangéliumi szakaszban háromszor is megismételt köszöntéséhez fűzte szavait: „Békesség nektek!” (Jn 20,19.21.26). Békesség nektek! – ismételte a pápa, hangsúlyozva, hogy ez a Feltámadt Úr köszöntése, aki elébe jön minden emberi gyengeségnek, tévedésnek. „Kövessük tehát a három „békesség nektek” köszöntést, amelyek révén felfedezzük magunkban az isteni irgalmasság három cselekedetét. Mindenekelőtt örömet ad; azután megbocsátást ébreszt; végül vigasztalást nyújt a fáradozásban” – mutatott rá Ferenc pápa.

Mi is érezzük Jézus örömét, amikor érezzük megbocsátását

1. Mindenekelőtt Isten irgalmassága örömet ad, egy sajátos örömet, az ingyenesen kapott megbocsátás örömét. Amikor Húsvét este a tanítványok meglátják Jézust és első alkalommal hallják, hogy békesség nektek! öröm tölti el őket. Félelmükben bezárkóztak otthonukba, de saját magukba is, a kudarc érzése csüggesztette el őket. Olyan tanítványok voltak, akik magukra hagyták a Mestert: letartóztatása pillanatában elmenekültek. Péter egyenesen három alkalommal tagadta meg és Jézus árulója közülük került ki, csoportjuk egyik tagja volt! Volt rá tehát okuk, hogy ne csak félelmet érezzenek, hanem azt is, hogy kudarcot vallottak, hogy semmit sem érnek. A múltban természetesen bátor döntéseket hoztak, lelkesen, elkötelezetten és nagylelkűen követték a Mestert, de a végén minden összeomlott; a félelem kerekedett felül és elkövettek egy nagy bűnt: magára hagyták Jézust a legtragikusabb pillanatban. A Húsvétot megelőzően azt hitték, hogy nagy dolgokra voltak hivatva, arról vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közöttük, most pedig azon kapták magukat, hogy mélypontra kerültek.

Ebben a légkörben érkezik a Feltámadott Úr első békesség nektek! köszöntése. A tanítványok elszégyelhették volna magukat, ehelyett örülnek. Miért? Mert az az arc, az a köszöntés, azok a szavak figyelmüket saját magukról Jézusra irányítják. „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat” – pontosítja az evangéliumi szöveg. Elterelik figyelmüket saját magukról és kudarcaikról és vonzza őket Jézus tekintete, amelyben nincs szigorúság, hanem irgalmasság. Krisztus nem tesz szemrehányást a múlt miatt, hanem megajándékozza őket mindenkori jóindulatával. És ez felélénkíti őket, szívüket elárasztja az elveszített békével, új emberekké teszi őket, akiket megtisztít egy számítások és érdemek nélküli megbocsátás.

Ez Jézus öröme, az öröm, amelyet mi is éreztünk, amikor megtapasztaltuk megbocsátását – mutatott rá homíliájában Ferenc pápa. Megtörtént velünk, hogy hasonlítottunk Húsvét estéjének tanítványaira: egy bukás, egy bűn, egy kudarc után. Azokban a pillanatokban úgy tűnik, hogy nincs már mit tenni. De az Úr éppen akkor mindent megtesz, hogy nekünk adja békéjét: egy szentgyónás révén, egy személy szavai, aki közel áll hozzánk, a Lélek egy belső vigasza egy váratlan és meglepő esemény révén…Isten különböző módokon azon fáradozik, hogy éreztesse velünk irgalmasságának ölelését, egy olyan örömet, amely a „megbocsátás és a béke” elnyeréséből fakad. Igen, Isten öröme a megbocsátásból születik és békességet hagy maga után, olyan öröm, amely felemel, megalázás nélkül, mintha az Úr nem értené, hogy mi történik. A pápa arra buzdított, hogy emlékezzünk a Jézustól kapott megbocsátásra és békességre. Ez jót fog nekünk tenni, emlékezzünk rá, hiszen mindnyájan részesültünk ebben a tapasztalatban.  Helyezzük Isten ölelésének és simogatásának emlékét hibáink és bukásaink elé. Így tápláljuk majd az örömet. Mert semmi sem lehet olyan, mint azelőtt annak, aki megtapasztalta Isten örömét! Az öröm megváltoztat bennünket.

Rino Fisichella érsek mutatta be a szentmisét
Rino Fisichella érsek mutatta be a szentmisét

Adjuk tovább az Úrtól kapott békességet

2. Békesség nektek! Az Úr második alkalommal hozzáteszi: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”. És a tanítványoknak adja a Szentlelket, hogy a kiengesztelődés közvetítőivé tegye őket: „Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer”. Nemcsak irgalmasságot kapnak, hanem ugyanannak az irgalmasságnak a közvetítőivé is válnak, amelyet kaptak. Ezt a hatalmat nem érdemeik, tanulmányaik alapján kapják, nem: pusztán a kegyelem ajándéka, amely azonban a bűnbocsánatot nyert emberek tapasztalatán nyugszik. A pápa ekkor az Irgalmasság misszionáriusaihoz fordult: ha van olyan köztetek, aki nem érzi, hogy bűneit meg lettek bocsátva, akkor álljon meg és ne legyen az Irgalmasság misszionáriusa mindaddig, amíg nem érzi, hogy megbocsátottak neki. És akkor a kapott irgalmasságból mindnyájan képesek lesznek olyan sok irgalmasságot, annyi megbocsátást adni másoknak.

Ma is és mindig az egyházban így kell elnyernünk a bűnbocsánatot, egy irgalmas gyóntató alázatos jósága révén, aki tudja, hogy nem valamilyen hatalom birtokosa, hanem az irgalmasság csatornája, aki másokra árasztja a megbocsátást, amelyet ő elsőként élvezett – fordult a gyóntató atyákhoz Ferenc pápa. És ebből születik a mindent megbocsátani, mert Isten mindent, mindent és örökre megbocsát. Mi vagyunk azok, akik belefáradunk, hogy bocsánatot kérjünk, de Ő mindig megbocsát. Nektek az a feladatotok, hogy ennek a megbocsátásnak a csatornái legyetek, annak a tapasztalatnak a révén, hogy ti bocsánatban részesültetek. Nem kínozni kell a bűneikkel érkező híveket, hanem meg kell érteni, hogy miről van szó, meg kell hallgatni őket, meg kell bocsátani és jó tanácsot kell adni, hogy hogyan haladjanak tovább. Isten mindent megbocsát: nem kell bezárnunk azt az ajtót…- tanácsolta Ferenc pápa.

„Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer”. Ezek a szavak képezik a kiengesztelődés szentségének eredetét, de még mást is. Jézus az egész egyházat egy irgalmasságot közvetítő közösségé tett, amely a kiengesztelődés jele és eszköze az emberiség számára. Mindnyájan részesültünk a keresztség szentségében a Szentlélekben, hogy a kiengesztelődés férfiai és női legyünk. Amikor megtapasztaljuk annak az örömét, hogy megszabadultunk bűneink, kudarcaink súlyától; amikor első személyben megtapasztaljuk, mint jelent újjászületni egy olyan tapasztalat után, amelyből látszólag nem volt kiút, akkor meg kell osztanunk az irgalmasság kenyerét a körülöttünk lévőkkel. Érezzük, hogy erre vagyunk elhivatva. A pápa arra kérte a híveket, hogy tegyék fel a kérdést: én, aki környezetemben, ahol élek, a családban, a munkahelyen közösségemben előmozdítom-e a szeretetközösséget, szövöm-e a kiengesztelődés szálait? Elkötelezem-e magam, hogy feloldjam a konfliktusokat, hogy megbocsátást vigyek oda, ahol gyűlölet van, békességet, ahol harag van? Jézus e szavainak tanúit keresi bennünk a világ számára: Békesség nektek! Békességet kaptam, átadom másoknak.

Jézus sebei hatalmasabbak minden bűnnél

3. Békesség nektek! - ismétli az Úr harmadszor, amikor nyolc nappal később ismét megjelenik a tanítványoknak, hogy megerősítse Tamás fáradalmas hitét. Tamás látni akarja és meg akarja érinteni. És az Úr nem botránkozik meg hitetlenségén, hanem elébe jön: „Tedd ide ujjadat, és nézd a kezemet”. Nem egy kihívás, hanem az irgalmasság szavai ezek. Jézus megérti Tamás nehézségét: nem bánik keményen vele és az apostolt felkavarja ez a nagy jóindulat. És így hitetlenből hívővé válik és a legegyszerűbb és legszebb hitvallást teszi: „Én Uram, én Istenem!”.

Ez egy nagyon szép fohász, amit mi is magunkévá tehetünk és ismételhetjük napközben, főleg, amikor kételyeket és sötétséget tapasztalunk, mint Tamás. Ne feledjük el ezt: a bűnökkel szemben, a legcsúnyább bűnnel szemben, a mi bűnünkkel vagy másokéival szemben mindig ott van az Úr jelenléte, aki felkínálja sebeit. Ne felejtsük ezt el. És gyóntatói szolgálatunkban meg kell mutatnunk az embereknek, hogy bűneikkel szemben ott vannak az Úr sebei, amelyek hatalmasabbak a bűnnél.

Mert Tamásban jelen van minden hívő története: vannak nehéz pillanatok, amikor az élet látszólag megcáfolja a hitet, amikor válságban vagyunk és szükségünk van arra, hogy érintsünk és lássunk. De, mint Tamás, éppen ekkor fedezzük fel az Úr szívét, irgalmasságát. Ezekben a helyzetekben Jézus nem diadalmasan és elsöprő bizonyítékokkal jön felénk, nem hajt végre hangzatos csodákat, hanem felkínálja irgalmassága szívet melegítő jeleit. A mai evangélium stílusával vigasztal meg bennünket: felkínálja sebeit.

És arra késztet, hogy felfedezzük fivéreink és nővéreink sebeit is. Igen, Isten irgalmassága válságainkban és fáradozásainkban gyakran kapcsolatba hoz bennünket felebarátunk szenvedéseivel. Azt hittük, hogy mi vagyunk a szenvedés tetőpontján, egy nehéz helyzet csúcsán, és felfedezzük, hogy van, aki csöndben még rosszabb időszakokat vészel át. És ha gondozzuk felebarátunk sebeit és elárasztjuk irgalmassággal, bennünk új remény születik újjá, ami vigasztal a fáradságban. Kérdezzük meg tehát, hogy az utóbbi időben megérintettük-e egy testben vagy lélekben szenvedő sebeit; vittünk-e békét egy sebesült testnek vagy egy összetört léleknek; szenteltünk-e egy kis időt arra, hogy meghallgassunk, elkísérjünk, vigasztaljunk. Amikor ezt tesszük, Jézussal találkozunk, aki annak a tekintetével, akit az élet megpróbált, irgalmassággal tekint ránk és ismétli nekünk: Békesség nektek!

Szűz Mária az Irgalmasság Anyja

A pápa a következő gondolattal zárta homíliáját az Isteni Irgalmasság vasárnapján: „Szeretek a Szűzanya jelenlétére gondolni ott az apostolok között, és arra, hogy Pünkösd óta úgy gondolunk rá, mint az egyház Anyjára: annyira szeretek rá gondolni az Isteni Irgalmasság vasárnapja utáni hétfőn, mint az Irgalmasság Anyjára: Ő segítsen nekünk, hogy előre haladjunk ebben az olyan nagyon szép szolgálatunkban”.

 

25 április 2022, 09:51