Ferenc pápa osztozik a kanadai Manitoba Métis indiánok fájdalmában
Salvatore Cernuzio és Linda Bordoni / Somogyi Viktória – Vatikán
Ferenc pápa csütörtökön fogadta a Kanadából érkezett Manitoba Métis Indián Szövetség 55 képviselőjét az Apostoli Palota Kelemen-termében. A Manitoba Métis közösség következetesen érvényesíti és védi jogait és identitását, mint önkormányzati joggal bíró nép. Az utóbbi időben Kanadában Manitoba Métis Szövetségként ismerték el őket. Ez az oka annak, hogy e Szövetség „Red River Métis” (Vörös folyó métis) néven ismert tagjai külön csoportként érkeztek Rómába, és nem vettek részt a pápa audienciáin a kanadai bennszülött népek más csoportjaival (Métis, Inuit és Első nemzethez tartozók), akik április elején jártak a Vatikánban.
A remény és a megújulás üzenete
Más kanadai bennszülött népekhez hasonlóan a Manitoba Métisek is visszaélések áldozataivá váltak a kormány által létrehozott, keresztények által fenntartott „bentlakásos iskolákban”. Az április 1-jén tartott audiencián a pápa a kanadai katolikus püspökök jelenlétében bocsánatot kért, és „felháborodását és szégyenét” fejezte ki a Kanadában oly sok bennszülött által elszenvedett visszaélések miatt. Ez erőteljes üzenet volt, amelyet az őslakosok évtizedek óta vártak. David Chartrand, a Manitoba Métis indiánközösség elnöke köszönetét fejezte ki a pápa szavaiért:
„Mint minden kanadai őslakos, különösen mi, akik kárt szenvedtünk olyan egyénektől, akik a katolikus egyház mögé rejtették vétkeiket, fellélegeztem, amikor Ferenc pápa őszinte bocsánatkérését hallottam. Tudom, hogy sok Red River Métis sok éve várt erre a bocsánatkérésre. Remélem, hogy ez segít elindítani a gyógyulási folyamatot, és egyesít bennünket a kiengesztelődés, az újjáéledés és a megújulás útján” – fogalmazott David Chartrand, a Manitoba Métis indiánközösség elnöke. A Szent Péter téren ugyanezeket a szavakat ismételte meg az újságíróknak a csütörtöki pápai audiencia után. „A mi üzenetünk egy kicsit más volt” - hangsúlyozta. „Természetesen nagyra értékeltük és elfogadtuk a pápa bocsánatkérését, és beszéltünk a kiengesztelődésről, de volt egy nagyobb üzenetünk, ami a reményről és a megújulásról szólt.”
Könnyek és együttérzés
„Az elejtett könnyeket, a megosztott történeteket Őszentsége nagy kegyelettel fogadta, és nagyon meghatódtunk, amikor bocsánatot kért” – mondta az indiánvezető. Egy Andrew nevű túlélő, „aki gyermekként súlyos árat fizetett”, lehetőséget kapott arra, hogy elmondja személyes történetét a pápának, aki türelmesen, figyelemmel és elérzékenyülve hallgatta. „Megérintette szívünket együttérzését látni” – tette hozzá.
Ajándékok, amelyek egy nép történetét mesélik el
Az őslakosok képviselői megmutatták a pápának a kanadai kormánnyal aláírt megállapodást. Ferenc pápa aláírt egy példányt, amelyet kiállítanak majd egy hamarosan megnyíló múzeumban. Az őslakosok ezután 300 évvel ezelőtti gyöngyökből készült, kézműves ajándékokat adtak át Ferenc pápának. „A gyöngyfűzérek annak a történetét mesélik el, hogy kik vagyunk” – magyarázta Chartrand. „Egykor a ’Nyugat Virággyöngyfűző népeként’ ismertek bennünket, mert nem tudták, hogy hívjanak bennünket. Félvérnek, vidékinek hívtak minket. Minden kézművesmunkánkban megjelennek a préri virágai, amelyek elmesélik a történetünket.” A küldöttség egy pár hagyományos lábbelit és néhány, az 1800-as évekből származó keresztet is adott a pápának. „Nagyra értékelte népünk kedvességét” - mondta az indiánvezető.
A pápa kezet fogott minden jelenlévővel az audiencián
A pápa kezet fogott minden jelenlévővel az audiencián. „Felállt a székről és odajött hozzánk. Láttuk, hogy sántikál... Mondtuk neki: üljön le, inkább mi lépünk oda Őhozzá. Nagyon jó volt látni a pápát energikusan, lelkesen és büszkén. Megérintette a szívünket, és sokan közülünk sosem felejtik el, amíg élünk. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen haladó a pápa.”
Meghívás Louis Riel sírjának meglátogatására
Az audiencia arra is alkalmat adott a Manitoba Métiseknek, hogy megismételjék meghívásukat a pápának, hogy látogassa meg Winnipeg környékét és áldja meg Louis Riel, a Métisek egy korai vezetőjének a sírját. Rielt Manitoba tartomány alapítójának tartják. Ő vezette a Vörös-folyó ellenállási mozgalmakat, amelyek célja az volt, hogy megvédjék népük jogait és kultúráját, amikor földjük kanadai befolyás alá került. Ferenc pápa kifejezte szándékát, hogy Kanadába látogasson, amelyre valószínűleg júliusban kerül sor.