Keresés

„Legyetek figyelemmel mindenki méltóságára, munkátok elősegíti sokak találkozását Jézussal” – kérte Ferenc pápa „Legyetek figyelemmel mindenki méltóságára, munkátok elősegíti sokak találkozását Jézussal” – kérte Ferenc pápa 

A pápa fogadta a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség tagjait

A pápa csütörtökön fogadta a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség tagjait. Megbecsülésének adott hangot és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vesznek a közrend védelmében, együttműködve a csendőrséggel. „Legyetek figyelemmel mindenki méltóságára, munkátok elősegíti sokak találkozását Jézussal” – kérte Ferenc pápa.

Adriana Masotti / Somogyi Viktória – Vatikán

Elismerését fejezte ki a Vatikánban szolgálatot teljesítő rendőröknek, különösen a járvány hónapjaiban végzett munkájuk miatt, amikor jól össze tudták egyeztetni munkájukban az egészségügy és a közrend szabályait a zarándokok szükségleteivel. A pápa hangsúlyozta: „A felkészültségeteknek is köszönhető, hogy ezeken a szent helyeken és a Vatikánváros körül nyugodtan zajlott az élet. Ez a munkátok eredménye: köszönöm nektek. Éberségetek éjjel-nappal védelmet nyújt azoknak az embereknek, akik a bazilikába jönnek imádkozni, és akik velem jönnek találkozni. Pontos munkátok megkönnyíti a téren megrendezett lelkiségi és vallási események lezajlását, valamint a turisták látogatását is” – állapította meg a pápa.

Az emberekről való gondoskodás

„A Közbiztonsági Felügyelőség tagjai kényes munkát végeznek” – hangsúlyozta Ferenc pápa. Elismerte elkötelezettségüket, hogy türelemmel és készségesen hajtják végre tevékenységüket a legbonyolultabb helyzetekben is. A pápa emlékeztetett arra a kitartó együttműködésre is, amelyet római vagy olaszországi lelkipásztori látogatásai során végeznek. „Hálás vagyok a stílusotokért is: diszkrét, de mégis hatékony a jelenlétetek, amelyet a Vatikáni Csendőrséggel való együttműködés még hatékonyabbá tett. Arra szeretnélek buzdítani benneteket, hogy az olykor nehéz szolgálatotokat mindig hassa át az az alapvető motiváció, hogy az emberekről gondoskodtok, megóvva mindenki méltóságát és biztonságát. Ez nagyon értékes feladat.”

Isten mindig türelmes velünk

A pápa kötetlen szavakkal hozzátette, hogy mindig a személyt kell a középpontba állítani, még a sajátos körülmények esetén is: „Lehet, hogy valaki olyan kéréssel érkezik, vagy olykor olyan problémákkal vagy szükségletekkel, amelyek nem megfelelőek, néha kissé fárasztóak. De köszönöm a türelmeteket és azt, hogy az embereket olyannak fogadjátok el, amilyenek az életben. Isten is így bánik velünk!” – jegyezte meg a pápa.

Elősegítitek a turisták és a zarándokok találkozását Jézussal

Ferenc pápa utalt az Úr templomi bemutatásának ünnepére, amelyet „a találkozás ünnepének” is neveznek és amelyet február 2-án tart az egyház. Emlékeztetett, hogy az Evangélium Mária és József, a fiatal szülők találkozásáról szól az idős Simeonnal és Annával. A középpontban Jézus áll. „Az ember azt gondolja, hogy munkátokkal itt is sok találkozást tesztek lehetővé, amelyekben az Úr áll a középpontban. A jeruzsálemi templomban befogadták Jézust. A ti szolgálatotok lehetővé teszi, hogy Jézust továbbra is oly sok ember befogadja. Szent József és a Szűzanya, akik bemutatták az Urat a templomban, vigyázzanak rátok és oltalmazzanak benneteket” – fohászkodott a pápa. Végül arról biztosította a jelenlevőket, hogy reményeiket és aggodalmaikat szívén viseli és imádkozik értük.

 

03 február 2022, 22:25