Keresés

Ferenc pápa: Jézus be akar szállni életünk bárkájába, akkor is, ha mi méltatlannak érezzük magunkat rá bűneink miatt Ferenc pápa: Jézus be akar szállni életünk bárkájába, akkor is, ha mi méltatlannak érezzük magunkat rá bűneink miatt 

Evezzünk a mélyre Jézussal! – Ferenc pápa Úrangyala imája

Jézus be akar szállni életünk bárkájába, akkor is, ha mi méltatlannak érezzük magunkat rá bűneink miatt. A meglepetések Ura azonban betölti ürességeinket, szegénységünket felhasználva hirdeti gazdagságát, irgalmasságát – fejtette ki délben Ferenc pápa, elemezve az évközi ötödik vasárnap evangéliumi szakaszát.

Vertse Márta - Vatikán

Péterhez és társaihoz hasonlóan mi is gyakran átéljük az „üres hálók éjszakáját”, kudarcaink láttán szívünket két veszélyes érzés, csalódás és keserűség tölti el. Ha azonban befogadjuk az Urat életünkbe, mi is részesei lehetünk a csodálatos halfogásnak, félelem nélkül hajózhatunk az élet tengerén – tanította a pápa.

Bízzunk az Úr szavában

A vasárnapi evangéliumi szakasz a Galileai-tó partjaira visz el bennünket – kezdte elmélkedését a pápa a csodálatos halfogás epizódjáról. A tömeg Jézus körül tolong, miközben néhány csalódott halász, közöttük Simon Péter, a hálóikat mosogatják egy sikertelen éjszakai halászat után. És ekkor Jézus éppen Simon bárkájába száll be; majd felszólítja, hogy evezzen a mélyre és ismét vesse ki hálóit (vö. Lk 5,1-4). A pápa ezután Jézus következő két cselekvésére hívta fel a figyelmet: az Úr először beszáll a csónakba, majd arra szólítja Pétert, hogy evezzen a mélyre.

Az Úr Péter bárkáját választja, hogy hirdesse tanítását

Jézus mindenekelőtt Simon bárkájába száll be. Hogy miért? Azért, hogy tanítson. Éppen azt a bárkát választja, amely nincs tele halakkal, hanem üresen tért vissza a partra egy fáradtsággal és csalódásokkal teli éjszaka után. Ez egy szép kép a mi számunkra is – jegyezte meg a pápa. Életünk bárkája minden nap elhagyja otthonunk partjait, hogy belemerüljön a mindennapi tevékenységek tengerébe; minden nap megpróbálunk a „mélyben halászni”, álmokat szőni, terveket megvalósítani, megélni a szeretetet kapcsolatainkban. De gyakran, mint Péter, „az üres hálók éjszakáját” éljük meg, a csalódást, hogy olyan nagyon elkötelezzük magunkat a remélt eredmények nélkül: „egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk” – mondja Simon Péter. Hányszor átéljük mi is a kudarcot, miközben szívünkben csalódás és keserűség támad – fejtette ki a pápa, majd egy hasonlattal élt: olyan ez a két nagyon veszélyes érzés, mint amikor a szú rágja a fát.

Jézus a meglepetések Ura, a közelség Istene

A pápa ezután arra mutatott rá, hogy Jézus pontosan azért száll be csónakunkba, mert onnan akarja hirdetni az evangéliumot a világnak. Éppen az az üres bárka a mi tehetetlenségünk jelképe, válik Jézus „katedrájává”, szószékké, ahonnan hirdeti Isten Szavát. Az Úr ezt szereti tenni. Az Úr a meglepetések, a meglepetésekben lévő csodák Ura: beszáll életünk csónakjába, amikor semmit sem tudunk nyújtani neki; belép ürességünkbe, hogy azt betöltse jelenlétével; szegénységünket felhasználva hirdeti gazdagságát, nyomorúságunkat felhasználva hirdeti irgalmasságát. A pápa arra buzdított, hogy emlékezzünk rá: Isten nem sétahajót akar, elég neki egy ütött-kopott csónak, megelégszik azzal, hogy befogadjuk őt. De mi hagyjuk, hogy beszálljon életünk csónakjába? Rendelkezésére bocsájtjuk azt a keveset, amivel rendelkezünk? Olykor méltatlannak érezzük magunkat Őrá, mert bűnösek vagyunk. De ez egy olyan kifogás, ami nem tetszik az Úrnak, mert eltávolítja őt tőlünk. Ő a közelség Istene: nem a tökéletességet, hanem a befogadást keresi. Neked is mondja: „Engedd, hogy beszálljak életed bárkájába, úgy, amilyen”. Gondolkozzunk el ezen – szólított fel rá Ferenc pápa.

Ha befogadjuk Jézust, vele együtt a mélyre evezhetünk

Így az Úr helyreállítja Péter bizalmát. Beszáll csónakjába és miután prédikált, ezt mondja neki: „Evezz a mélyre”. Nem volt megfelelő az időpont a halászásra, de Péter bízik Jézusban. Nem a halászok stratégiájára épít, amit jól ismert, hanem Jézus újdonságára. Az az ámulat késztette rá, hogy megtegye, amit Jézus mond.  És így van ez számunkra is: ha vendégül látjuk az Urat bárkánkon, akkor a mélyre evezhetünk. Jézussal félelem nélkül hajózhatunk életünk tengerén, anélkül, hogy engednénk a csalódásnak, amikor nem halászunk semmit és anélkül, hogy megadnánk magunkat a „nincs már mit tenni” felfogásnak. Mindig, a személyes életben csakúgy, mint az egyházban és a társadalomban, mindig van valami szép és bátor, amit tenni lehet. Mindig újra tudunk kezdeni, az Úr mindig arra hív, hogy nekivágjunk, mert Ő új lehetőségeket nyit számunkra. Akkor tehát fogadjuk be meghívását: űzzük el a pesszimizmust és a bizalmatlanságot és evezzünk a mélyre Jézussal! A mi kis üres bárkánk is részt vesz majd egy csodálatos halfogáson – mondta Ferenc pápa, majd a Szűzanyához fordulva zárta le beszédét a vasárnapi Úrangyala elimádkozása előtt:

Imádkozzunk Máriához, aki, mint senki más, befogadta az Urat élete bárkájába, bátorítson minket és járjon közben értünk!

06 február 2022, 10:23