Keresés

Ferenc pápa 2015. december 8-án az Irgalmasság rendkívüli szentéve alkalmából kinyitja a Szent Péter-bazilika szentkapuját Ferenc pápa 2015. december 8-án az Irgalmasság rendkívüli szentéve alkalmából kinyitja a Szent Péter-bazilika szentkapuját 

A remény zarándokai: Ferenc pápa levele a 2025-ös szentévről a pandémia utáni újjászületés jegyében

Az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa elnökének, Rino Fisichella érseknek címzett levelében a pápa örömmel szól a 2025-ös szentév előkészületeiről. Az egyház már az első szentév óta, 1300-tól kezdve különleges kegyelmi eseményként éli meg a jubileumokat. A 2025-ös szentév mottója: „A remény zarándokai”.

Gedő Ágnes – Vatikán

Isten hű és szent népe már évszázadok óta nagy jelentőséget tulajdonít az előbb százévente, majd ötven, végül huszonötévenként megtartott szentéveknek, melyek teljes búcsúval, Isten irgalmának megtapasztalásával gazdagították a mindenkori hívő embert. A hosszú zarándoklat végén a hívek részesültek az egyház lelki kincseiből, amikor átlépték a szentkaput és lerótták tiszteletüket Péter és Pál apostolok ereklyéi előtt, melyeket a római bazilikákban őriznek. Zarándokok milliói jutottak el ezekre a szent helyekre az évszázadok folyamán, élő tanúságot téve a hitről.

A XXI. század első negyedébe értünk

A 2000-es nagy jubileum bevezette az egyházat a történelem harmadik évezredébe. Szent II. János Pál nagyon várta ezt a szentévet, remélve, hogy a keresztények legyőzik megosztottságukat és együtt ünneplik Jézust Krisztus, az emberiség megváltója születésének kétezredik évfordulóját. Most a XXI. század első negyede előtt állunk és készülünk a 2025-ös szentévre. Fontos állomás volt az irgalmasság rendkívüli szentéve, mely által újra felfedezhettük az Atya irgalmas szeretetének erejét és gyöngédségét – írja levelében Ferenc pápa, majd a pandémia okozta nehézségekről szól.

Megváltozott az életünk a pandémia után

Az elmúlt két évben nem volt olyan ország, amelyet ne sújtott volna a világjárvány. Mindenütt megtapasztaltuk a magányt, a bizonytalanságot, a lét végességét, ami megváltoztatta életmódunkat. Keresztény emberként együtt szenvedtünk testvéreinkkel, akik próbatételeket álltak ki. Templomaink zárva maradtak, akárcsak az iskolák, a gyárak, üzletek és szabadidős központok. A pandémia megnyirbálta szabadságunkat, fájdalmat, félelmet és elveszettség érzést váltott ki belőlünk. A tudósoknak hála gyorsan megtaláltuk az első választ arra, hogy fokozatosan visszatérjünk a mindennapokhoz. Bizakodunk abban, hogy sikerül legyőzni a járványt és a világ visszatalál személyes és társadalmi kapcsolatainak megszokott ritmusához. Ez annál könnyebb lesz, minél inkább megvalósul a szolidaritás, nem hanyagolják le a rászoruló lakosságot, és mindenki részesülhet a tudomány felfedezéseiben és a szükséges orvosságokban egyaránt.

Testvériség és remény

Őriznünk kell a remény lángját, és mindent megtenni azért, hogy bizalommal tekintsünk előre a jövőbe. A 2025-ös szentév jó alkalom, lesz az újjászületésre, amire mindannyiunknak szüksége van. Ezért választotta a pápa „A remény zarándokai” – mottót. Ez akkor válik lehetségessé, ha újra megtaláljuk az egyetemes testvériség értelmét, és nem hunyjuk be szemünket emberek millióinak szegénysége előtt, különösen a sok menekült láttán, aki kénytelen elhagyni szülőföldjét. A szegények kiáltását meg kell hallanunk. A jubileum lelki dimenziója megtérésre szólít minket. Valamennyien zarándokok vagyunk ezen a földön, amelyet az Úr azért bízott ránk, hogy vigyázzunk rá. Nem szabad elhanyagolnunk a világot, csodáljuk közös otthonunk szépségét és viseljük gondját. Ezzel hűen válaszolunk Isten akaratára. Ferenc pápa Fisichella érsekre bízza a szentév megfelelő előkészítését, mint az Új Evangelizálás Dikasztériumának vezetője.

Mindennapi kenyerünk

A most zajló szinodális folyamatban a latin és a keleti egyházak lelkipásztori felkészülése révén méltó módon meg tudjuk majd ünnepelni a jubileumot. Ezáltal az egyház a különbözőségben megvalósuló egység jele lehet. 2024-ben felkészítő imaév előzi meg a jubileumot, amelyben hálát adunk Istennek szeretete ajándékaiért, dicsérjük a teremtett világot, ami tiszteletre és felelősségre int minket. Vállaljunk szolidaritást és osszuk meg mindennapi kenyerünket a rászorulókkal! Az ima az életszentség tanítómestere, mely segít megélni a szemlélődést a cselekvés közepette is. Készüljünk tehát erre az intenzív imaévre, amelynek során szívünk megnyílik, hogy befogadja a kegyelem bőségét, a Jézus által tanított Mi Atyánk ima alapján! A Szűzanya kísérje az egyházat a jubileumi kegyelmi eseményre való felkészülésben - írja levelében a pápa, majd áldását küldi az Új Evangelizálás Pápai Tanácsának vezetőjére és munkatársaira.

11 február 2022, 15:22