Keresés

Vatican News
Ferenc pápa Ferenc pápa  (Vatican Media)

Ferenc pápa januári és februári liturgikus programjai

Az újév első két hónapjának legfőbb programjai között lesz firenzei látogatása, ahol a helyi főpásztorral és a mediterrán térség városainak polgármestereivel találkozik egy fórum keretében.

Vatican News / Horváth Hajnalka - Vatikán

A Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala közzétette Ferenc pápa januári és februári programjait, amelyek közül kiemeljük a január 23-án esedékes Isten Szava vasárnapját, amelyet a Szentatya „Aperut illis” k. 2019-es Motu propriójával alapított meg és megünneplését az évközi harmadik vasárnapra tette. Ferenc pápa Isten Szava vasárnapján szentmisét mutat be a Szent Péter bazilikában délelőtt fél 10-kor.

Január 25-én, kedden, Szent Pál apostol megtérésének liturgikus ünnepén a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában a pápa lezárja a Keresztények egységéért meghirdetett imahetet, amelynek mottója Máté evangélista szavait idézi: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2). Az imahét lezárása a 2022-es év első ökumenikus programja a pápa számára.

Februári főbb programok

Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában délután fél 6-kor szentmisét mutat be a Megszentelt Élet Világnapja alkalmából szerzetesek és szerzetesnők részvételével.

Február 27-én pedig Firenzébe látogat, hogy helyi főpásztorral és a mediterrán térség városainak polgármestereivel találkozzon, akik a béke jegyében gyűlnek majd össze a fórumra a toszkán városban. A Szentatya a firenzei Szent Kereszt bazilikában találkozik a fórum résztvevőivel délelőtt fél 11-kor.

13 január 2022, 16:00