Keresés

A pápa imái Kazahsztánért és köszöntései az Úrangyala után

Ferenc pápa fájdalma a kazahsztáni tüntetések áldozataiért, valamint imája minden újszülöttért, akiket ebben az időszakban keresztelnek meg.

Vertse Márta - Vatikán

A Mária imát követően Ferenc pápa fájdalmának adott hangot, hogy az elmúlt napokban kirobbant kazahsztáni tüntetések életáldozatokat követeltek. Imádkozik az elhunytakért és hozzátartozóikért, valamint sürgeti a társadalmi összhang mielőbbi megteremtését a párbeszéd, az igazságosság és a közjó keresése révén. A kazah népet Mária, az oziornojei Béke Királynője oltalmába ajánlotta. (Oziornoje az a Kazahsztán északi részén fekvő település, ahol az ország katolikusainak 40%-a él).


Minden évben ünnepeljük meg keresztségünk napját

A pápa köszöntötte a római híveket, az olasz és külföldi zarándokokat, majd utalt rá, hogy a délelőtt folyamán, Urunk megkeresztelkedése vasárnapján, a szokásnak megfelelően megkeresztelt néhány gyermeket, vatikáni alkalmazottak gyermekeit. Most kiterjesztette imáját és áldását adta minden újszülöttre, akik ebben az időszakban veszik fel a keresztség szentségét. Az Úr áldja meg őket és a Szűzanya oltalmazza őket – fohászkodott Ferenc pápa, majd újból tanácsolta a híveknek, hogy jegyezzék meg megkeresztelkedésük dátumát. Feltette és megismételte a kérdést: „Mikor lettem megkeresztelve?”. „Ezt nem szabad elfelejtenetek és emlékezzetek erre a napra, mint ünnepnapra” – mondta búcsúzóul Ferenc pápa Urunk megkeresztelkedésének ünnepén.

10 január 2022, 10:38