Vigyük el felebarátainknak Jézus örömét – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Vertse Márta – Vatikán

A pápa beszédében ez alkalommal a „felkelni” és a „sietve menni” kifejezésekhez fűzte gondolatait, amelyek az evangéliumi szakaszban Mária Erzsébetnél tett látogatásához kapcsolódnak. Karácsony ünnepére készülve mi is sietve közeledjünk Jézus felé, ne hagyjuk, hogy a nehézségek maguk alá temessenek bennünket, hanem tekintetünket emeljük a magasba. Isten mindig készen áll arra, hogy felemeljen bennünket. Az örökös siránkozás helyett fohászkodjunk a szenteket is jellemző egészséges humorérzék kegyelméért.

Mária a Magnificat himnusz szavaival hirdeti ki érzéseit

Advent negyedik vasárnapján az evangéliumi szakasz Mária Erzsébetnél tett látogatását beszéli el (vö. Lk 1,39-45). Miután az angyal hírül adta neki Isten üzenetét, Szűz Mária nem marad otthon, hogy újra átgondolja a történteket, hogy fontolóra vegye a problémákat és a váratlan eseményeket, amelyek minden bizonnyal nem hiányoztak számára – mondta a pápa, megjegyezve, hogy „szegényke” nem tudott mit kezdeni az angyal hírével kora kultúráját tekintve. Mindenekelőtt azonban arra gondol, akinek szüksége van rá, ahelyett, hogy saját problémáiba zárkózna. Arra gondol, akinek szüksége van rá, hangsúlyozta a pápa – vagyis Erzsébetre, rokonára, aki már előrehaladott a korban és várandós, ez pedig furcsa és csodás dolog. Mária nagylelkűen útra kel, nem hagyja magát megfélemlíteni az út nehézségeitől, válaszol egy belső indíttatásra, amely arra hívja, hogy közeledjen és segítséget nyújtson. Hosszú utat kell megtennie, kilométereket kilométerek után, akkor nem volt busz, gyalog kellett mennie. Elindul, hogy segítsen, megosztva örömét. Mária elviszi Erzsébetnek Jézus örömét, azt az örömöt, amelyet szívében és méhében viselt. Elmegy hozzá, hogy hirdesse érzéseit, és érzéseinek ez a kihirdetése később imává vált, a Magnificat lett, amelyet mindnyájan ismerünk – utalt rá a pápa, hozzátéve, hogy az evangélium szövege szerint Mária „útra kelt” és „sietve elment”.

Tekintetünket irányítsuk a magasba, Isten felé

Ferenc pápa ezután a felkelt és elment szavak jelentését magyarázta ebben az evangéliumi összefüggésben. Az adventi út utolsó szakaszán hagyjuk, hogy ez a két ige vezessen bennünket. Felkelni és sietve menni: ez az a két mozdulat, amelyet Mária végzett és erre hív minket is Karácsonyra készülve. A pápa elsőnek a felkelni ige jelentését értelmezte. Az angyal bejelentése után Szűz Mária számára nehéz időszak körvonalazódott: váratlan terhessége miatt ki volt téve meg nem értéseknek, súlyos büntetéseknek, sőt megkövezésnek is. Képzeljük el, hogy hány gondolat váltott ki belőle zavartságot! – jegyezte meg a pápa. Ennek ellenére Mária nem bátortalanodik el, nem csügged, hanem felkel. Tekintetét nem lefelé, a problémák felé irányítja, hanem magasba, Isten felé. És nem arra gondol, hogy kitől kérjen segítséget, hanem arra gondol, akinek segítséget visz. Mindig másokra gondol: ilyen Mária, mindig mások szükségleteire gondol. Ezt teszi majd később is, a kánai menyegzőn, amikor észreveszi, hogy elfogyott a bor. Mások problémája, de ő gondol rá és megpróbálja megoldani. Mária mindig másokra gondol, ránk is.

Segítsünk másokon, így saját magunkon is segítünk

Ferenc pápa arra buzdított, hogy tanuljuk meg a Szűzanyától a reagálásnak ezt a módját: keljünk fel, főleg, amikor fennáll annak a kockázata, hogy a nehézségek maguk alá temetnek bennünket. Keljünk fel, hogy ne ragadjunk bele problémáinkba, ne süllyedjünk el az önsajnálkozásba és a bénító szomorúságba. De miért kell felkelni? – hangzott a pápa kérdése. Mert Isten nagy és készen áll arra, hogy felemeljen bennünket, ha mi kezünket nyújtjuk felé. Vessük belé minden negatív gondolatunkat, a félelmeket, amelyek leblokkolnak minden lendületet és megakadályozzák, hogy előre haladjunk. És azután tegyünk úgy, mint Mária: nézzünk körül és keressünk valakit, akinek segítségére lehetünk! A pápa ezután a következőket javasolta: vizsgáljuk meg, ismerünk-e egy olyan idős embert, akivel eltölthetünk egy kis időt? Mindenki gondolkozzon el róla, hogy kinek tehet szívességet, egy kedves gesztust, kinek szerezhetne örömet egy telefonhívással? Másokat segítve saját magunkat is segítjük, hogy kilábaljunk a nehézségekből – állapította meg Ferenc pápa.

Fohászkodjunk az egészséges humor kegyelméért

Ezután rátért a második mozdulat elemzésére.  A „sietve ment” nem azt jelenti, hogy izgatottan, lélekszakadva haladunk előre, hanem azt jelenti, hogy napjainkat örömteli léptekkel irányítjuk, bizalommal tekintünk előre, nem kedvetlenül vonszoljuk magunkat, a panaszkodás rabszolgáiként. Ezek az örökös panaszok olyan sok életet tönkre tesznek, mert van, aki csak egyfolytában panaszkodik és közben elszáll az élet! A siránkozások oda vezetnek el, hogy mindig keresel valakit, akit hibáztathatsz– állapította meg Ferenc pápa. Erzsébet otthona felé haladva Mária fürge léptekkel megy előre, mint akinek szíve és élete tele van Istennel, tele van örömével. Ezen elgondolkozva tegyük fel a kérdést: milyen az én „léptem”? Kezdeményező vagyok-e, vagy elidőzök a levertségben? Reménnyel megyek előre, vagy megállok, hogy sajnálkozzak magamon? Ha a zúgolódás és fecsegés fáradt lépéseivel haladunk előre, senkit sem viszünk el Istenhez, csak keserűséget hordozunk. Ezzel ellentétben olyan jót tesz, ha egy egészséges humort ápolunk, mint ahogy Morus Szent Tamás vagy Néri Szent Fülöp tette – idézte fel példájukat Ferenc pápa. Kérjük tehát az egészséges humor kegyelmét, ez olyan jót tesz. Ne feledjük el, hogy a jótékony szeretet első cselekedete, amit felebarátunknak tehetünk, az az, hogy derűs és mosolygós arccal fordulunk felé. Ez elhozza neki Jézus örömét, mint ahogy Mária tette Erzsébettel. Végül Advent negyedik, utolsó vasárnapján a következő fohásszal zárta az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét: „Isten Anyja fogjon minket kézen és segítsen, hogy felálljunk és sietve menjünk Karácsony felé!”