Keresés

Isten kegyelmével legyünk a reménység tanúi – Ferenc pápa homíliája Athénban

Pusztaság és megtérés – a vasárnapi evangéliumi szakasz két fontos aspektusát mélyítette el homíliájában Ferenc pápa azon a szentmisén, amelyet az athéni Megaron Hangversenyteremben mutatott be délután helyi idő szerint háromnegyed ötkor, mintegy kétezer hívő előtt.

Vertse Márta – Vatikán

Isten szereti kicsinységünket és meglátogat bennünket a megpróbáltatások idején. Bízzunk Őbenne, hiszen saját erőnkből nem tudjuk leküzdeni hibáinkat. Imádkozzunk a remény kegyelméért, hiszen a mai világ pusztaságainak reményre van szüksége. Hintsük el az öröm magvait környezetünkben, térjünk meg, ami azt jelenti, hogy túllépünk saját korlátainkon, megszokott gondolkodásmódunkon és első helyet biztosítunk Istennek – ezek voltak Ferenc pápa szentbeszédének főbb gondolatai.

Krisztus Előfutára a pusztaságból hirdeti az Úr eljövetelét

Advent második vasárnapján Isten Szava Keresztelő Szent János alakját mutatja be nekünk – kezdte homíliáját Ferenc pápa, rámutatva az evangéliumi szakasz két szempontjára: a hely, ahol az Előfutár tartózkodik, vagyis a pusztaság, és üzenetének tartalma, a megtérés. Pusztaság és megtérés: ennek kitartó hangsúlyozása megérteti velünk, hogy ezek a szavak minket is közvetlenül érintenek – hangsúlyozta a pápa, majd elsőnek a pusztaság, a sivatag jelentésére mutatott rá.

A megváltás a pusztaságban veszi kezdetét

Lukács evangelista sajátos módon mutatja be a pusztaságot. Ünnepi körülményekre és a kor nagy személyiségeire utal, vagyis Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évére, Poncius Pilátus kormányzóra, Heródes királyra és a kor egyéb „politikai vezetőire”; utána a vallási vezetőket, Annás és Kajafás jeruzsálemi főpapokat említi, majd kijelenti: „Akkor elhangzott az Úr szava Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában” (Lk 3,2). Várakozásunkkal ellentétben Isten Szava nem az éppen felsorolt nagyok egyikét szólítja meg. A pápa az evangélium sorainak finom iróniárája hívta fel a figyelmet: a felsőbb körökből, a hatalom birtokosaitól hirtelen a pusztaságba jutunk el, egy ismeretlen, magányos emberhez. Isten döntései meglepnek, mert nem felelnek meg az emberi előrejelzéseknek, nem követik a hatalmat és a vele társuló nagyságot. Az Úr a kicsinységet és az alázatosságot részesíti előnyben. A megváltás nem Jeruzsálemben, Athénben vagy Rómában veszi kezdetét, hanem a pusztaságban. Ennek a paradox stratégiának a szép üzenete az, hogy a tekintély, a műveltség és a hírnév nem garantálja, hogy tetszünk Istennek Ehelyett inkább a pusztaság szegénységére van szükségünk – magyarázta Ferenc pápa, majd folytatta a sivár hely látszólagos ellentmondásának elemzését.

Isten a végtelen pusztaságban kinyilatkoztatja dicsőségét

Az Előfutár ezen a járhatatlan és barátságtalan, veszélyekkel teli helyen készíti elő Krisztus eljövetelét, nem keresi a láthatóságot, mint ahogy általában szokás fontos bejelentések esetén. János a végtelennek tűnő sivatagban prédikál, ahol szinte nincs élet, ott nyilatkoztatja ki magát Isten dicsősége, ami az Írások jövendölése szerint (vö. Iz 40,3-4) a sivatagot tóvá, a földet vízforrássá változtatja (vö. Iz 41,18). Bátorító üzenet, hogy Isten most is azokra a helyekre fordítja tekintetét, ahol szomorúság és magány uralkodik. Ezt életünkben is megtapasztalhatjuk, ugyanis Isten gyakran csak a megpróbáltatások idején, egzisztenciális pusztaságainkban tud elérni bennünket, nem pedig a siker pillanataiban, amikor csak magunkra gondolunk – hangsúlyozta a pápa.

Isten kicsinységünkben látogat meg bennünket

Egy ember vagy egy nép életében nem hiányoznak azok a pillanatok, amelyekben úgy érzi, hogy egy pusztaságban találja magát. Az Úr a közelség, az együttérzés és a gyöngédség szavaival jön hozzánk: „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened!  Megerősítelek, megsegítelek” (Iz 41,10) – idézett a pápa Izajás könyvéből. A pusztaságban János arról biztosít bennünket, hogy az Úr eljön, hogy megszabadítson bennünket éppen azokban a pillanatokban, amelyek látszólag jóvátehetetlenek, amelyekből nincs kiút. Nincs olyan hely, amelyet Isten ne akarna meglátogatni, ma a pusztaságot választja, hogy eljusson hozzánk kicsinységünkben és szárazságunkban, hogy szomjúságunkat oltsa. Ne féljünk a kicsinységtől, hanem nyíljunk meg Istennek és a többieknek! – buzdított Ferenc pápa, majd a második szempont, a megtérés elemzésére tért rá.

Saját erőnkből nem vagyunk képesek leküzdeni hibáinkat

A pusztasághoz hasonlóan a megtérés is „kényelmetlen” téma, mivel látszólag nehéz összeegyeztetni az evangéliumot az örömmel, amikor a megtérést pusztán egy erkölcsi erőfeszítésre redukáljuk, mintha az csak a mi elkötelezettségünk gyümölcse lenne. Ha mindent saját erőnkre alapozunk, akkor fellép a spirituális szomorúság és a kudarcérzés: szeretnénk megtérni, jobbá válni, leküzdeni hibáinkat, de érezzük, hogy nem vagyunk rá teljesen képesek és jóakaratunk ellenére mindig újból elesünk. A pápa itt idézte Szent Pál szavait, aki éppen ezeken a vidékeken írta: „Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis testemben, mert akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes. Hisz nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok” (Róm 7,18-19).

Lépjünk túl megszokott gondolkodásmódunkon

Ferenc pápa a szép görög nyelvet hívta segítségül, elemezve a „megtérni”, „metanoéin” ige etimológiáját. A metá elöljárószóból áll, ami azt jelenti, hogy „túl” és a „noéin” igéből, ami azt jelenti, hogy gondolkodni. Megtérni tehát annyit jelent, hogy túllépünk a szokásos gondolkodásmódon, megszokott mentális sémáinkon. A pápa azokra a sablonokra gondolt, amelyek mindent önmagunkra, önellátási igényünkre korlátoznak, amelyeket bezár a merevség és a bénító félelem, a kísértés, hogy „mindig így csináltuk”, az az eszme, hogy az élet sivatagjai a halál és nem Isten jelenlétének a helyei.

Hagyjuk meg Isten számára az első helyet

János prédikációját értelmezve Ferenc pápa arra buzdított, hogy jussunk túl ösztöneinken és szokásos gondolkozásunkon, mert a valóság nagyobb ezeknél. A valóság az, hogy Isten nagyobb. A megtérés azt jelenti, hogy nem hallgatunk arra, ami aláássa a reményt, aki azt hajtogatja, hogy az életben soha semmi sem fog változni, hogy elrendeltetésünk a középszerűség futóhomokjába való elsüllyedés. Nem így van, mert van Isten. Bíznunk kell benne, mert Ő a mi előre mutató erőnk. Minden megváltozik, ha Isten számára meghagyjuk az első helyet. Az Úrnak elég a mi nyitott ajtónk, hogy belépjen és csodákat tegyen, mint ahogy elég volt számára egy pusztaság és János szavai ahhoz, hogy a világra jöjjön.

Kérjük a remény kegyelmét

Kérjük a kegyelmet, hogy higgyük: Istennel a dolgok megváltoznak, Ő meggyógyítja félelmeinket, sebeinket, a kiszáradt helyeket vízforrásokká alakítja át. Kérjük a remény kegyelmét. Mert a remény az, ami felélénkíti a hitet és lángra lobbantja a tevékeny szeretetet, amire a világ pusztaságai ma szomjaznak.

A pápa örömének adott hangot, hogy együtt lehet az athéni szentmise híveivel, hangsúlyozva, hogy ez a találkozás mindannyiunkat megújít a reményben és Jézus örömében, majd Máriához fohászkodva zárta homíliáját: „Kérjük Anyánkat, a Legszentebb Szűz Máriát, segítsen, hogy hozzá hasonlóan legyünk a remény tanúi, az öröm magvainak elhintői környezetünkben. Nem csak akkor, amikor elégedettek vagyunk és együtt vagyunk, hanem minden nap, a pusztaságokban, sivatagokban is, ahol lakunk. Mert életünknek ott kell megtérnie és virágoznia Isten kegyelmével”.

Photogallery

A szertartás képei
05 december 2021, 17:05