Keresés

Meg kell erősíteni a demokráciát Európa-szerte: Ferenc pápa beszéde Athénban

December 4-én a Szentatya Ciprusról Görögországba utazott, ahol elsőként az elnöki palotában találkozott a politikai, vallási és civil szféra vezetőivel. Az európai kultúra bölcsője ma is legyen nyitott Isten és a felebarát iránt. A keresztények egysége, a természet megóvása, a rászorulók megsegítése vezet a megújult humanizmushoz, amire szükségünk van.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ferenc pápa szombaton reggel búcsút vett Ciprustól, majd Athénbe röpült, ahol délelőtt 11 órakor udvariassági látogatást tett Ekaterini Szakellaropulu görög elnökasszonynál. A magánmegbeszélést követően beszédet mondott a diplomáciai testületnek, illetve az állami és vallási elöljáróknak. Ez után az elnök, majd a pápa átadták egymásnak ajándékaikat: a Szentatya utazása emlékérmét, rajta Szent Pál és Barnabás képével, az államfő pedig egy olajágat ábrázoló mozaikot. A pápa végül aláírta a vendégkönyvet.

A transzcendens iránti figyelem

A spiritualitás, kultúra és civilizáció már Nazianci Szent Gergelyt is elbűvölte és boldogsággal töltötte el ezen a tájon. Athén és Görögország nélkül Európa és a világ nem az lenne, ami. Kevesebb tudás és boldogság jutna neki – kezdte beszédét a pápa. A város fölé magasodó Akropolisz az égre irányítja tekintetünket, Isten felé. Miközben az innen származó Nyugat elhomályosítja a transzcendens iránti igényünket, ezer földi dolog után rohan, a személytelen és mértéktelen fogyasztás vakítja el, ezek a helyszínek ráirányítják figyelmünket a végtelenre, a lét szépségére és a hit örömére. Itt haladt el az evangélium útja, mely összekötötte Keletet és Nyugatot, a szent helyeket, Európát, Jeruzsálemet és Rómát. Görög nyelven írták a jó hírt, és a Logosz az isteni bölcsesség hangja lett.

Demokrácia, közjó és részvétel

De nemcsak fölfelé, hanem a másik ember felé is tekintünk, erre emlékeztet minket az országot körül ölelő Földközi-tenger. Itt született a demokrácia, a polisz, melynek utódaként az Európai Unió demokratikus népeinek otthona kialakult. Sajnos napjainkban a demokrácia visszaszorulóban van. Több társadalomban a fogyasztás biztonsága és kényelme, a fáradság és elégedetlenség szkeptikussá tette az embereket a demokráciával szemben. Holott alapvetően fontos mindenki részvétele, a közjó művészetének gyakorlása a politikában – mutatott rá a pápa.

A klíma, a világjárvány, a közös piac és főként az elterjedt szegénység területén szükség van a részvételünkre, mert kölcsönösen függünk egymástól. A közérdek kerekedjen felül az egyéni érdeken a nemzetközi életben is. Nincs alternatívája ennek a nagy Odüsszeiának. A pápa elismeréssel szólt Görögország és Észak-Macedónia megállapodásáról.

Az olajfa legyen a béke, a környezet megóvásának szimbóluma

Az olajfa évezredek óta jelképe a görög földnek, mely az utóbbi időben sajnos a szélsőséges időjárás miatt sokszor tűz martaléka lett. A jelenség hátterében a klímaváltozás áll. Amint a Bibliában az özönvíz után a galamb csőrében hozza az olajágat, úgy legyen ma az olajfa az újrakezdés szimbóluma. Képmutató beszéd helyett aktívan cselekedjünk bolygónk megóvása érdekében – buzdított a Szentatya.

Befogadás és integrálás

A Szentírásban az olajfák gyümölcse a szolidaritásra is szólít, a befogadásra, aminek kapcsán gondoljunk most sok migráns testvérünkre, akik segítségre várnak. Az Európai Unió hozzon közös megállapodáson alapuló, szolidáris döntéseket a migrációs válság megoldására. Valamennyi ország saját lehetőségeihez mérten fogadja be, védelmezze, támogassa és integrálja őket, tiszteletben tartva emberi jogaikat és méltóságukat.

Egészségügyi ellátást mindenkinek

Korunk nagy próbatétele a pandémia, melyben kiderült, hogy szükségünk van egymásra. A pápa dicsérte a görög hatóságok vakcinakampányát, és a katolikus egyház segítségét a járvány megfékezésében. A hippokratészi eskü nevében mindenkinek biztosítsák a megfelelő ellátást, különösen a gyenge, idős embereknek. Görögország Európa emlékezete – idézte föl a pápa elődje, Szent II. János Pál 20 évvel ezelőtti történelmi látogatását. A Krisztushívők fogjanak össze minden szinten, hiszen a Szent Kereszt jegyében testvérek vagyunk. A pápa háláját fejezte ki újból a katolikus közösség nyilvános elismeréséért. O Theós na evloghí tin Elládha! Isten áldja Görögországot!

A vallás nemcsak a hívők javát szolgálja

A görög elnökasszony beszédében kiemelte a vallás és az egyház szerepét, mely elemi fontosságú és nemcsak a hívőkre korlátozódik. Hozzájárul a békés együttéléshez és mindenki javához. A pandémia óvatosságra és felelősségre szólít, a vakcinák igazságos elosztására, a környezet védelmére. Köszönet illeti a Szentszéket az üldözött keresztények megsegítéséért, különösen a Közel-Keleten. A Hagia Sophia székesegyházra utalva hozzátette: „A keresztény közösségek vallásszabadsága, valamint a kulturális örökség megőrzése elengedhetetlen a pluralizmus és a tolerancia megerősítéséhez.”

Photogallery

A találkozó képei
04 december 2021, 15:30