Keresés

A lengyel püspökök harmadik csoportja közös római szentmisén   A lengyel püspökök harmadik csoportja közös római szentmisén  

Interjú a lengyel püspökök szóvivőjével ad limina látogatásukról: Lelkigyakorlat volt

Október első négy hetében érkeztek a lengyel püspökök a Vatikánba, hogy egyhetes jelenlét keretében végezzék el az egyébként ötévente esedékes ad limina látogatásukat. Állandó tagja volt az egymást váltó húsz-húsz fős püspökcsoportoknak Leszek Gęsiak jezsuita, a lengyel püspöki konferencia szóvivője, aki korábban a Vatikáni Rádió lengyel adásának felelős szerkesztője volt. Kérésemre egy hosszabb olasz nyelvű interjúban osztotta meg tapasztatait a magyar hallgatókkal.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán               

Hogyan fogadták és miként értékelték a lengyel püspökök az ad limina látogatásukat  

Azt hiszem, hogy a püspökök nagyon jól fogadták az ad limina látogatást és hasonlóképpen ezt tapasztaltuk a különféle vatikáni dikasztériumok tisztségviselői részéről is. Utolsó alkalommal 2014-ben voltak a lengyel püspökök ad limina látogatáson és azóta már eltelt hét év. Ahogy a püspökök rendszeresen látogatják egyházmegyéjük plébániáit, éppúgy a pápának is fontos, hogy időről-időre találkozzon a helyi egyházak főpásztoraival. Ezek a látogatások lehetőségeket kínálnak arra, hogy megvizsgálják a közösségek életének örömeit, de éppúgy a fájdalmait is, hogy szembesülhessenek az új kihívásokkal. Ebben a visszatekintésben könnyebben lehet felismerni azokat a tennivalókat, amelyekre a jelen körülmények között a Lélek indítja az egyházakat. Azt hiszem, a jelen körülmények nagyon különlegesek a világban történő gyors változások miatt és sajátos módon a világjárvány következtében. A püspökök ezt a négy, egyhetes csoportra osztott ad limina látogatást úgy élték meg, mint egy különleges lelkigyakorlatot. Hiszen a legszorosabban együtt imádkoztak napról-napra, közben meglátogatták a főbb római bazilikákat, ahol közös szentmisén vettek részt. A vatikáni intézmények látogatásakor meghallgatták a Szentszék, az egyház vezetésének a hangját, közben elmondták a saját véleményüket is és lehetőségük volt a fontosabb témák átbeszélgetésére, akár vita formájában is. Azt is mondhatnánk, hogy már be is léptünk az egyház szinodális folyamatába, éppen ezeken a találkozókon keresztül, melyek közül természetesen kiemelkedik az a négy kihallgatás, amikor a Szentatya az egyhetes látogatás-sorozat végén külön fogadta egy hosszabb, akár kétórás beszélgetésre is az egyes püspök-csoportokat. Ez az októberi vatikáni ad limina látogatás nagyon jelentős esemény volt az egész lengyel egyház életében, hogy a főpásztoraikon keresztül a Szentatya személyében a világegyház képviselőjével találkoztak. A lengyel egyház ma olyan kihívások között él, amelyek közül nem mindenre tud jelenleg választ adni.

Sajtókonferencia a Vatikáni Rádió Marconi termében, jobbra a szóvívő
Sajtókonferencia a Vatikáni Rádió Marconi termében, jobbra a szóvívő

A számok tükrében a lengyel egyház a mai lengyel társadalomban…

A lengyel egyház ma egy több mint 38 millió lakost számláló országban él, ahol a nemzet egészének a története mélyen kötődött és kötődik a katolikus egyházhoz. A ’89-es rendszerváltás után – miként a többi közép-kelet európai ország esetében – egy új folyamat kezdődött nálunk, melyben új gazdasági, politikai és társadalmi struktúrákat építettünk ki, hogy utolérjük Európa nyugati országait. Az egyház ebben az átalakítási folyamatban mindig jelen volt, az emberek oldalán állt. Azóta több mint harminc év telt, sok minden történt és amit ma napjainkban érzünk az egy nagymértékű szekularizálódás, elvilágiasodás, ami bizonyosan ennek a nagy társadalmi átalakulásnak a „gyümölcse”. Mi is akartuk a nagy politikai változást, hiszen annyit álmodtunk a szabadságról és végre úgy érkezett el hozzánk a szabadság, hogy közben nem is gondolkodtunk el róla mélyebben. A bevezetett új politikai, gazdasági rendszerek mélyreható társadalmi változásokat eredményeztek, megváltozott a gondolkodásmódunk. A családfenntartók a család anyagi helyzetének a megváltoztatására koncentráltak és talán ebből adódik – mint következmény – a családok válsága. A mai lengyel fiatalok számára a család már nem az élet középpontja, szemben a korábbi felfogással, melyben minden a családra összpontosult. A család korábban az együttélés, a közös imádság helye volt, mely együtt viselte az összes terhet, így az anyagiakat is. Ma az emberek főként a mind jobb anyagi körülményeket keresik és egyre inkább az iskolákra és a társadalomra hagyják a nevelés folyamatát, de nyilvánvaló, hogy az iskola és a társadalom soha nem tudja helyettesíteni a családot. A társadalom és a család változása mellett megváltozott az egyház maga is. Most a püspökök éppen egyfajta lelkiismeretvizsgálatot tartanak arról, hogy vajon az egyház felfigyelt-e és válaszolt-e ezekre a jelenségekre. Azt érezzük, hogy az egyház nem adott megfelelő és elégséges választ a híveinek, hogyan is kell belépnie ebbe az új társadalmi és gazdasági valóságba és a szabadságnak ebbe az új értelmezésébe és lehetőségébe. Mindnyájan éreztük a kihívást, a felelősséget, hogy lépnünk kell, de őszintén szólva nem tudtuk, hogyan kell élni az új valóságot. Azt tudtuk, hogyan kell kivédeni a régi kommunista rendszert, mely rabszolgává tett, de azt nem ismertük, hogy ebben az új helyzetben mi lenne a helyes megoldás. Nem volt ilyenünk, mert nem volt senki előttünk ilyen helyzetben, akitől ezt az átmenetet megtanulhattuk volna.

De a lengyel egyház tudatában volt ennek a nagy változásnak, aminek ott voltak az intő jelei a nyugati világban…    

Igen, tudatában voltunk a változásnak, de nem mindig tudtunk helyes választ adni ezekre a változásokra. Az ad limina látogatás során sok lengyel püspök tartotta, hogy a megoldás a visszatérés a hithez, a forrásokhoz, az evangéliumhoz. Tudjuk, hogy a lengyel egyház nagyon sokféle tevékenységet folytat szociális, nevelési és karitatív területen, minden szektorban, de a középpont a megélt evangélium, mely megváltoztatja az ember szívét. Ezért mondja sok püspök, hogy az igazi feladat a hit megújítása. Mert ha hiányzik ez a hit, akkor csak aktivisták vagyunk. Fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mit akar tőlünk valójában Jézus Krisztus? Az egyházmegyei szinteken elindított szinodális folyamat keresi a választ arra, hogy miben is áll az egyház hite egyházmegyei, plébániai és családi szinten, mert az a magja a keresztény létünknek.                                                                                                                                               

A budapesti eucharisztikus kongresszussal egyidőben zajlott Wyszynski bíboros boldoggáavatása. Mit jelent az ő alakja ma a lengyel egyház számára?

Ő egy egészen különleges, jelentős és erős személyiség. Wyszynski bíboros óriási tekintély volt nagyon sokak számára. Életpélda volt a nemzet nagyon nehéz időszakában, hiszen küldetését a kommunizmus időszakában töltötte be. Ő kompromisszum nélkül élt az evangélium világában. „Non possumus”, „nem tehetjük meg” mondta több alkalommal is, és nem lépte át az egyház hitének a határait. Az erős, tisztánlátó és hiteles személyének a példájára ma is nagy szükség van, mint egy jelképre. A boldoggáavatás folyamatában – mely a Covid miatt egy évvel későbbre tolódott – erőteljesen hangsúlyoztuk, hogy ő nemcsak egy politikai és nemzeti szimbólum, hanem nagyon erős spirituális jelenség, aminek jele a lelki írásai, közülük több is a börtönben született a fogsága idején. Boldoggáavatása éppen az ő példájának spirituális jellegét hangsúlyozta. Helytállása nemcsak a kommunizmus elleni harcra vonatkozik, hanem elsősorban az evangéliumnak az életében rejlő erejét mutatja. Semeraro bíboros tartotta a boldoggáavatási szentmisét, mely egyszerre volt nagyon mély és nagyon egyszerű. Megmutatta, hogy ő nem egy harcos barokk főpap, hanem a mélységes hit embere. A megszorítások miatt nem vehettek részt milliók a szentmisén, mint egyébként történt volna, de így is nagyon mély spirituális ünnep, mely segíti a lengyel népet, hogy újra felfedezze spirituális tartalékait.

Hogyan próbál szembenézni a lengyel egyház a pedofília problémájával és hogyan tudja gyógyítani a sebeket?   

Évek óta a lengyel egyház megteremtett egy struktúrát, mely főként az áldozatokat segíti, többek között a Szent József alapítvány megteremtésével, mely a kártérítésen túl sokféle módon támogatja a bántalmazottak lelki gyógyulását, pszichológiai és orvosi tanácsadással. Másfelől pedig a tetteseket illetően folyamatban van a szükséges kánonjogi eljárás. Ezek nagyon nehéz folyamatok, nagyfokú érzékenységre van szükség. Ezek a szörnyűségek bűntettek, azok összes büntetőjogi következményeivel. A pedofília kezelésére bevezetett intézkedések már régóta meglehetősen előrehaladottak nálunk. Lengyelországban a katolikus egyház az egyetlen intézmény, mely megteremtette ezt az eljárásrendet, jóllehet tudjuk, hogy vannak más intézmények kiskorúak ellen elkövetett visszaélésekkel, de ez nem kisebbíti a meggyőződésünket, hogy ezek az esetek az egyházban botrányosak és elfogadhatatlanok. Az esetek orvoslására a lengyel püspökök a konferencián belül már 2013-ben kineveztek egy koordinátort, aki a kiskorúak védelméért felelős, majd 2019-ben Wojciech Polak gnieznói érseket bízták meg a kiskorúak védelmének delegátusi feladatával. Létrehozták azt az irodát, amely diszkréten fogadja a molesztálás eseteit bejelentő személyeket, a jogi, orvosi és pszichológiai tanácsadás lehetőségeinek a felkínálásával. Az egyházi személyek bűneseteit hivatalból azonnal elküldik Rómába a Hittani Kongregációhoz, ahol meghozzák a megfelelő döntést az ügy kánonjogi vonatkozásában.

A felvilágosítás és a megelőzés révén remélhető-e, hogy az egyház kilép ebből a nehézségéből?

Szerintem igen! Az esetek döntő többsége a régebbi időszakra vonatkozik, tehát 30, 40, 50 évvel ezelőtti esetekre, nem pedig az utóbbi évekre. Az érvényes lengyel állami törvények szerint ezek a régi bűncselekmények már elévültek, de az egyház ettől függetlenül lefolytatja a maga kánonjogi eljárásait. Szeretnénk mindent átvizsgálni, tisztén látni az eseteket. Az egyház többször is bocsánatot kért az elkövetett bűnökért, alázattal elfogadva, ami történt, miközben kifejezésre juttatja bűnbánatát és együttérzését a szenvedők iránt és természetesen vállalja az anyagi kártérítés kötelezettségeit. Tehát egyfelől eleget tesz az igazságosság követelményének, másfelől pedig az Úr Jézus irgalmassága jegyében cselekszik.

A püspökül közösségileg kifejezésre juttatták bocsánatkérésüket?  

Igen, a püspökök többször is megtették ezt. Utolsó alkalommal ez év júniusában Krakkóban, a lengyel nemzet Jézus Szívének történt felajánlása centenáriumi ünnepségén, ahol az összes lengyel püspök Isten színe előtt, nyilvánosan minden egyházi ember vétkéért bocsánatot kért mindenkitől. A lengyel egyház tudatában van bűnösségének, ezért először az Isten bocsánatát kéri, majd az áldozatokét, de kéri az egész társadalom bocsánatát is.        

Ebben a nehéz helyzetben hogyan áll a hivatások ügye a lengyel egyházban?

Sajnálatos módon csökken a hivatások száma, főként a szerzetesi hivatásoké. A világi sajtó erőteljesen hozta a pedofil ügyeket, de ahogy korábban céloztam rá, maguk a társadalmi változások is akadályozzák a hivatások megszületését. Ehhez társul még a demográfiai válság, kevés a gyermek a mai családokban. Statisztikailag egy gyermek az átlagos, ritkább a kettő, és a három gyermek manapság már nagycsaládnak számít. Húsz-harminc éve a négy gyerek szokásos volt, éppen ezért nagy a szerepe a nevelésnek. Biztosan, a hivatás Isten ajándéka, de mi is sokat tehetünk érte.

Pozitív jelek?

Az egyház tudatában van a hiánynak és ez a folyamat még tart. Ugyanakkor az egyház él, a templomok most is megtelnek hívekkel. Van érzékenység, oda kell figyelni. Nekünk jezsuitáknak sok lelkigyakorlatos házunk van szerte az országban és ezek mindig tele vannak, mert valamit keresnek az emberek, mert lelki igényük van. Sőt sokszor helyhiány miatt nem is tudjuk fogadni őket.   

Az ad limina látogatás csúcspontja minden bizonnyal a találkozás a Szentatyával. Ezek a fogadások zártkörűek, csak maguk a püspökök vannak jelen, együtt Róma püspökével. Viszont ők maguk mit meséltek róla?  

Nyilván így én sem voltam jelen, de minthogy mind a négy csoportot folyamatosan elkísértem, ezért az összes püspök elmesélte egymás után, hogy a találkozás a Szentatyával nagyon közeli volt, nagyon őszinte, testvéri. A pápa sohasem feddte meg őket, kritikával sem illette a püspököket. Azt mondta nekik, hogy „ti éltek ott, ti ismeritek a helyzetet”. Nem tartott egyszer sem beszédet, csak meg akarta hallgatni őket és kész volt arra, hogy válaszoljon a kérdéseikre.

Van-e valami közös vonás a pápa válaszaiban?

 A Szentatya többször is hangsúlyozta a következő három szempontot. Először is az egyháznak meg kell hallgatni a tagjait és a világot. Másodsorban a hallgatás nyomán nyert tapasztalatok jegyében meg kell különböztetni a dolgokat, melyek a követendők és melyek nem. Aztán végül ott a párbeszéd, de immár az előbbiek jegyében.

Utolsó kérdés. Mi lesz otthon, hogyan lehet továbbadni az itt szerzett tapasztatokat?

A püspökök legnagyobb tapasztalata az együtt töltött idő volt, közös élményekkel, imádsággal, ráadásul a sajtó nyilvánossága nélkül. Ezzel meg is kezdték már a szinodális utat, melyet tovább szeretnének folytatni és elmélyíteni, hiszen az egyes egyházmegyék gondjai és örömei nagyon hasonlóak egymáshoz.

Végül Leszek, mit üzensz a magyaroknak?

Mi jól tudjuk, hogy lengyel és magyar két testvér. Tehát testvérek vagyunk, adja hozzá a Szentlélek, hogy lelkileg is igazi keresztény testvérek lehessünk.

Köszönöm a részletes és testvéri tájékoztatást.  

                                                                                                     

28 november 2021, 16:23