Keresés

NUTRIZION_CIBO_FAME_GRANO.JPG

Pápai üzenet az Élelmezési Világnapra: Erősítsük a szolidaritás logikáját

Október 16-át az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO 1979-ben nyilvánította az élelmezés világnapjává méghozzá magyar javaslat alapján. Ferenc pápa az alkalomból üzenetet küldött Qu Dongyu-nak, a FAO főigazgatójának, amelyben kifejti, hogy az élelmezés kérdésében a valódi irányváltáshoz, vagyis a helyzet javításához a szolidaritás logikájának megerősítésére van szükség.

Horváth Hajnalka – Vatikán

Az élelmezési világnapon szembesülünk az emberiség egyik legnagyobb problémájával, vagyis az éhezés leküzdésével egyszer s mindenkorra, amely egy ambiciózus cél – kezdi üzenetét a pápa. A szeptemberi New York-i ENSZ csúcstalálkozó résztvevői rámutattak az új, innovatív élelmezésügyi megoldások jelentőségére, amelyekkel változtatni lehet az élelmiszer előállításának és fogyasztásának módjain az emberek és földünk jóléte érdekében. Ez a feladat most sürgőssé vált azért, hogy felgyorsulhasson a pandémia utáni felépülés: le kell tehát küzdeni az élelmezési bizonytalanságot és haladni kell a 2030-ra kitűzött célok felé.

A világnap témája: A cselekedeteink a jövőnk. Jobb termelés, jobb táplálkozás, jobb környezet és jobb élet

Az élelmezési világnap idei témája, vagyis „A cselekedeteink a jövőnk. Jobb termelés, jobb táplálkozás, jobb környezet és jobb élet”, hangsúlyozza a közös cselekvés szükségességét. Lehetővé kell tenni, hogy mindenki hozzájuthasson a környezeti fenntarthatóságot biztosító élelmezéshez, elérhető áron. Az élelmezési rendszerek átalakításában mindenkinek szerepe van, fontos az együttműködés a kulturális háttérnek, tapasztalatoknak, képességeknek megfelelően.

Fontos az egyéni szerepvállalás az éhezés elleni küzdelemben

Ma egy paradox jelenségnek vagyunk tanúi – írja üzenetében a pápa. Egyrészről több, mint 3 milliárd ember nem jut megfelelő táplálékhoz, másrészt több, mint 2 milliárd ember túlsúllyal, elhízással küzd a rossz étkezési szokásoknak vagy az ülő életmódnak köszönhetően. Ha bolygónk és az emberek egészségét nem akarjuk kockáztatni, akkor támogatnunk kell az aktív részvételt a változás folyamataiban és az élelmezési rendszerek egészének átszervezésében.

Egyéni szokásaink befolyásolják a globális folyamatokat

A Szentatya üzenetében megjelölt négy területet, ahol sürgős beavatkozásra van szükség: a mezőkön, a tengereken, az étkezőasztalokon és az élelmiszerpazarlás terén. Életstílusunk és hétköznapi étkezési szokásaink nagyban befolyásolják a globális és környezeti dinamikát. Viszont, ha valódi változásra törekszünk, akkor a termelőket és a fogyasztókat az etikus és fenntartható döntéshozatalra kell ösztönöznünk, továbbá fel kell hívnunk a fiatal nemzedékek figyelmét az éhezés nélküli világ megvalósításáért folytatott erőfeszítésekre. Ferenc pápa több soron hangsúlyozza üzenetében az egyéni felelősségvállalás szerepét, mert mindenki hozzájárulhat e nemes célok megvalósításához, amely a mindennapi élet szintjén kezdődik. Az, hogy ismerjük közös otthonunkat, védjük és tudatában vagyunk jelentőségének, az első lépés ahhoz, hogy a környezet védelmezői és támogatói legyünk.

A világjárvány lehetőséget teremt a változtatásra

A pandémia lehetőséget ad a változtatásra – állapítja meg üzenetében a pápa. Lehetőséget ad a befektetésre egy olyan világszintű élelmezési rendszerbe, amely felelősséggel tud szembenézni a jövőbeli nehézségekkel. Alapvetően fontos szerepet kapnak a kistermelők, ezért könnyíteni kell az innovatív rendszerekhez való hozzájutásukat, amellyel az éghajlatváltozást lassítani, az élelmiszergyártást növelni, a szektorban dolgozókat pedig támogatni lehet.

Az éhezés elleni küzdelem megköveteli, hogy legyőzzük a piac zord logikáját, amely a gazdasági előnyökre pályázik és az élelem árucikké való lealacsonyítását idézi elő. Ezzel szemben alapvetően fontos, hogy a szolidaritás logikáját támogassuk.

A piac zord logikájával szemben a szolidaritás logikáját erősítsük

Ferenc pápa üzenetének végén kifejti, hogy a Szentszék és az Egyház együtt halad a FAO-val, azokkal az intézményekkel és személyekkel, akik mindent megtesznek embertársaik alapvető jogainak tiszteletben tartásáért. Imádkozom azokért, akik a remény és a harmónia magjait szórják a világban, hogy munkájuk, kezdeményezéseik eredményessé váljanak. A Szentatya végül a Mindenható Isten áldását küldi mindazokra, akik nagylelkűen és elkötelezetten küzdenek a világban a nyomor és az éhezés ellen.    

16 október 2021, 08:00