Keresés

Vatican News
Ferenc pápa köszöntése a hívek felé Ferenc pápa köszöntése a hívek felé   (Vatican Media)

Járjunk a szolgáló szeretet útján – Ferenc pápa Úrangyala imádsága

A vasárnap délelőtti püspökszentelési szentmisét követően Ferenc pápa az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket. Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében arra buzdította őket, hogy Jézus példáját követve járjanak a szolgáló szeretet útján.

Vertse Márta – Vatikán

Ne saját dicsőségünket keressük, hanem legyünk együttérzők szükséget szenvedő testvéreinkkel, hajoljunk le hozzájuk és szolgáljuk őket, mint ahogy az Úr tette ezt mindnyájunkkal. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztségben kapott kegyelmet. Fohászkodjunk Mária közbenjárásáért, hogy találkozhassunk Jézussal – mondta beszédében Ferenc pápa.

Isten dicsősége szolgáló szeretet

A vasárnapi evangéliumi szakasz azt beszéli el, hogy két tanítvány, Jakab és János azt kérik az Úrtól, hogy egy napon mellette ülhessenek dicsőségében, mintha „miniszterelnökök”, vagy valami ehhez hasonlók lennének – kezdte beszédét Ferenc pápa.  A többi tanítvány azonban hallja őket és felháborodik. Jézus ekkor türelemmel egy nagyszerű tanítást kínál fel nekik: a valódi dicsőséget nem úgy nyerjük el, hogy mások fölé helyezkedünk, hanem úgy, hogy megéljük ugyanazt a keresztséget, amelyben Ő fog hamarosan részesülni Jeruzsálemben vagyis a keresztet. Mit akart ezzel mondani? – tette fel a kérdést a pápa, majd elmagyarázta: a „keresztség” szó „alámerülést” jelent: Kínszenvedésével Jézus alámerül a halálban, felkínálja életét, hogy üdvözítsen bennünket. Dicsősége, Isten dicsősége, tehát szeretet, amely szolgál, nem pedig hatalom, amely uralkodásra törekszik. Ezért Jézus a következő szavakkal zárja beszédét, amelyet tanítványaihoz, de hozzánk is intéz: „aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok” (Mk 10,43). Ahhoz, hogy naggyá legyetek, a szolgálat, mások szolgálatának az útján kell járnotok – fejtette ki Ferenc pápa.

Jézus és a világ logikája ellentétesek egymással

Két eltérő logikával állunk szemben: a tanítványok a felszínre akarnak törni, Jézus pedig alá akar merülni – mondta a pápa, majd a két ellentétes jelentésű igét elemezte.  Az első a kiemelkedni, kitűnni, felszínre törni ige. A világi gondolkodást fejezi ki, amely mindig kísért bennünket: mindent úgy éljünk meg, kapcsolatainkat is, hogy tápláljuk ambícióinkat, hogy felfelé haladjunk a siker lépcsőfokain, hogy fontos helyekre eljussunk. A személyes hírnév, presztízs keresése a lélek betegségévé válhat, amely álcázza magát még a jó szándékok mögött is; például, amikor valójában csak önmagunkat akarjuk megvalósítani jócselekedeteinkkel, amelyeket hirdetünk és megteszünk, vagyis törtetünk, felfelé kapaszkodunk, előbbre akarunk jutni. Ezt az egyházban is látjuk – állapította meg Ferenc pápa. Hányszor előfordul, hogy mi, keresztények, akiknek szolgálnunk kellene, törtetünk, előbbre akarunk jutni. Ezért mindig ellenőriznünk kell szívünk valódi szándékait és fel kell tennünk a kérdést: „Miért folytatom ezt a munkát, miért vállalom ezt a felelősséget? Hogy szolgálatot tegyek vagy azért, hogy észrevegyenek, dicsérjenek és bókoljanak?” Ezzel a világi logikával Jézus a sajátját állítja szembe: ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, leszáll a talapzatról, hogy szolgálja őket; ahelyett, hogy mások fölé emelkedne, alá akar merülni mások életébe.

A pápa itt felidézte, hogy nézte az olasz közszolgálati televízió „Az Ő képmására” c. vallási programjában a Karitász műsorát. A Karitász célja, hogy senkinek ne hiányozzon az élelem. Törődjünk mások éhségével, mások szükségleteivel – mondta a pápa, utalva rá, hogy olyan sokan szenvednek ma szükséget, egyre többen a pandémia következményeként. Tekintsünk körül és hajoljunk le, másokat szolgálva, ahelyett, hogy saját dicsőségünket keresve felfelé törekednénk.

Követve Jézus példáját, legyünk együttérzők szenvedő testvéreinkkel

És itt van a második ige: alámerülni. Jézus azt kéri tőlünk, hogy szenvedélyesen merüljünk alá. És hogyan? A pápa ismét utalt a Karitász műsorára, amely bemutatta az éhséget. Vajon mi gondolunk-e együttérzéssel olyan sok ember éhségére? Amikor előttünk van az étel, ami Isten kegyelme, hogy mi tudunk táplálkozni, miközben sokan vannak, akik dolgoznak és nem jutnak hozzá elegendő élelemhez egész hónapon át. Gondolunk-e erre? Merüljünk alá együttérzéssel, legyünk együttérzők. Ezek nem egy lexikon adatai, nem, nagyon sokan éheznek. Személyekről van szó. Vajon együtt érzek ezekkel a személyekkel? Érezzünk együtt azoknak az életével, akikkel találkozunk, mint ahogy Jézus tette ezt velem, veled, mindannyiunkkal, együttérzéssel közeledett hozzánk – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A szeretet alázatos és éltet

Tekintsünk a Keresztre feszített Úrra, aki mélyen alámerült sebzett történelmünkbe és felfedezzük, hogyan cselekszik Isten. Meglátjuk, hogy Ő nem maradt fent az égben, hogy felülről lenézzen ránk, hanem lehajolt, hogy megmossa lábunkat. Az Isten szeretet és a szeretet alázatos, nem emelkedik fel, hanem leereszkedik a mélybe, mint ahogy az eső hull a földre és életet hoz. De felmerül a kérdés, hogy hogyan haladhatunk Jézussal egy irányban, hogyan juthatunk el a felemelkedéstől az alámerülésig, a tekintélyt kereső mentalitástól a szolgálatig? – folytatta beszédét a pápa. Szükség van elkötelezettségre, de ez nem elegendő. Önmagunkban nehéz, mondhatnánk, hogy lehetetlen, de van bennünk egy erő, ami segít. A keresztség ereje, azé az alámerülésé Jézusban, amelyet már mindannyian megkaptunk kegyelemből és ami irányít bennünket, arra késztet, hogy kövessük őt, hogy ne saját érdekeinket keressük, hanem szolgáljunk. Ez egy kegyelem, egy tűz, amit a Lélek gyújtott meg bennünk és amelyet táplálnunk kell. Kérjük ma a Szentlelket, hogy újítsa meg bennünk a keresztség kegyelmét, a Jézusban való alámerülést, hogy még inkább szolgáljunk, hogy szolgák legyünk, mint ahogy Ő tette ezt velünk.

Mária segítsen bennünket, hogy találkozzunk Jézussal

És imádkozzunk a Szűzanyához: ő, bár a legnagyobb, nem törekedett arra, hogy felülemelkedjen, hanem az Úr alázatos szolgáló leánya volt, és teljesen alámerült szolgálatunkban, hogy segítsen nekünk Jézussal találkozni – fejezte be Máriához fohászkodva az Úrangyala előtt mondott beszédét Ferenc pápa.

18 október 2021, 09:14