Keresés

A lengyel püspökök második csoportja a Szentatyánál    A lengyel püspökök második csoportja a Szentatyánál  

Lengyel püspökök ad limina látogatása a Vatikánban

A pandémia miatt az „ad limina apostolorum”, vagyis az Apostolfejedelmek sírjainál tett püspöki látogatások több mint egy éven át szüneteltek. Múlt szeptemberben azonban a francia főpásztorok négy héten át egy-egy püspök-csoporttal újrakezdték az egyébként öt évenként szokásos ad limina látogatásokat.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Októberben a lengyel püspökök folytatták a sorozatot. A hónap első hetében a kelet-lengyelországi egyházmegyék püspökei kezdték meg egyhetes vatikáni látogatássorozatukat, majd a mostani héten a lengyel püspökkar második, húszfős csoportja járt a Vatikánban. A lengyel püspökök ad limina látogatásának koordinátora Leszek Gęsiak jezsuita szerzetes, a lengyel püspöki konferencia szóvivője, aki korábban éveken át vezette a Vatikáni Rádió lengyel adását. Tájékoztatása szerint az egyes csoportok a nagyon intenzív munkahetük során 23 vatikáni dikasztériumot és egyéb intézményt keresnek fel. A nagyobb dikasztériumoknál, mint például a Hittani, a Püspöki és a Papi kongregációk, a főpásztorok egész csoportja részt vesz az egyes intézmények vezetőivel folytatott találkozókon, egyébként pedig illetékesség szerint elosztva kisebb csoportokban találkoznak az egyházi élet összes érintett szakterületének a vezetőivel.

Az egyhetes ad limina látogatás csúcspontja a péntek délelőtt, amikor Ferenc pápa hosszabb, általában másfél-kétórás audiencia keretében fogadja együtt az egyes csoportokat. Az ad limina látogatás tanácskozásairól a Szentszék nem ad tájékoztatást, hanem azok végeztével nyilatkozik a püspökök szóvivője. Csütörtök reggelente a lengyel püspökök a vatikáni Szent Péter bazilikában Szent II. János Pál pápa sírjánál, a Szent Sebestyén oltárnál koncelebrációs szentmisén vesznek részt, együtt a zarándokokkal és a római lengyel kolónia népes közösségével.                                                                     

15 október 2021, 13:19