Keresés

Drótkerítés egy börtönben Drótkerítés egy börtönben 

A pápa foglyokkal és egykori börtönrabokkal találkozott a Szent Márta Házban

Ferenc pápa a Szent Márta Házban október 25-én találkozott egy foglyokból álló csoporttal, akik között egykori börtönrabok és jelenleg is büntetésüket töltő elítéltek voltak. A Szentatya beszéddel fordult hozzájuk, valamint meghallgatta őket és rövid beszélgetést folytatott velük.

Horváth Hajnalka / Vatikán

A foglyokból álló olasz csoportot kísérő lelkész, Benito Giorgetta atya elmondta, hogy a Szentatya meghallgatta a rabok történeteit, amelyekben nehéz sorsukról szóltak. Mosollyal és szavaival kísérte a foglyok megnyilvánulásait arra buzdítva őket, hogy higgyenek Isten irgalmában, embertársaik segítségnyújtásában és törekedjenek a bűnbánatra, valamint arra, hogy ne ítéljék el magukat elkövetett hibáik miatt.

A Szentatyával készült egy videófelvétel is, amelyben azokhoz a foglyokhoz szólt, akik nem lehettek jelen a találkozón. A pápa üzenetében hangsúlyozta, hogy fontos a segítségkérés, az, hogy kopogtassanak mások ajtaján, akik támogatást tudnak adni még akkor, ha ez nagyon nehéz és kilátástalan próbálkozásnak tűnik. „Az Úr lehetőséget akar adni mindenkinek, és támogat az előre vezető lépések megtételében” – magyarázta a Szentatya.

„Hibát mindannyian elkövetünk, de ne maradjunk meg a bűnben”

„Az életben nagyon fontos az, hogy haladjunk előre, hogy az úton járjunk. Vannak olyanok, akik nem látják sem a célt, sem a helyes irányt és még magát az utat sem. Egy labirintusban érezheti magát az ember, ahonnan nem találja a kiutat, elveszve járkál benne és nem tud szabadulni”. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy mindannyian hibázunk életünk során, de ennek ellenére az a fontos, hogy ne maradjunk bűnben, vagyis, ha elesünk, akkor ne maradjunk a földön. Álljunk fel, még akkor is, ha ehhez segítség kell.

Ferenc pápa arra is buzdított, hogy sose nézzünk az elesettekre „felülről”, mintha azok méltatlanok lennének bármire is. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy segítse embertársait. A rabok esetében az a segítségnyújtás, amit másoktól kaptak, legyen olyan tapasztalat, amelyet meg tudnak osztani a bajba jutottakkal.

Ferenc pápa búcsúzóul azt kívánta a raboknak, hogy a nehéz pillanatok váljanak termékennyé, váljanak jótettekké példát mutatva mindazoknak, akik hasonló helyzetben találják magukat.

Benito Giorgetta atya, a rabokat kísérő lelkész beszámolt a Szent Márta Házban a Szentatyával való találkozás élményeiről. A találkozóval kapcsolatban Giorgetta atya a Vatikáni Rádió munkatársának elmondta, hogy az a Szentatya kezdeményezésének köszönhetően jött létre. Ferenc pápa figyelemmel van a nehéz helyzetben élők iránt, különös tekintettel a bebörtönzöttekre. Ennek volt köszönhető, hogy megvalósulhatott a rabok találkozása a Szentatyával a Vatikánban.

A pápa figyelemmel van a bebörtönzettek iránt

Giorgetta atya hangsúlyozta, hogy a Szentatya nagy figyelemmel hallgatta a foglyok történeteit, mindenkinek mélyen a szemébe nézett. A rabok egyenként mondhatták el életük történetét, azokat az eseményeket, amelyeken átestek. Ferenc pápa empátiával tekintett a nehéz sorsú emberekre, figyelte őket és végül bátorítást adott nekik. A foglyok számára nagy jelentőséggel bírt a Szentatyával való találkozás.

Giorgetta atya elmondta, hogy jelen volt két egykori fogoly is, akik ma családokat befogadó otthonokat vezetnek, ahol szintén a börtönt megjárt személyek kaphatnak menedéket és támogatást. Az ő példájukon keresztül is jól látható, hogy a nehézségekből van kiút. Az egyikük elmondása szerint szégyenérzettel mesélte el történetét a Szentatyának, aki támogató tekintettel és ösztönzéssel nézett rá. „Áldott legyen a szégyen is” – mondta Ferenc pápa, hiszen a nehéz helyzet ellenére a remény sugara járta át az egykori rab életének történetét, aki ma segítő kezet nyújt rabtársainak.     

26 október 2021, 15:40