Keresés

Vatican News
Ferenc pápa a magyarországi keresztény egyházak és a zsidóság képviselőivel Ferenc pápa a magyarországi keresztény egyházak és a zsidóság képviselőivel  (Vatican Media)

Ferenc pápa találkozója a magyarországi keresztény egyházak és a zsidóság képviselőivel

„Zsidók és keresztények igaz testvéri szeretete” – áll Ferenc pápa beszéde középpontjában, melyet a magyarországi keresztény egyházak és a zsidóság képviselőihez intézett.

Vertse Márta – Vatikán

Vasárnap délelőtt Ferenc pápa budapesti látogatásának második programja néhány perccel 10 óra után kezdődött a Szépművészeti Múzeum Márvány termében. A pápa itt találkozott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának küldöttségével valamint a magyar zsidóság képviselőivel.

A Szentatya Erdő Péter bíboros, magyar prímás kíséretében lépett be a Márvány terembe, ahol elsőnek a MEÖK nevében a tanács elnöke, Steinbach József református püspök köszöntötte a pápát. Beszéde elhangzása után Radnóti Zoltán, dél-budai főrabbi olvasta fel Frölich Róbert országos főrabbi köszöntőjét, aki, mint ismeretes, betegsége miatt nem lehetett jelen a találkozón.

Ferenc pápa a köszöntések elhangzása alatt egy karosszékben foglalt helyet és beszédét is ülve mondta el. A rá jellemző közvetlenséggel ezért elnézést kért, hozzá téve, hogy „már nem tizenöt éves”. Mind a református püspök, mind a rabbi beszéde nagy hatást tett rá – jegyezte meg, különös tekintettel arra, hogy „mind a keresztény egyházak, mind a zsidó közösségek képviselői az egység, a párbeszéd, a testvériség megvalósításának szükségességét hangoztatták”, „eltökélt szándékként jelölve meg a múlt megosztottságának leküzdését”.

Ferenc pápa a következő beszéddel fordult a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsához és a zsidóság vezetőihez

Kedves testvérek!

Boldog vagyok, hogy találkozhatok veletek. A szavaitok, amelyekért most köszönetet mondok, és a jelenlétetek egymás mellett azt tanúsítják, hogy vágyjátok az egységet. Egy olyan útról vallanak, amely néha meredek és a múltban ugyancsak rögös volt, de amelyen együtt jártok bátran és jóakarattal, egymást támogatva, a Magasságbeli tekintetétől kísérve, aki megáldja a testvéreket, akik együtt laknak (vö. Zsolt 133,1).

Látlak titeket, testvéreim a Krisztusba vetett hitben, és áldom a közös utat, amelyen jártok. Mélyen megérintettek a református testvér szavai, köszönöm szépen. Gondolatban most a pannonhalmi apátságra tekintek, az országnak erre a lüktető szellemi központjára, ahol három hónappal ezelőtt együtt gondolkoztatok és együtt imádkoztatok. Ha együtt és egymásért imádkozunk, ha együtt tesszük a dolgunkat a szeretetszolgálat terén ezért a világért, amelyet annyira szeret az Isten (vö. Jn 3,16): ez a legkézzelfoghatóbb út a teljes egység felé.

Látlak titeket is, testvéreim Ábrahám atyánk hitében, köszönöm ezeket a mélységes gondolatokat, amelyek megérintették a szívemet. Nagyra értékelem azt az elkötelezettséget, amellyel hozzájárultatok a múltbeli válaszfalak lebontásához. Zsidók és keresztények, már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért. A tekintetnek ezt a megváltozását megáldja az Isten, ez a megtérés, amelyből új kezdet lesz, a megtisztulás, amely megújítja az életet. A Rosh Hashanah és a Yom Kippur ünnepe, amelyek erre az időszakra esnek, és amelyekhez a legjobb kívánságaimat fejezem ki nektek, kegyelmi alkalmak, az ezekhez a szellemi meghívásokhoz való csatlakozás megújítására. Az atyák Istene mindig nyit új utakat: ahogyan a sivatagot az Ígéret Földjére vezető úttá alakította, úgy szeretne bennünket is elvinni a békétlenség és a közöny pusztájából a közösség vágyott hazájába.

Nem véletlen, hogy azok, akiket az Írásokban az Úr különleges módon szólít meg követésére, mindig el kell, hogy induljanak és felderítetlen helyeken, ismeretlen vidékeken járnak. Gondoljunk Ábrahámra, aki elhagyta otthonát, rokonságát és hazáját. Aki Istent követi, annak valamit maga mögött kell hagynia. Mi arra kaptunk meghívást, hogy hagyjuk magunk mögött egymás múltbeli meg nem értését, a ragaszkodást a magunk igazához a másik rovására, és induljunk el a megígért béke irányába, mivel Isten tervei mindenkor a békéről szólnak és sohasem a csapásokról (vö. Jer 29,11).

Szeretném felidézni előttetek a Lánchíd képét, amely összeköti ennek a városnak a két részét. Nem olvasztja őket eggyé, de összekapcsolja őket. Ilyeneknek kell lenniük a kapcsolatoknak miközöttünk. Mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat, ahelyett, hogy befogadta volna. Hányszor megtörtént ez a történelem során! Őrködnünk és imádkoznunk kell, hogy ez soha többé ne következzen be. Azon kell együtt dolgozni, hogy a testvériségre neveljük az embereket, hogy a gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt. Itt az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt. Ezt a gyújtózsinórt ki kell oltani. A legjobb mód, ahogyan hatástalaníthatjuk az, ha együtt dolgozunk előre vivő ügyeken és építjük a testvériséget. A Lánchíd ebben is tanítást ad nekünk: hatalmas láncok tartják, amelyeket láncszemek alkotnak. Mi vagyunk ezek a láncszemek, és minden egyes láncszem fontos. Ezért nem élhetünk többé a gyanakodásban és a tudatlanságban, egymástól távol, egyet nem értésben.

A híd két partot köt össze. Ebben az értelemben felidézi számunkra az Írások egyik alapvető fogalmát, a szövetséget. A szövetség Istene azt kéri tőlünk, hogy ne éljünk többé elszigeteltségben és a részérdekeknek megfelelően. Nem akar olyan szövetséget, amely mások kárára volna, hanem olyan embereket és olyan közösségeket szeretne, amelyek az egység hídjai mindenki felé. Ebben az országban nektek, akik a többséget alkotó vallásokat képviselitek, az a feladatotok, hogy olyanok legyenek a körülmények, hogy mindenkinek a vallásszabadságát tiszteletben tartsák és segítsék. Példát kell adnotok mindenki felé: senki nem mondhassa, hogy Isten embereinek az ajkáról megosztó szavakat hallott, csak a nyitottság és a béke üzenetét. Ezt a világot túl sok konfliktus gyötri, és ez a legjobb tanúság, amit azoknak kell tenniük, akik abban a kegyelemben részesültetek, hogy ismerik a szövetség és a béke Istenét.

A Lánchíd ennek a városnak nem csak a legismertebb, de a legrégibb hídja is egyben. Sok nemzedék haladt már át rajta. Arra hív bennünket, hogy a múltra is emlékezzünk. Vannak a múltban szenvedések, sötét árnyak, értetlenségek, üldözések, ám ha eljutunk a gyökerekig, azt látjuk, hogy a közös szellemi kincsünk sokkal nagyobb ezeknél. Erre alapozva építhetünk együtt egy másféle jövőt. Megindultan gondolok számos olyan személyre, akik Isten barátai voltak és az ő fényét sugározták a világ sötét éjszakájában. Sokuk közül hadd idézzem fel itt Radnóti Miklósnak, a nagy költőnek az alakját, akinek ragyogó pályáját kettétörte az elvakult gyűlölet, amellyel őt zsidó származása miatt eleinte tanítani nem engedték, majd elragadták a családjától.

Egy koncentrációs táborba zárva, az emberiség e legsötétebb és legaljasabb szakadékában, tovább írta költeményeit egészen haláláig. A Bori notesz az egyetlen olyan versgyűjteménye, amely túlélte a Soát. Arról tanúskodik számunkra, mekkora erővel hitt a szeretet melegében, egy fagyos lágerben élve, és hogy a hite fénye képes volt bevilágítani a gyűlölet sötétjét. A költő, akinek lelkét láncra verve fojtogatták, egy magasabb rendű szabadságban találta meg a bátorságot, hogy leírja: „…fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem…” (Levél a hitveshez). És feltett egy olyan kérdést, amely hozzánk is elér: „Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?” (Első ecloga). A mi hangunknak, kedves testvérek, azt a szót kell visszhangoznia, amelyet az ég adott nekünk, a remény és a béke visszhangjává kell lennie. Ha nem is hallgatnak ránk, vagy félreértenek, soha ne cáfoljuk meg tetteinkkel azt a kinyilatkoztatást, aminek tanúi vagyunk.

Végül, a koncentrációs tábor sivár magányában, amikor ráébredt már, hogy élete véget ér, Radnóti ezt írta: „Gyökér vagyok magam is most… Virág voltam, gyökér lettem” (Gyökér). Mi is arra kaptunk meghívást, hogy gyökérré váljunk. Gyakran a gyümölcsöket keressük, az eredményeket, a sikereket. Ám Ő, aki Szavát ugyanúgy gyümölcsözővé teszi a földön, mint ahogy az eső szelídségével kikelti a csírát a földből (vö. Iz 55,10), emlékeztet rá, hogy hitünk útja csak magokat jelent, olyan magokat, amelyekből gyökér lesz a föld alatt, mely táplálja az emlékezést és a jövendő hajt ki belőle. Ezt várja tőlünk atyáink Istene, mivel – ahogyan egy másik költő írta – „Isten máshol vár, ott vár mindennek a mélyén. Odalenn. Ott, ahol a gyökerek vannak” (R.M.Rilke: Wladimir, a felhők festője). Csak akkor jutunk fel a magasba, ha a gyökereink a mélyben vannak. A Magasságbeli és mások meghallgatásába belegyökerezve segíteni tudunk kortársainknak, hogy elfogadják és szeressék egymást. Csak akkor fog hinni nekünk a világ, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk, mivel azt várják tőlünk, hogy belőlünk szökkenjen szárba a reménység. Köszönöm, és jó utat együtt! Elnézést kérek, hogy ülve mondtam el beszédemet, de már nem vagyok 15 éves. Köszönöm szépen.

 

 

Photogallery

Ferenc pápa találkozója a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával és a zsidóság vezetőivel képekben
12 szeptember 2021, 12:57