Keresés

Vatican News
Erdő Péter bíboros szombaton a Szentatyánál, Németh Norbert, a PMI rektora kíséretében     Erdő Péter bíboros szombaton a Szentatyánál, Németh Norbert, a PMI rektora kíséretében  

Interjú Erdő Péter bíborossal: Az Eucharisztia Jézusára figyelve megtaláljuk önmagunkat

„Azt hiszem, hogy amit mindig is tudtunk, azt most élményszerűen megtapasztaltuk. Tehát azt, hogy ha Jézus Krisztusra figyelünk, ha az Eucharisztiában jelenlevő Jézus Krisztusra figyelünk, akkor megtaláljuk önmagunkat, hogy nekünk ebben örömünk telik. Nekünk ebből fakad a reményünk is, és ezt szívesen megosztjuk a környezetünkkel. Nem demonstráció volt a szombat esti körmenet, hanem egy ilyen meghívó, szelíd rendezvény”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Szeptember 25-én szombaton készítem ezt az interjút a Szent István Zarándokházban, a ház felszentelése előtt. Mindenekelőtt e jeles napnak délelőtti eseményére kérdeznék rá, hiszen a Vatikánban a Szentatya fogadta Önt. Mit oszt meg velünk erről a találkozásról?

Először is azért jöttem, hogy megköszönjem Ferenc pápának a budapesti látogatását, mert a „statio orbis” szentmise százezrek számára ott a helyszínen nagy lelki élmény volt és azóta is sokan abból élnek, sokan arra hivatkoznak. Én azt hiszem, hogy valóban az irgalmasság cselekedete volt, hogy a pápa eljött. Én ezt mondtam neki korábban is, hogy „faccia un atto di misericordia”, tegyen egy irgalmasság-gesztust. Amikor azt látta, hogy mindenki tényleg őszinte szeretettel fogadja, tehát nem mesterkélt ujjongással, hanem egy szívből jövő derűs atmoszférát talált, ahol az emberek valóban Jézus Krisztusért jöttek össze, nem más miatt, hogy Ő áll a hitünk és életünk középpontjában. Ez az egész egyház jövője szempontjából egy bíztató jel, mert hiszen nem felejtettük el az évszázadok során, hogy tulajdonképpen kik vagyunk és miért vagyunk. Ezt ő, Ferenc pápa, azt hiszem megérezte, hogy ennek közege van, hogy sokan éreznek és gondolkodnak így. Ezt ő megerősítette, nagyon pozitívan reagálta le. Háromszor is beszélt azóta ilyen témákról, beszélt Európáról is, hogy az igazi gyökereihez kell visszatalálnia, beszélt arról, hogy a hitünknek konkrét középpontját és központi igazságait, Jézus Krisztust kell erősen megtalálnunk és középpontba állítanunk személyesen is. Nem a lényegtelen formaságokat, ami esetleg rárakódott, de ezzel azt hiszem, egy irányt mutatott.

Ameddig a szem ellát, hívek sokasága...
Ameddig a szem ellát, hívek sokasága...

A nagyszámú résztvevő azt hiszem, örömet okozott a Szentatyának is, mert két év óta a járvány miatt nem jöhettek össze az emberek, féltek is, meg korlátozások is voltak, meg sokan elszoktak egy kicsit attól, hogy eljöjjenek a misére, és ez Európa sok egyházában félelmet okozott, hogy tudjuk-e újraindítani például a templomi életet. Nálunk az volt a tapasztalat, hogy hála Istennek, az emberek örömmel jönnek újra, és fiatal családok is sokan voltak jelen. Szombaton délután, de már délelőtt is, megtelt a Margitsziget, és azok a családok jelentős részben átjöttek a Kossuth térre vagy csatlakoztak az eucharisztikus körmenethez. Volt az egésznek egy nagyon békés, nagyon családias atmoszférája és mindenki azt érezte, hogy ez nemcsak a mi igyekezetünk, és nemcsak annak az összege, amit ki-ki megél vagy eltervezett, hanem, hogy a Szentlélek különleges módon itt működik velünk és közöttünk.

A pápai zárószentmisétől eltekintve, önnek Bíboros úr, melyik esemény volt a legmélyebb?

Nagyon sok minden volt, mások is ki szokták emelni, nekem is nagy élmény volt, csütörtökön este a szentségimádás a Szent István bazilikában. Különféle lelkiségi mozgalmak a saját elmélkedéseikkel és zenéjükkel járultak ehhez hozzá. Azt gondoltuk, hogy biztosan lesz egy stabil közönség, akár néhány ezer ember is. Ehelyett, este fél tíz után, amikor odamentem, nemcsak zsúfolásig telve volt a bazilika, hanem előtte a tér is. A kivetítőknek bizony igencsak működni kellett, mert együtt akart imádkozni a sok résztvevő Jézus Krisztushoz, aki az Eucharisztiában jelen van köztünk. És másnap a Papp László arénában ugyanez megismétlődött a tizenötezer fiatallal, akik az Ákos koncert után ottmaradtak a Forráspontra, ahol tanúságtételek voltak, elmélkedések, énekek, csöndes adoráció az Oltáriszentség körül, ami eltartott késő éjszakáig. Ez egy több éves folyamatnak volt a csúcspontja, mert elkezdték a Forráspontokat ezer résztvevővel, aztán később nagyobb országos méretekben voltak háromezren is, és ahogy ez így fokozódott, most a végére gyönyörűen beteljesedett. Ez nem azt jelenti, hogy mindig ennyien lesznek, de hogy ezt a közösségi szentségimádást a fiatalok számára nem szabad abbahagyni, az világos. Tehát itt egyrészt püspökkari szinten, másrészt egyházmegyei szinten a pasztorális elképzeléseinket újra kell gondolni és nagyon sok mindenre figyelmet és erőt kell fordítani. Ilyen például a plébániatemplomokban a szentségimádás. Tehát ott, ahol bevezették az örökimádást, napközben hosszabb időre, ott jó tapasztalatok vannak, meg lehet tartani később is. Aztán ott van a gyóntatás. Az úgynevezett „kápolna” a Hungexpón az egy ötszáz személyes kis terem volt. Ott volt kitéve az Oltáriszentség és az őröknek ott kellett állni a bejáratnál, mert olyan sor volt a belépéskor, hogy csak akkor lehetett bemenni, ha valaki kijött, hiszen tele volt a terem állandóan. Az előtérben pedig, ami szintén egy nagy terem volt, ott volt 30-40-50 pap, aki állandóan gyóntatott. Volt olyan alkalom, amikor százhúsz pap gyóntatott egyszerre. Maguknak a papoknak is egy nagy élmény volt, hogy a szolgálatukra ilyen nagy szükség van. Ez is egy olyan kérdés, amit a plébániai életben meg kell szervezni, esperesi kerületekként, hogy mikor van mise, mikor van áldoztatás és gyóntatás. Ezeket össze kell hangolni, hogy a hívek megfelelő időben találhassanak alkalmat. Ebben azt hiszem, komoly feladataink lesznek. Aztán a világiaknak a nagyfokú bekapcsolódása. A tanúságtevők és katekézist vezetők között nemcsak bíborosok meg püspökök voltak, hanem voltak világiak, mégpedig Angliából, Amerikából és Németországból, a legkülönbözőbb helyekről, így például Brazíliából is, akik lelkiségi mozgalmat alapítottak vagy vezetnek és akik a saját tapasztalatukról beszámoltak. Ebben is nagy erő volt és azt hiszem, hogy amelyek e mozgalmak közül jelen vannak Magyarországon, most kaptak egy új indíttatást. Erre is figyelni kell, ezt is tiszteletben kell tartani vagy támogatni kell.                                                                                             

Mit tapasztalt az Eucharisztikus Kongresszus külföldi visszhangjáról?

A sajtóosztályunk mindjárt az elején jelezte, hogy teljesen szokatlan jelenség, hatszáz külföldi újságíró regisztrált és el is jöttek. Akkora szektort kellett nekik fönntartani, ami a Hősök terének az átrendezését kívánta meg. Úgy tűnik, hogy a legtöbb helyen pozitív volt a visszhang. Volt egy-két fanyalgó hang, aki előre megírta, hogy valami politikai témát hoz ki belőle, de nagyjából és egészében rendkívül pozitív volt a kép. Olvastam német nyelvű sajtóban olyat, hogy azt csodálta az újságíró az egész hétnek a rendezvényeiben, hogy itt mindenféle irányzatú katolikus találkozott és szeretetben, türelmesen, egymást elfogadva tudták megélni a hitüket. Az áldoztatás kapcsán volt, aki letérdelt, volt aki állt, volt aki ünneplő ruhában jött, volt aki miniszoknyában, de komolyan vették egymást és nem volt ebben semmi feszültség.

Aztán az ökumenikus vonatkozás. Ezt még a Szentatya is megemlítette. Földrajzi és társadalmi helyzetünknél fogva, az a nagy lehetőségünk, hogy Kelet és Nyugat egyházaival, de a protestáns világgal is és a zsidósággal is különleges párbeszédet folytassunk. Ebben azért a magyar egyház részéről évtizedek munkája van benne.

A kereszt összekapcsolja a pápát és a pátriárkát
A kereszt összekapcsolja a pápát és a pátriárkát

És pátriárka jelenléte…?

A konstantinápolyi ökumenikus pátriárka beszédet tartott a Parlament előtt százezer hívőnek a szombat esti mise előtt és megtapsolták. Természetes, hiszen ő volt az, aki 21 évvel ezelőtt Szent István királyt az ortodox világ számára is szentté avatta. Ezzel az aktussal a közös örökségre és az egységnek a múltbeli erős tényére hívta fel a figyelmet. Az a vágy, hogy a keresztények együtt tegyenek tanúságot, hogy legalább az Eucharisztia körül találkozzanak, ez kézzelfogható volt. De persze voltak mások is, így a hét elején ott volt Hilárion metropolita a Moszkvai Patriárkátus képviseletében és gyönyörű előadást tartott az ortodoxok hitéről az Eucharisztiában. Aztán itt voltak a közel-keleti egyházak képviselői, ott is a legmagasabb szinteken. A katolikus keleti pátriárkák gyakorlatilag mind jelen voltak. Külön délutánt szenteltünk az egyik templomban a közel-keleti és az üldözött keresztényeknek. Egy másik délután volt az Afrika nap, amikor afrikai püspökök és világiak, olyan hívők, orvosok és szakemberek, akik Afrikában dolgoznak, őket segítik, ez is egy csodálatos alkalom volt.                    

Mit jelent az Eucharisztikus Kongresszus nagy eseménye a magyar katolikus identitás szempontjából?  

Azt hiszem, hogy amit mindig is tudtunk, azt most élményszerűen megtapasztaltuk. Tehát azt, hogy ha Jézus Krisztusra figyelünk, ha az Eucharisztiában jelenlevő Jézus Krisztusra figyelünk, akkor megtaláljuk önmagunkat, hogy nekünk ebben örömünk telik. Nekünk ebből fakad a reményünk is, és ezt szívesen megosztjuk a környezetünkkel. Nem demonstráció volt a szombat esti körmenet, hanem egy ilyen meghívó, szelíd rendezvény. Nem voltak itt egyenruhába öltözött szervezett csoportok, tűzoltóság, pénzügyőrség, kirendelve, mint egykor 1938-ban, hanem eljöttek a családok, eljöttek a hívő emberek, mindazok, akik ott lelkileg jól érezték magukat és ennek volt egy meghívó ereje. A járda szélén sem cinikus vagy rosszalló arcokat láttunk, hanem csodálkozó vagy hívő, de nem „kívülálló” embereket.

Jelentős mozzanat, hogy mindez nem a társadalom többi részével szemben, hanem velük és értük valósult meg és ezt lehetett érezni. Ez óriási dolog. Ez azt jelenti, hogy egyfajta nyitott szívű és nyitott szellemű hazafiságot valósít meg.

A missziós kereszt 70 ezer km zarándokutat tett meg
A missziós kereszt 70 ezer km zarándokutat tett meg

Nagyon fontos volt a missziós kereszt útja, hetvenezer kilométert tett meg. Ezek az állomások mindenütt jelen voltak a Kárpát-medencében, olyan közösségekben is, ahol nem magyarok vannak, mint a szentek és vértanúk, akiknek az ereklyéit a keresztbe belefoglaltuk. Azok sem voltak minnyájan magyarok, de hát ki nem mondhatjuk, hogy nincs ott helye, amikor Vaszil Hopkónak, a vértanú görögkatolikus püspöknek az ölében lehelte ki a lelkét Eszterházy János a börtönben. Hogyan mondhatnánk, hogy nem voltak „magyarok” azok a görögkatolikus román püspökök – lehet, hogy nem is beszéltek magyarul – akik Erdélyben haltak vértanúhalált a katolikus egyházhoz való hűségükért! Kértünk az ereklyéikből, akié megmaradt, kaptunk is és belefoglaltuk a keresztbe. Tudva és akarva, ismerve az élettörténetüket, azt hiszem, hogy ezek gyönyörű pillanatok voltak.

A bukaresti érsek urat szeretettel meghívtuk, tartott román misét a Szent Anna templomban szerda este és hozott magával egy negyven fős zarándokcsoportot, a bukaresti Bărăția (Barátok-temploma) plébánia híveit. Nagyon sok ilyen szép gesztus és esemény fűződik ehhez. A prágai érsek, Duka bíboros evangelizációja is egy olyan testvéri tanúságtétel volt, ami mögött persze egy történet áll. A cseh zászlók ugyanis nem véletlenül voltak ott a körmenetben, Prágában pedig magyar személyi plébániát alapított és most annak a közössége is itt volt.

A lengyelek! Hiába is, hogy Wyszynski bíboros boldoggá-avatása ugyancsak szeptember 12-én vasárnap volt, de a hét folyamán a lengyel püspöki kar elnökének a vezetésével 12 lengyel püspök azért itt volt velünk. A lengyel nyelvű misét szerdán nem volt elég a lengyel plébánia templomában tartani, mert az túl kicsi volt, hanem a Bosnyák-téri Szent Antal templomban tartottuk meg, mert oda több mint ezren elférnek és az is felejthetetlen volt.

A kongresszusra születtek zenei és művészi alkotások. Erre az alkalomra írtak két misét. Az egyik a cigány-mise, ami bizonyos szempontból világpremier, a lovári nyelvű ordinárium miatt is. A másik pedig a Budapest Klezmer-mise, aminek a bemutatója a Rózsák-terei (Szent Erzsébet) plébánián volt szintén szerdán délután, a főcelebráns pedig Jérôme Beau, Bourges érseke volt, aki valamikor Lustiger párizsi bíboros úrnak volt a segédpüspöke, én még abból az időben ismertem meg. Gyönyörű ünnep volt az is.

Ma, szeptember 25-én este ünnepélyesen felavatják a felújított és átalakított Szent István zarándokházat. Mit vár bíboros úr ettől az ünnepi eseménytől és a Ház jövőjétől?

Ettől is ugyanazt, mint az Eucharisztikus Kongresszustól. Ez a helyzet, ami most kialakult a magyarság, a katolikus magyarság egységének és nyitottságának a jelképe. Amikor ezt a házat alapították, az emigráns magyarság azért hozta létre, hogy a Via Giuliáról (ahol jelenleg a Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Intézet székel) a ’64-es megállapodás értelmében ki kellett költözniük, ezzel azonban lehetőséget kaptak a magyarországi papok is végre, hogy Rómában tanulhassanak. Nekik azonban máshol kellett létrehozni egy központot és bizony a két ház között volt egyfajta bizalmatlanság, távolságtartás. Jelenleg, hogy a püspöki kar megvásárolta az épületet, ezt az állam is segítette jelentős mértékben, ugyanaz lett a Szent István Alapítvány elnöke, mint aki a Via Giulián a Pápai Magyar Intézetnek a rektora, Németh Norbert atya. Ezzel megvalósult itt is az egység. Tehát a magyarországi katolikus egyház és a világszórvány egy ilyen helyen, Rómában, amit nem véletlenül hívnak „mindenki hazájának” Patria di tutti, itt is megmutathatjuk azt a nem magyaroknak is, hogy van egy világraszóló magyar katolikus közösség, mely mindenkit szeretettel vár.

  

29 szeptember 2021, 12:31