Keresés

Kim Taegon Szent András és társai, Korea vértanúi a hitért Kim Taegon Szent András és társai, Korea vértanúi a hitért 

Pápai üzenet Kim Taegon Szent András születése bicentenáriumára: Békét építsetek!

Augusztus 21-én szombaton kelt üzenetében Ferenc a Rómában élő koreai közösséget köszönti és megemlékezik Kim Taegon Szent András születésének kétszázadik évfordulójáról, aki 1821. augusztus 21-én született Koreában. Ő az első korai születésű katolikus pap.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

E jubileum alkalmat kínál arra, hogy hálát adjunk az Istennek Kim Taegon Szent András példamutató tanúbizonyságáért, melyet a nehéz időkben, üldözések és szenvedések közepette mutatott fel – írja Ferenc pápa üzenetében. Társaival együtt örömteli reménnyel jelezte, hogy a jó mindig győzedelmeskedik, mert Isten szeretete győz a gyűlölet felett, még akkor is, ha napjainkban is szembe kell néznünk a gonoszság számos megnyilvánulásával, amelyek elcsúfítják az embernek Isten képére és hasonlatosságára teremtett szép arcát.

Tegyenek meg mindent a Koreai-félsziget kiengesztelődéséért

A pápa üzenetében őszintén köszönetet mond az egész koreai egyházi közösségnek azért a nagylelkűségért, amely a legszegényebb országok javára nyújtott Covid 19 elleni oltási kampányt támogatta. A Krisztus Test leggyengébb tagjai iránti felelősség arra ösztönöz bennünket, hogy mások szolgálatába állítsuk magunkat, ugyanakkor mind nagyobb elkötelezettségre szólít a legutolsók iránt. A társadalmi béke építése valójában soha nem fejeződik be egy országban, hanem azt megállás nélkül kell művelni, mindenki közös elkötelezettségével. A pápa reméli, hogy akik minden tőlük telhetőt megtesznek a Koreai-félsziget kiengesztelődéséért, azok továbbra is megújult elkötelezettséggel folytatják, hogy a béke jó építőmunkásai legyenek, majd üzenete végén mindenkit tiszteletteljes és építő párbeszédre buzdított egy fényesebb jövő érdekében.

Szentmise koreai nyelven a Szent Péter bazilikában

Múlt szombaton, augusztus 21-én délután fél négy órakor Lazarus You Heung-sik érsek, a Papi Kongregáció prefektusa szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilika Katedra-oltáránál koreai nyelven a Rómában élő koreai katolikus közösség tagjai jelenlétében. A szentmise során felolvasták Ferenc pápa jubileumi üzenetét.

Kim Taegon Szent Andrást, Korea védőszentje

Kim Taegon András 1821. augusztus 21-én született Koreában. Tizenöt évesen keresztelkedett meg, majd a makaói portugál szemináriumban tanult és Sanghajban szentelték pappá 1844-ben. Szentelését követően visszatért hazájába. Ő volt az első koreai katolikus pap.

Koreába a 17. század elején jutott el a keresztény tanítás. Világi hívek vezették a közösségeket. A 19. században érkezett francia misszionáriusok számukra hirdették az evangélium örömhírét. Az üldözések több hullámban, 1839-ben, 1846-ban és 1866-ban sújtották a keresztény közösségeket. Szeptember 20-án 103 koreai vértanút ünnepel az Egyház, köztük elsőként Kim Taegon Szent Andrást, Korea védőszentjét.

23 augusztus 2021, 21:01