Keresés

Vatican News
Bejrút kikötője egy évvel a szörnyű robbanás után Bejrút kikötője egy évvel a szörnyű robbanás után  (AFP or licensors)

Ferenc pápa felhívása Libanon békéjéért

A szerdai általános kihallgatás végén Ferenc pápa erőteljes felhívással fordult Libanon békéjéért.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

Egy évvel a Libanon fővárosában, Bejrút kikötőjében elkövetett szörnyű robbanás után, amely halált és pusztulást okozott, gondolataim arra a drága országra irányulnak, különösen az áldozatokra, családjaikra, a sok sebesültre, azokra, akik elvesztették otthonukat, munkájukat és az életkedvüket. A Libanonért folytatott ima és elmélkedés napján, július elsején a keresztény vallási vezetőkkel együtt üdvözöltük a fáradt és csalódott libanoni nép törekvéseit és elvárásait, és Istentől a remény fényét hívtuk segítségül a nehéz válság leküzdésére. Ma is a nemzetközi közösséghez fordulok, és arra kérem őket, hogy segítsenek Libanonnak a „feltámadás” útján, konkrét gesztusokkal, nemcsak szavakkal, hanem konkrét gesztusokkal. Remélem, hogy a konferencia, amelyet Franciaország és az ENSZ támogat, eredményes lesz ebből a szempontból. Kedves libanoni nép, nagy a vágyam, hogy ellátogassak hozzád, és soha nem fáradok bele imádkozni érted, hogy Libanon ismét a testvériség üzenete, a béke üzenete legyen az egész Közel-Kelet számára - zárul Ferenc pápa felhívása Libanonért.    

04 augusztus 2021, 16:19