Keresés

Vatican News
2018. augusztus 22. - a három évvel ezelőtti találkozó,  Ferenc pápa jobbján Sako pátriárka 2018. augusztus 22. - a három évvel ezelőtti találkozó, Ferenc pápa jobbján Sako pátriárka   (Vatican Media)

Ferenc pápa beszéde a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatának képviselőihez

Augusztus 27-én pénteken délelőtt a Vatikánban fogadta Ferenc pápa a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatának mintegy kétszáz fős csoportját, akik ezekben a napokban Róma közelében tartják szokásos évi összejövetelüket. Hozzájuk intézett beszédében a pápa a világ mai válságos helyzetére mutatott rá, benne többek között a járvány leküzdése, a gyermekpornográfia, az adatlopás, a közösségi hálózatok meghamisításának a problémáira. A politikusokat a hitükből eredő elkötelezett tevékenységre szó

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatának informális találkozója Róma közelében

A Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózata 2010-ben született Christoph Schönborn bécsi bíboros-érsek kezdeményezésére, hogy a Róma melletti augusztus végi találkozójukon informális körülmények között beszéljék át évről-évre a keresztény hitű politikusok előtt álló feladatokat. Ferenc pápa a Kelemen-teremben fogadta a kétszáz fős küldöttséget, majd beszéde kezdetén így szólt: „Szeretnék elnézést kérni, hogy nem állva beszélek, de még mindig a műtét utáni lábadozás időszakában vagyok és ezért kell leülnöm. Elnézést kérek érte”. Külön köszöntötte a találkozó „atyját”, Christoph Schönborn bécsi bíboros-érseket és II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkát.

A mostani kritikus időszakban különös fontos a részvétel az Egyház küldetésében

„A történelemnek egy kritikus időszakában találkozunk most és hálás vagyok az Egyház iránti szeretetekért és a küldetésében való részvételetekért. A Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózata 2010-es indulása óta az evangélium tanúiként kíséritek, támogatjátok és mozdítjátok elő a Szentszék munkáját országaitok és a nemzetközi közösség egészének a szolgálatában. Hálás vagyok az Egyház iránti szeretetért és a küldetésében való együttműködésért” – hangsúlyozta a pápa.

„A Covid-19 járvány csak súlyosbítja a világ jelenlegi nehéz helyzetét, amin a védőoltás gyors szétosztása jelentősen segített ugyan, de még nagyon sok tennivaló akad. Eddig mintegy 200 millió esetet regisztráltak és négymillió a Covid fertőzésben elhunytak száma”.

A parlamenti képviselők fontos szerepe a társadalom közösségeinek a megújításában

A parlamenti képviselők szerepe ma fontosabb, mint valaha” – állapította meg a pápa. „A közjó szolgálatában ők arra hívattak, hogy politikai fellépésük révén együttműködjenek a társadalom közösségeinek és egészének a megújításában. Nem is csak a vírus legyőzésében, sem pedig a járvány előtti állapothoz való visszatérésben, ami egyenesen kudarc lenne, hanem a válság által feltárt és felerősödött kiváltó okok kezelésében, melyek a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség, a széles körű munkanélküliség és az oktatáshoz való hozzáférés hiánya”. A pápa ismételten megjegyezte, hogy a „válságból nem jövünk ki ugyanúgy: vagy jobban vagy rosszabbul fogunk kijönni. Nem tudunk egyedül kilábalni a válságból: vagy együtt jövünk ki, vagy nem tudunk kijutni belőle”.

A legmagasztosabb hivatás a közjó szolgálata

„A jelenlegi helyzetben nem övezi mindig megbecsülés a politikusokat, de ez nem újdonság. Azonban mi magasztosabb hivatás létezik, mint a közjó szolgálata és mindenki jólétének előtérbe helyezése, a személyes haszon helyett?” – kérdezte. „Legyen mindig ez a célkitűzésetek, hiszen a jó politika elengedhetetlen szükséges az egyetemes testvériséghez és a társadalmi békéhez – utalt a pápa a Fratelli tutti enciklikájára.  

Jogszabályok és nemzetközi normák révén szolgálják az emberi fejlődést

„A technológiai fejlődés témája kapcsán - a pápa szerint - a megoldás nem annak megfékezése. A politika és a törvénykezés eszközei azonban lehetővé teszik a parlamenti képviselők számára, hogy megvédjék az emberi méltóságot, amikor az veszélybe kerül”. A pápa a veszélyek között megnevezte a gyermekpornográfia csapását, a személyes adatokkal való visszaélést, a kritikus infrastruktúrák, így például kórházak elleni támadásokat, valamint a közösségi médián keresztül terjesztett álhíreket”. Arra buzdította a képviselőket, hogy „bátran vállalják a tudományos és technológiai fejlődésben rejlő lehetőségeket és hogy azok a jogszabályok és nemzetközi normák révén szolgálják az emberi fejlődést az integráció és a béke érdekében”.

II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka tanúságtétele a Hungary Helps program mellett  

A kihallgatás végén a Szentatya – oldalán Schönborn bíborossal és II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkával – személyesen köszöntötte az eléje járuló keresztény képviselőket. Amikor a hat fős magyar küldöttségből Azbej Trisztán államtitkár, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője lépett Ferenc pápához, II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárka spontán módon így mutatta be a magyar politikust: „Szeretnék tanúságot tenni amellett, amit a magyar kormány Hungary Helps programja tett a térségben az üldözött keresztények megsegítése és megmentése érdekében”.

27 augusztus 2021, 21:33