Keresés

Vatican News
Apáca imádkozik a Szent Péter téren Apáca imádkozik a Szent Péter téren  (AFP or licensors)

A hívek véget nem érő imája a Szentatya felépüléséért

Magyarországról, a Fülöp-szigetektől Máltáig, de akár Dél-Koreából is folytonosan érkeznek a hívek üzenetei a Szentatya mihamarabbi felépülését kívánva, aki szerdán, 10 napnyi kórházi tartózkodás után visszatért a Vatikánba.

Horváth Hajnalka – Vatikán

Továbbra is a világ minden részéről érkeznek a hívek szeretetteljes jókívánságai a Szentatyának mielőbbi gyógyulását kérve.

Várjuk a Szentatyát Magyarországon!

Áder János államfő üzenetében Magyarország polgárai és saját nevében mihamarabbi gyógyulást kívánt Ferenc pápának azért imádkozva, hogy az Úr adja meg neki az erőt és egészséget további szolgálatához. A szeptemberi viszontlátás reményében a magyar államfő Isten áldását kérte levelében a Szentatya pásztori szolgálatához.

Fülöp-szigetek: szolidaritás az elhagyatottakkal

Romulo G. Valles érsek, a Fülöp-szigetek Püspöki Konferenciájának elnöke üzenetében kifejtette, hogy a szeretett filippínói nép „az Úrba vetett mély bizalom és a szeretetközösség reményében” a Szentatyához közel érzi magát a sebészeti műtét utáni gyógyulás útján. A filippínók erőt és inspirációt merítenek a pápától, akinek szenvedése lehetőséget nyújtott a szolidaritásra mindazokkal, akik elhagyatottak, figyelmen kívül maradnak, betegek és félelemben élnek – írta a fülöp-szigeteki főpásztor. Hangsúlyozta továbbá, hogy a lelki közelség, mint a finom balzsam, támogatást és vigaszt nyújt a betegeknek szenvedéseik során. Valles érsek a fülöp-szigeteki hívek imáiról biztosította a Szentatyát.

Málta szerető odaadása a pápa iránt

George Vella máltai elnök aggodalmának adott hangot üzenetében a Szentatya sebészeti beavatkozása kapcsán, majd mihamarabbi gyógyulást kívánt neki imáiról biztosítva Őt a teljes gyógyulást követő visszatérés reményében. A máltai nép szeretetteljes szolidaritását és áhítatát közvetítette Ferenc pápának, akiért együtt imádkoznak gyógyulását kérve. 

Dél-Korea: jó egészséget a pápának!

Mun Dzsein dél-koreai államfő szintén imáiról biztosította a Szentatyát annak érdekében, hogy felgyógyuljon és a hívek újra láthassák irgalommal teli arcát. Az államfő megemlékezik Lazarus You Heung-sik dél-koreai érsek júniusi kinevezéséről a Papi Kongregáció élére, amely nagy megtiszteltetést jelent. Annak a kívánságának adott hangot, hogy a főpásztor hozzájárul a Szentszék szolgálatához és a béke elősegítéséhez a világban. Üzenete végén jó egészséget kívánt a Szentatyának a dél-koreai államfő.

14 július 2021, 19:02