Keresés

Szent Szív Katolikus Egyetem egyik épülete Szent Szív Katolikus Egyetem egyik épülete 

100 éves az Szent Szív Katolikus Egyetem – Ferenc pápa köszöntése

Ferenc pápa a megalapításának 100. évfordulóját ünneplő intézmény rektorának, Franco Anellinek írt üzenetében hangsúlyozza a katolikus egyetem küldetését, azaz az emberi személy teljes és kulturális fejlődésének elősegítését. Az egyetem orvosi karának székhelye az Agostino Gemelli kórház, ahol a Szentatyát műtötték.

Gabriella Ceraso / Horváth Hajnalka – Vatikán

Franco Anelli, az egyetem rektora Ferenc pápa levelét, amelyet sebészeti beavatkozása után néhány nappal írt és juttatott el az intézményhez, szívet melengető gesztusnak nevezte. A pápa hálát ad a kórházban kapott szeretetért és gondoskodásért, hangsúlyozva, hogy az embertársak ápolása a szív jóságának kifejezése. A pápa megemlékezik a Szent Szív Katolikus Egyetem fennállásának centenáriumáról, és ehhez kapcsolódóan elsődleges küldetéséről, vagyis az emberi személyről való gondoskodásról.

Az ember átfogó és kulturális fejlődése a jövő útja

A jövőbe vezető út pontosan az intézmény céljain keresztül nyílik meg, vagyis az emberi személy kulturális és teljes fejlődésének elősegítése által. A Szentatya levelében kifejti, hogy saját szemével látta, ahogyan a kórházi alkalmazottak gondoskodnak a betegekről. Krisztus szenvedése látható a betegekben, olyan állapot ez, amikor nagy szükség van a figyelmes tekintetekre, amelyek képesek reményt sugározni és előre tekinteni még a fáradtságos szolgálat esetében is – írja Ferenc pápa az olasz Szent Szív Katolikus Egyetem fennállásának centenáriuma alkalmából. 

22 július 2021, 21:41