Keresés

Vatican News
Úrnapi áldás az Oltáriszentséggel  Úrnapi áldás az Oltáriszentséggel   (Vatican Media)

Az Oltáriszentség imádása nélkül nem jutunk el Istenhez – Ferenc pápa úrnapi homíliája

Ferenc pápa a Szent Péter bazilika Katedra oltáránál mutatta be Úrnapján az ünnepi szentmisét, vasárnap délután fél 6 órai kezdettel. „Szükség van rá, hogy szomjúhozzuk Istent, különben szertartásaink kiszáradnak”. „Ha az Oltáriszentség előtt nem érezzük a csodálatot és az imádatot, akkor nincs olyan út, ami elvezetne az Úrhoz” – mondta homíliájában a pápa.

Vertse Márta – Vatikán

Szentbeszédében az evangéliumi szakasz három képét elemezte, amelyek a következők: a „vizeskorsót vivő ember”, „a tágas, étkezésre berendezett terem” és „Krisztus, aki megtöri a kenyeret”. 

Hol láthatjuk vendégül életünkben Istent?

Jézus elküldi tanítványait, hogy menjenek és készítsék elő a helyet, ahol majd elfogyasztják a húsvéti vacsorát. Maguk a tanítványok kérdezik a Mestert: „Hová menjünk? Hol készítsük el számodra a húsvéti vacsorát?” (Mk 14,12). Miközben szemléljük és imádjuk az Úr jelenlétét az Eucharisztikus Kenyérben, tegyük fel a kérdést: melyek azok a helyek életünkben, amelyekben Isten kéri, hogy lássuk Őt vendégül? – kezdte homíliáját Ferenc pápa, majd az evangéliumi szakasz (Mk 14,12-16.22-26) első, a „vizeskorsót vivő ember” (vö. 13) képét elemezte.

Szomjúságunkat nem oltja ki a világ vízforrása

Látszólag felesleges részletről van szó – jegyezte meg a pápa, - de az a teljesen ismeretlen ember válik a tanítványok vezetőjévé, akik keresik a vacsora, később Cenákulumnak nevezett helyét. A vizeskorsó az ismertetőjel: a szomjazó emberiséget juttatja az eszünkbe, amely mindig keresi a vízforrást, hogy oltsa szomját és újjáéledjen. Mindnyájan vizeskorsóval a kezünkben haladunk előre életutunkon: szomjúhozzuk a szeretetet, az örömet, egy sikeres életet. És erre a szomjúságra nem ad választ a világi dolgok vízforrása, csak Isten tudja kioltani.

Szükségünk van az örök élet Ételére és Italára

A vizeskorsós férfinak a jelképe azt fejezi ki, hogy az Eucharisztia ünnepléséhez mindenekelőtt el kell ismernünk Isten iránti szomjúságunkat. Tudatában kell lennünk annak, hogy szükségünk van az örök élet Ételére és Italára. Korunk drámája, hogy ez a szomjúság gyakran megszűnik, elhalványodik az Isten utáni vágy. Az Úr csak ott adhat új életet, értelmet és irányt földi zarándoklatunknak, ahol van egy férfi vagy egy nő egy vizeskorsóval – utalt a pápa a szamariai asszonyra (vö. Jn 4,5-30). A vizeskorsós férfi vezeti el a tanítványokat a szobába, ahol Jézus megalapítja az Oltáriszentséget. Az Isten iránti szomjúság vezet el bennünket az oltárhoz. Ha nem érezzük a szomjúságot, szertartásaink kiszáradnak.

Szükség van a nagy teremre – szívünk kitágítására

A második kép a felső emeleten lévő „tágas, étkezésre berendezett terem”, ahol Jézus elkölti övéivel a húsvéti vacsorát. A nagy teremben Isten egy kis darab kenyérré lesz és éppen ezért nagy szívre van szükségünk, hogy felismerjük, imádjuk és befogadjuk Őt. Ha azonban szívünk egy nagy terem helyett egy szűk és sötét szobára emlékeztet, mert csak saját problémáinkból élünk, akkor képtelenek leszünk rá, hogy felismerjük Istennek ezt a csöndes és alázatos jelenlétét. Ki kell tágítani szívünket és be kell lépnünk a csodálat és az imádat nagy térségébe. Ez az Oltáriszentség előtti magatartás, szükségünk van az imádásra – hangsúlyozta a pápa, megállapítva, hogy ez olyan nagyon hiányzik nekünk! Ez hiányzik megmozdulásainkban, amikor összegyűlünk, hogy közösen gondolkozzunk a pasztorációról. De ha hiányzik az adoráció, az imádat ámulata, akkor nincs olyan út, ami elvezet az Úrhoz. Nem lesz szinódus sem, semmi – tette hozzá Ferenc pápa. Az egyház is legyen egy nagy terem, ne egy kis zárt kör, hanem egy Közösség, tárt karokkal, befogadó mindenki irányában. A tökéletesek és tiszták egyháza egy olyan szoba, ahol senki számára sincs hely; viszont a kitárt kapuk egyháza, amelyik ünnepel Krisztus körül, az egy nagy terem, ahová az igazak és a bűnösek egyaránt beléphetnek.

A kenyértörésben találkozunk az Úrral

A pápa ezután a harmadik képhez fűzte gondolatait: Krisztus, aki megtöri a Kenyeret. Ez a szó szoros értelmében vett eucharisztikus gesztus, amely azonosítja hitünket, az Úrral való találkozásunk helye, aki felkínálja magát, hogy új életre élesszen bennünket. Ez a gesztus is felkavaró: azelőtt bárányokat áldoztak fel Istennek, most Jézus válik báránnyá és feláldozza magát, hogy életét adja nekünk. Az Úr, aki saját magát töri meg, aki nem igényel áldozatot, hanem önmagát áldozza fel, nem kér semmit, de mindent ad. Mi is arra kaptunk meghívást, hogy megéljük ezt a szeretetet. A legvégén, a mi ünnepélyes eucharisztikus liturgiáink végén is csak a szeretet marad meg. És már mostantól kezdve, a mi Eucharisztiáink átalakítják a világot olyan mértékben, amennyiben mi hagyjuk, hogy átalakítson bennünket és megtört kenyérré váljunk a többiek számára.

Vigyük el Krisztust a világnak

A pápa végül utalt rá, hogy az úrnapi körmenet a Legszentebb Oltáriszentséggel, a Corpus Domini ünnep jellemzője, de amit pillanatnyilag még nem tarthatunk meg.  Arra hív bennünket, hogy lépjünk ki lelkesen és vigyük el Krisztust azokhoz, akikkel a mindennapi életben találkozunk. Váljunk egyházzá vizeskorsóval a kezünkben, amely szomjúságot kelt és vizet hoz. Tárjuk ki szélesre szívünket a szeretetben, hogy mi legyünk a tágas és vendéglátó terem, ahová mindenki beléphet, hogy találkozzon az Úrral. Törjük meg életünket az együttérzésben és a szolidaritásban, hogy a világ rajtunk keresztül láthassa Isten szeretetének nagyságát. És akkor az Úr eljön, újra meglep bennünket, étel lesz újra a világ élete számára. És örökre csillapítja éhségünket, egészen addig a napig, amikor a mennyei lakomán szemléljük arcát és vég nélkül örvendezünk – fejezte be úrnapi homíliáját a pápa.

07 június 2021, 08:17