Keresés

Hívek a Szent Péter téren Boldog Jordán atya képével Hívek a Szent Péter téren Boldog Jordán atya képével  

Jézus mennybemenetele evilági küldetésének beteljesítése – a pápa Regina Coeli imája

Urunk mennybemenetelének ünnepén, vasárnap délben Ferenc pápa az Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren megjelent híveket. Beszédében elmagyarázta, hogy miért jelent örömünnepet számunkra Jézus mennybemenetele.

Vertse Márta - Vatikán

Jézus értünk szállt le a mennyből és értünk ment vissza a mennybe, ahol az Atya jobbján ül. Magával vitte emberi testünket, amelyet azért öltött magára, hogy sebeivel megváltson minket – mutatott rá a pápa, hangsúlyozva, hogy Jézus nem hagyott magunkra bennünket. Mindig velünk van, Ő, aki valóságos Isten és valóságos ember, szüntelenül imádkozik értünk az Atyához. Megígéri és kilenc nap múlva, Pünkösdkor elküldi a Szentlelket, hogy erejével tegyünk tanúságot evangéliumáról.

Miért jelent örömünnepet Jézus mennybemenetele?

Olaszországban és más országokban ezen a vasárnapon ünnepeljük Urunk mennybemenetelét. Az evangéliumi szakasz (Mk 16,15-20), Márk evangéliumának befejező része – a Feltámadt Úr és a tanítványok utolsó találkozását mutatja be, mielőtt Jézus felmegy a mennybe és az Atya jobbján foglal helyet – kezdte beszédét Ferenc pápa. Tudjuk, hogy a búcsújelenetek általában szomorúak, a helyben maradók számára mindig az eltévelyedés, a magára hagyatottság érzését kelti, azonban ez nem történik meg a tanítványokkal. Annak ellenére, hogy elválnak az Úrtól, nem tűnnek vigasztalannak, sőt, örülnek és készen állnak, hogy elinduljanak küldetésükre a világban – mondta a pápa, majd feltette a kérdéseket: Miért nem éreznek szomorúságot a tanítványok? Miért kell nekünk is örülnünk, hogy látjuk Jézust, amint felmegy a mennybe?

Jézus magával vitte emberi testünket a mennybe

A mennybemenetel beteljesíti Jézus küldetését közöttünk – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ugyanis, ha Jézus értünk szállt le a mennyből, ugyancsak értünk megy fel oda. Miután Isten, Isten Fia, leszállt emberségünkbe és megváltotta azt, most felmegy a mennybe és magával viszi testünket. Ő az első ember, aki belép a mennybe, mert Jézus ember, valóságos ember, aki Isten, valóságos Isten. Testünk a mennyben van és ez örömmel tölt el bennünket. Az Atya jobbján most először, már egy emberi test ül, Jézus teste és ebben a misztériumban mindegyikünk szemléli saját jövendő elrendeltetését - fejtette ki a pápa. Egyáltalán nincs szó arról, hogy Jézus elhagy minket, Jézus mindig tanítványaival, mindig velünk marad. Velünk marad az imában mert Ő, mint ember, imádkozik az Atyához, és mint Isten, ember és Isten, megmutatja neki sebeit, amelyekkel megváltott bennünket.

Jézus megígéri a Szentlelket és küldetést bíz tanítványaira

Jézus imája ott van a testünkkel: ő egy közülünk, Isten ember és imádkozik értünk. Ez biztonsággal, sőt örömmel, nagy örömmel töltsön el bennünket!  Örömünk második oka pedig Jézus ígérete: „Elküldöm nektek a Szentlelket”. És a búcsúzáskor, a Szentlélek ígéretével együtt adja meg a parancsot: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot”. Ez a Szentlélek, amit Jézus azon a napon megígért, majd kilenc nap múlva eljön Pünkösd ünnepén. Jézus felment a mennybe sebeivel, üdvösségünk árával és értünk imádkozik. Utána elküldi a Szentlelket, megígéri a Szentlelket, hogy menjünk evangelizálni. Ezért örömünnep a mai nap, Jézus mennybemenetelének ünnepe – foglalta össze tanítását Ferenc pápa, majd Máriához, a Mennyek Királynőjéhez fohászkodott:

A Mennyek Királynője segítségével tegyünk bátor tanúságot Krisztusról

Urunk mennybemenetelének ünnepén, miközben az eget szemléljük, ahová Krisztus felment és az Atya jobbján ül, kérjük Máriát, a Mennyek Királynőjét, segítsen nekünk, hogy a Feltámadt Krisztus bátor tanúi legyünk a világban, az élet konkrét helyzeteiben.

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései a Regina Coeli ima után

A Regina Coeli elimádkozása után Ferenc pápa aggodalmának adott hangot az izraeli-palesztin konfliktus miatt, párbeszédre szólítva fel a szemben álló feleket, majd köszöntötte a számos országból érkezett híveket, akik szombaton részt vettek a Salvatoriánus rend alapítója, a Keresztről nevezett Jordan Ferenc atya boldoggá avatási szertartásán.

A pápa aggodalma és imája a Szentföldért

A pápa nagy aggodalommal követi a szentföldi eseményeket. Ezekben a napokban erőszakos fegyveres összecsapásokra került sor a Gázai övezet és Izrael között, és fennáll annak a veszélye, hogy a halál és a pusztítás spiráljává fajulnak. Számosan megsebesültek és sok ártatlan személy életét veszítette. Közöttük vannak gyermekek is, ami szörnyű és elfogadhatatlan. Haláluk annak a jele, hogy nem építeni akarják a jövőt, hanem le akarják rombolni. Továbbá a növekvő gyűlölet és erőszak, amely Izrael különböző városaiban terjed, súlyosan megsebzi az állampolgárok közötti testvériséget és békés együttélést. Nehéz lesz majd meggyógyítani ezeket a sebeket, ha nem kezdenek azonnal párbeszédet folytatni – mondta Ferenc pápa, majd feltette a kérdést: „Hová vezethet el a gyűlölet és a bosszúállás? Valóban azt gondoljuk, hogy a békét építjük a másikat elpusztítva?”. Idézve az Emberi Testvériség Dokumentumából, „Isten nevében, aki minden embert egyenlő jogokkal, kötelességekkel és méltósággal teremtett, és aki meghívta őket, hogy testvérként éljenek együtt egymással”, a pápa felhívást intézett a nyugalomra és a felelősöket arra szólította fel, hogy szüntessék be a fegyverek zaját, haladjanak végig a béke útjain, a Nemzetközi Közösség segítségét is felhasználva.

„Imádkozzunk szüntelenül, hogy az izraeliek és a palesztinok megtalálják a párbeszéd és a megbocsátás útját, hogy a béke és az igazságosság türelmes építői legyenek, megnyílva lépésről lépésre, egy közös remény, egy testvéri együttélés felé” – hangzott a pápa felhívása, majd arra kérte a Szent Péter téren megjelent híveket, hogy imádkozzanak el vele együtt egy Üdvözlégy Máriát az áldozatokért, különösen a gyermekekért, imádkozzanak a békéért a Béke Királynőjéhez.

A pápa utalt rá, hogy vasárnap kezdődött a „Laudato si’ hete”, amely arra oktat bennünket, hogy meghallgassuk a Föld és a szegények kiáltását. Köszönetét fejezte ki az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának, a Globális Katolikus Klímamozgalomnak, a Nemzetközi Karitásznak és számos csatlakozó szervezetnek, majd mindenkit meghívott, hogy vegyen részt a kezdeményezésben.

Végül Ferenc pápa köszöntötte a különböző nemzetek zarándokait, akik szombaton részt vettek a Lateráni Szent János székesegyházban Johann Baptist Jordan atya, szerzetesi nevén Keresztről nevezett Ferenc Mária Jordan, az Isteni Üdvözítő Társasága, a Salvatoriánusok (SDS) alapítójának boldoggá avatási szertartásán. A rendalapító fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot, minden eszközt felhasznált, amelyet a krisztusi szeretet sugallt számára. Apostoli buzgósága legyen követendő példa és vezérelje mindazokat, akik az egyházban arra kaptak meghívást, hogy minden környezetbe elvigyék Jézus szavát és szeretetét – mondta Ferenc pápa, majd a hívek tapsát kérte az új boldog számára.

16 május 2021, 21:47