Keresés

Vatican News
A Szeplőtelen Szűz győzni fog - hirdeti a felirat A Szeplőtelen Szűz győzni fog - hirdeti a felirat  (Vatican Media)

Ferenc pápa köszöntései és felhívásai a Regina Coeli elimádkozása után

A Mária imát követően Ferenc pápa felidézte a boldogok sorába iktatott venezuelai „szegények orvosa” példáját, húsvéti jókívánságait küldte a Julianus-naptár szerint ezen a vasárnapon ünneplő keresztény testvéreinknek, utalt a burmai egyház májusi, Mária-hónapi kezdeményezésére, valamint imáiról biztosította az Izraelben pénteken bekövetkezett baleset áldozatainak hozzátartozóit.

Vertse Márta - Vatikán

A boldogok sorában iktatták a venezuelai „szegények orvosát”

A Mária-antifóna elimádkozása után Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy pénteken Caracasban, Venezuela fővárosában a boldogok sorába iktatták a „szegények orvosa” néven ismert José Gregorio Hernández Cisneros világi hívőt. „Orvos volt, gazdag volt tudományban és hitben. A betegekben fel tudta ismerni Krisztus arcát és mint az Irgalmas Szamaritánus, evangéliumi szeretettel nyújtott nekik segítséget. Példája segítsen bennünket, hogy gondozni tudjuk a testben és lélekben szenvedőket” – mondta Ferenc pápa, majd a hívekkel együtt tapssal köszöntötte az új boldogot.

A pápa húsvéti jókívánságai az ortodox és keleti, valamint latin katolikus híveknek

Ferenc pápa jókívánságait küldte az ortodox egyházak, a keleti és latin katolikus egyházak híveinek, akik a Julianus-naptár szerint május másodikán ünneplik a Húsvétot. A pápa azt kívánta, hogy a Feltámadt Úr árassza el őket világosságával és békéjével, nyújtson támaszt a különösen nehéz helyzetben élő közösségeknek.

Május – a Szűzanya hónapja

Beléptünk május hónapba, amelyben a népi ájtatosság sokféle módon kifejezi a Szűzanya iránti tiszteletet. Ebben az évben fontos Mária-kegyhelyeken keresztül ima „maratont” tartunk, hogy kiesdjük a pandémia végét. A pápa utalt rá, hogy május elsején, szombaton este került sor a Szent Péter bazilikában az imamaraton első állomására.

Imádkozzunk Mianmar békéjéért

Ebben az összefüggésben megemlítette, hogy van egy olyan kezdeményezés, amely nagyon közel áll a szívéhez. Ez pedig a burmai egyház kezdeményezése, amely arra hív, hogy imádkozzunk a békéért és napi rózsafüzér imánkból egy Üdvözlégy Máriát Mianmarért mondjunk el. „Mindnyájan anyukánkhoz fordulunk szükség, nehézség idején. Mi, ebben a hónapban Mennyei Édesanyánkat kérjük, hogy szóljon Mianmar minden felelősének szívéhez: találjanak bátorságot ahhoz, hogy végig járják a találkozás, a kiengesztelődés és a béke útját” – fohászkodott a pápa Máriához Minmar békéjéért.

A pápa imája az izraeli baleset áldozataiért

Ferenc pápa kifejezte szomorúságát és közelségéről biztosította Izrael lakosságát a baleset miatt, amely pénteken történt a Meron-hegyen és amely negyvenöt személy halálát okozta, sokan megsebesültek. A pápa imádkozik a tragédia áldozataiért és hozzátartozóikért.

A pápa köszöntötte a Politikai Mozgalom az Egységért tagjait

A pápa még szólt az olasz Meter egyesületről és arra bátorította tagjait, hogy folytassák továbbra is elkötelezettségüket az erőszak és a kizsákmányolás áldozatává vált gyermekek javára.

Végül köszöntötte a római híveket és a különböző országokból érkezett zarándokokat, külön megemlítve a Fokoláre mozgalom alapítója, Chiara Lubich által 25 évvel ezelőtt létrehozott Politikai Mozgalom az Egységért tagjait. Továbbra is folytassák munkájukat a jó politika szolgálatában! – hangzott a pápa felhívása, majd mindenkinek szép vasárnapot kívánva búcsúzott a Szent Péter téren megjelent hívektől.

 

03 május 2021, 09:42