Keresés

Francia cserkészek a pápánál Francia cserkészek a pápánál 

Ferenc pápa a francia cserkészekhez: legyetek a remény magvetői

Ferenc pápa pénteken fogadta az Francia Egységes Cserkészek (Scouts Unitaires de France) képviselőit a szervezet alapításának 50. évfordulója alkalmából. Arra buzdította őket, hogy segítsenek a közösségi kultúra újjáépítésében a világjárvány után.

Francesca Merlo / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa pénteken a francia cserkészekhez intézett beszédében megköszönte a Tanácsnak ezt a kezdeményezést, „amely elismeri a fiatal cserkészeket az evangelizáció és a társadalom építésének főszereplőjeként”. A szervezet cserkészei Rómában ünneplik 50. évfordulójukat.

Legyen bátorságotok reménnyel tekinteni a jövőbe

A pápa megjegyezte, hogy „a társadalomban túl gyakran tapasztalhatjuk az emberi kapcsolatok romlását és a jellemformálást kereső fiatalok számára a megbízható modellek hiányát”. Ezt a helyzetet még bizonytalanabbá teszi a jelenlegi egészségügyi válság. Mindezen nehézségek kapcsán a pápa hangsúlyozta, hogy „a cserkészmozgalom a fiatalok számára a bíztatás jele, mert arra hívja őket, hogy álmodjanak és cselekedjenek, hogy legyen bátorságuk reménnyel tekinteni a jövőbe”.

Tegyetek egy emberségesebb világért

A felebarátaik szolgálatára kész cserkészek arra kaptak meghívást, hogy munkálkodjanak egy önmagából jobban kilépő egyházért és egy emberségesebb világért” - mondta a pápa. A cserkészeknek „nemes küldetése van: bárhol is vannak, hitükkel és elkötelezettségükkel tanúskodjanak arról, hogy elősegíthetik az emberi kapcsolatok gazdagságát, és tegyék azt a közjó részévé, amely segíti a társadalmi megújulást”. A pápa tehát arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek dinamikus keresztények és hűséges cserkészek.

Kapcsolat a természettel

A pápa ezután megjegyezte, hogy a cserkészek azt az üzenetet hordozzák, hogy „a mások és a környezet iránti tisztelet együtt jár”, a természettel való kapcsolatuk révén. Arra hívta a cserkészeket, hogy ne csüggedjenek a világ önzése miatt. Soha ne hagyják figyelmen kívül azt a tényt, hogy az Úr mindnyájukat arra szólítja, hogy félelem nélkül adják tovább a missziós üzenetet, bárhol is legyenek.

A remény magvetői

„Legyetek a remény magvetői és segítsetek másoknak a közösségi élet újrafelfedezésében” – mondta a pápa. „Köszönöm Istennek a tanúságtételeteket ebben az ötven évben testvéreitek és az egyház szolgálatában, amelyet mindenekelőtt imáitokkal támogattok” - tette hozzá. Beszéde végén a pápa annak a reményének adott hangot, hogy ez a jubileum „lehetőséget kínál mindannyiótoknak elkötelezettségeteket megújítására, a korábbi cserkészektől kapott örökségnek megfelelően annak érdekében, hogy segítsétek a fiatalokat abban, hogy szabadok és felelős személyek legyenek, tiszteletben tartva másokat és környezetüket”. Végül azért imádkozott, hogy Szűz Mária oltalmazza a cserkészeket és irgalmas tekintettel forduljon feléjük.

15 május 2021, 16:43