Keresés

Isten szolgája Bálint Sándor néprajzkutató Isten szolgája Bálint Sándor néprajzkutató 

A pápa jóváhagyta Bálint Sándor néprajzkutató hősies erényeit

Ferenc pápa május 22-én, szombaton fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szentté avatási Kongregáció prefektusát. Az audiencián engedélyezte egy vértanúságról és hat hősies erények gyakorlásáról szóló dekrétum közzétételét. Bálint Sándor néprajzkutató személyében magyar boldoggá avatásra is készülhetünk.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ferenc pápa szombaton jóváhagyta az Isten szolgája, Bálint Sándor világi hívő, családapa hősies erényeiről szóló dekrétumot.

A legszögedibb szögedi

Bálint Sándor 1904. augusztus 1-én született Szegeden. Az alsóvárosi paraszti életmóddal és az alföldi néphagyománnyal már gyermekkorában megismerkedett, melyet később maga kezdett el kutatni. A középiskolát a szegedi piaristáknál végezte, majd a Ferenc József Tudományegyetemen magyar–történelem szakos diplomát szerzett. Ugyanitt lett tanársegéd, később a Néprajzi Intézetben gyakornok, majd végül 1934-ben magántanárrá habilitálták. Professzorként óriási erőfeszítéssel és odaadással vállalta az Alföld, különösen az alföldi szakrális néprajz kutatását. 1944-ben nyilvános rendkívüli egyetemi tanár, később 1947-ben nyilvános rendes egyetemi tanárrá nevezték ki a néprajzi tanszékre.

Bálint Sándor mellszobra
Bálint Sándor mellszobra

A kommunista rezsim meghurcolta

1951–56 között a kommunista hatóságok eltiltották az egyetemi oktatástól, és csak 1957-től folytathatott újra oktatói tevekénységet. A szocializmus éveiben is rendőri megfigyelés alatt állt, majd 1965-ben koholt vádak alapján felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban nyugdíjazták. Bálint Sándor 1980. május 10-én egy közlekedési balesetben hunyt el.

Bálint Sándor szülőháza
Bálint Sándor szülőháza

Keresztény humanizmus képviselője

Hitvalló élete, máriás lelkisége, illetve szülővárosának hagyománya és kultúrája iránt érzett szeretete miatt már életében is nagy tisztelet övezte. Barna Gábor néprajztudós így foglalta össze – a tudományos és szakmai életben elődje – életét: „Bálint Sándor a keresztény humanizmus eszméinek képviselője, európai műveltségű és kitekintésű tudós, igazi pedagógus, hitvalló ember.” Így emlékezik rá ma is az alföldi ember, az egyetemi élet és a Szeged-Csanádi Egyházmegye egész közössége. (Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye)

Egy vértanúság és hősies erények gyakorlása

Ferenc pápa a május 22-i audiencián jóváhagyta azt a dekrétumot, amely Isten szolgálója, Aguchitának nevezett Maria Agostina Rivas López (világi nevén: Antonia Luzmila) szerzetesnő vértanúságára vonatkozik. A Jó Pásztor Szeretet Miasszonyunk Kongregáció tagja 1920. június 13-án született a perui Coracorában. A hit elleni gyűlöletből ölték meg 1990. szeptember 27-én Peruban, La Floridában.

A pápa jóváhagyta továbbá a hősies erények gyakorlásáról szóló dekrétumokat az alábbi személyek esetében:

Isten szolgája Felice Canelli olasz egyházmegyés pap, aki 1880. október 14-én született San Severóban, és ugyanott halt meg 1977. november 23-án.

Isten szolgája Bernard Kryszkiewicz, lengyel passzionista szerzetes pap, aki 1915. május 2-án született Mława-ban, és 1945. július 7-én halt meg Przasnysz-ban.

Isten szolgája Mariano Gazpio Ezcurra, spanyol ágostonos rekollektus szerzetes pap, aki Puente la Reinában született 1899. december 18-án, és Pamplonában halt meg 1989. szeptember 22-én.

Isten szolgálója Colomba di Gesù Ostia, világi nevén Anna Antonietta Mezzacapo olasz kármelita perjelnő, aki 1914. június 15-én született Marcianiséban, és ugyanott halt meg 1969. augusztus 13-án.

Isten szolgálója Antonia Lesino, olasz ferences világi, aki 1897. október 11-én született Milánóban, és 1962. február 24-én halt meg Bresciában.

22 május 2021, 14:24