Keresés

Vatican News
Ferenc pápa Saad al-Hariri libanoni miniszterelnök-jelölttel a Vatikánban Ferenc pápa Saad al-Hariri libanoni miniszterelnök-jelölttel a Vatikánban  (Vatican Media)

Ferenc pápa fogadta a libanoni miniszterelnök-jelöltet

A pápa csütörtökön délelőtt találkozott Saad Haririvel. A libanoni politikus vatikáni látogatásáról a szentszéki szóvivő nyilatkozott. Hangsúlyozta a pápa vágyát, hogy a közel-keleti országba látogasson.

Somogyi Viktória - Vatikán

Az újságírók kérdéseire válaszolva a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója, Matteo Bruni a következőket mondta:

„Megerősíthetem, hogy csütörtökön délelőtt a Szentatya magán kihallgatáson fogadta Saad Hariri-t, Libanon miniszterelnök-jelöltjét. A mintegy félórás megbeszélések során a pápa ismét kifejezte lelki közelségét a libanoni néphez, amely a nagy nehézségek és a bizonytalanság időszakát éli meg. Emlékeztetett az összes politikai erő felelősségére, hogy sürgősen kötelezzék el magukat a nemzet javára. A pápa megerősítette vágyát, hogy ellátogasson az országba, amint a körülmények ezt lehetővé teszik. Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy Libanon, a nemzetközi közösség segítségével ismét megtestesíti majd „a cédrusok erejét, azt a sokféleséget, amely a gyengeségből erővé válik a kiengesztelődött emberekben, azzal a hivatásával, hogy a találkozás, az együttélés és a pluralizmus földje legyen”.

22 április 2021, 18:51