Keresés

Ferenc pápa és Tumi bíboros 2020. novemberében Ferenc pápa és Tumi bíboros 2020. novemberében 

A pápa az elhunyt kameruni Tumi bíborosról: a békét és a kiengesztelődést szolgálta

Ferenc pápa táviratot küldött a 90 éves korában, Nagyszombaton elhunyt Christian Wiyghan Tumi bíboros, Douala érseke halálára. Fellépett a korrupció és az igazságtalanság ellen, mindig a békére és a párbeszédre törekedett.

Gedő Ágnes / Fausta Speranza és Giancarlo La Vella – Vatikán

„Tumi bíboros kitörölhetetlen nyomot hagyott az egyházban és országa társadalmi, politikai életében, mivel mindig bátran védelmezte a demokráciát és a jogok előmozdítását”. Ferenc pápa e szavakkal emlékezik a bíborosra, aki előbb Yagoua püspöke, majd Garoua érseke, végül a legnagyobb kameruni város, Douala érseke volt. A Szentatya így ír táviratában: „Fájdalommal értesültem Christian Tumi bíboros testvérünk haláláról. Szeretném kifejezni részvétemet, együtt imádkozom a bíborosi kollégiummal, az elhunyt családjával és szeretteivel, és mindazokkal, akiket ez a gyász érint.”

A pápa így méltatja a kameruni főpásztort: „Előrehaladott életkora dacára mindig készségesen szolgálta a békét és a kiengesztelődést. Szent II. János Pál pápa 1988-ban kreálta bíborossá Tumit, aki hűséges munkatársa volt a pápáknak, a Római Kúrián belül különböző feladatkörökben. Az Úr fogadja be szolgáját békéjébe és örömébe.” A vigasz jeleként küldi Ferenc pápa áldását mindazokra, akik a bíboroshoz közel álltak ezekben az években, és akik a feltámadás reményében részt vesznek temetésén.

A béke embere volt

Christian Tumi bíboros egész életét Kamerun megbékélésének és fejlődésének szentelte. 2019-ben Nelson Mandela-díjat kapott a béke és az emberi jogok tiszteletben tartásáért, a faji és vallási diszkrimináció ellen végzett küzdelméért Kamerunban. „Kötelességünk minden lehetőt megtenni, akár életünk árán is azért, hogy visszatérjen a béke” – mondta a bíboros a 2016-ban kitört zavargásokkor, amit az angol ajkú kameruniak robbantottak ki diszkriminálásuk miatt. 2020 novemberében Tumi bíborost egy felfegyverzett, angol ajkú szeparatista csoport elrabolta az ambazoniai térségben, mivel ellenezték béketeremtő tevékenységét. Néhány óra múlva szabadon engedték. Azért is támadták a főpásztort, mert a fiatalokat bátorította, hogy a helyi iskolába járjanak, melyet a szeparatisták a központi hatalom jelképének tartanak.

Papi hivatás, következetes tanúságtétel

Tumi bíboros 1930-ban született egy hétgyermekes család negyedik sarjaként: előtte két fivére kevéssel születése után meghalt. A szülők Istennek ajánlják Christiant. Második neve, Wiyghan azt jelenti, hogy „utazásban van és csak egy pillanatig lesz itt”. Hosszú élet adatik neki. Tanári pályáról álmodik, de amikor találkozik egy szeminaristával, fölfedezi papi hivatását. 1966-ban szentelik pappá, majd a Rogan püspökről nevezett kisszemináriumban tanít. Külföldi tanulmányai végeztével a Bambui Regionális Nagyszeminárium rektora. Szent II. János Pál pápa 1979-ben Yagoua érsekévé nevezi ki, majd egy évre rá szenteli püspökké a Szent Péter-bazilikában. A nyolcvanas évek elejétől Garoua érseke, majd 1988-ban II. János Pál bíborossá kreálja. 1991-től 2009-ig Douala érseke. Volt a kameruni püspöki konferencia és a SECAM elnöke. Részt vett több szinóduson, egyebek mellett az Afrikával foglalkozó szinódusokon 1994-ben és 2009-ben.

Teljesítette Isten akaratát

Tumi bíboros 2008-ban elnyeri a Human Life International szervezet von Galen-díját, a családért és a demokratikus értékek tiszteletben tartásáért végzett munkájáért. 2011-ben újabb nemzetközi elismerést kap (Integrity Award) a törvényesség érdekében folytatott tevékenységéért. Elkötelezett az ökumenikus és vallásközi párbeszédben. Egyházmegyéjében spirituális képzőközpontokat, iskolákat és orvosi rendelőket támogat, mindig odafigyel a szegényekre és kitaszítottakra. Erkölcsi tekintélye egész Kamerunban megkérdőjelezhetetlen, rendszeresen felemeli szavát a korrupció és az igazságtalanságok ellen. Mindig a békét és az egységet keresi az ellenfelek és ellenségek között. Mindig meg kell hallgatni a másikat – vallja, mert csak akkor oldódik meg sok probléma, ha tényleg párbeszédet folytatunk. Egész életének minden lépését a Jézusba vetett hit vezette, ahogy a 40. zsoltárból vett püspöki jelmondata hirdeti: „Itt vagyok, Uram, hogy teljesítsem akaratod”.

09 április 2021, 17:46