Keresés

A knock-i Mária-kegyhely a régi és az új templommal  A knock-i Mária-kegyhely a régi és az új templommal  

Pápai üzenet a knock-i ír nemzetközi máriás eucharisztikus kegyhelynek: a csend hite

Szent József ünnepén, március 19-én este Ferenc pápa videóüzenettel fordult az írországi Knock nemzeti kegyhelyéhez abból az alkalomból, hogy a Szentszék hivatalosan elismerte azt nemzetközi máriás és eucharisztikus kegyhelyként.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A knock-i üzenet nagy értéke az, amit a csend hordoz a hit számára                           

Az 1879. augusztus 21-i jelenés óta, amikor a Boldogságos Szűz Mária megjelent Szent Józseffel és Szent János apostollal együtt Knock néhány lakosának, az ír nép nagy tiszteletet mutatott iránta, bárhonnét is érkeztek oda. Ti egy missziós nép lettetek – kezdi a pápa az üzenetét. Jó arra emlékezni, hogy milyen sok pap hagyta el hazáját azért, hogy az evangélium hirdetőjévé váljon. De azokról az idegen földre kivándorolt világiakról sem feledkezhetünk meg, akik közben élő módon megőrizték a knock-i Szűzanya iránti tiszteletüket. Másfél évszázad alatt megannyi család átadta gyermekeinek a hitet és napi fáradalmaik közepette összegyűltek rózsafüzér imádságra a knock-i Miasszonyunk képe körül. A Szűzanya imádságra emelt karjaival ma is mutatja, hogy milyen alapvető jelentőségű az imaélet, mely a reménység üzenetével érkezik ebből a kegyhelyből. Jól tudjátok, a knock-i Szűzanya megjelenésekor nem szólt egy szót sem. Mindazonáltal az ő csöndje beszéd, sőt, a legkifejezőbb nyelvezet, amit nekünk átadtak. A knock-i üzenet nagy értéke éppen az, amit a csend hordoz a hit számára – állapította meg Ferenc pápa videóüzenetében.                                   

A csend akkor beszél a titok előtt, ha az irgalmas Atya akaratára hagyatkozik

Csend ez a misztérium előtt, mely nem mond le a megértésről, hanem olyan megértést jelent, melyet Jézus szeretetének a titka tart fenn és támogat, aki felajánlotta saját magát értünk áldozati Bárányként az emberiség üdvösségére. Csend ez a nagy titok előtt, mely csak akkor tud választ adni, ha bizalommal az irgalmas Atya akaratára hagyatkozik. És végül ez az a csend, amire Jézus tanított minket: „Amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz téged. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek” (Mt 6,6-8).

Legyetek a hozzátok érkező minden zarándok iránti nyitott befogadás jelei

Ferenc pápa videóüzenetében a knock-i Mária-kegyhelyen lévőkhöz és a médián keresztül az őt követőkhöz szólt. A knock-i Miasszonyunk nemzeti kegyhelyének felemelése a különleges eucharisztikus és szűzmáriás tisztelet nemzetközi szintjére, nagy felelőséggel jár. Kötelezzétek el magatokat – kérte a pápa –, hogy ti legyetek a világ összes tájáról hozzátok érkező minden zarándok iránti nyitott befogadás jelei, anélkül, hogy bármit is kérnétek tőlük, csak ismerjétek el őket fivérként és nővérként, mint aki szeretné megosztani ugyanazt az imatapasztalatát a közös testvériségben. A befogadás társuljon a tevékeny szeretethez és legyen a szív hatékony tanúságtétele, mely megnyílik Isten Szava és a Szentlélek erőt adó kegyelmének a befogadására. Az eucharisztikus titok, mely a Feltámadott Úrral és az egymással való közösségben egyesít, legyen támasz hűségesen megélni a hivatásunkat, hogy missziós tanítványok legyünk, miként az volt Szűz Mária, aki Fia evangéliumának zarándoka lett. Ő védelmezzen minket és vigasztaljon irgalmas arcával. Üdvözöllek benneteket, miközben áldásotokért fohászkodom és kérem, imádkozzatok értem – zárta videóüzenetét Ferenc pápa a knock-i nemzeti kegyhely híveihez, annak nemzetközi máriás és eucharisztikus kegyhelyként elismerése alkalmából.

A knock-i jelenést csodák és a nagyszámú zarándok imája hitelesíti   

A knock-i jelenés 1879. augusztus 21-én történt, melynek 15 szemtanúja volt, férfiak és nők, idősek, felnőttek, fiatalok és gyermek. Az esti templombezárás után történt az esemény, a falusi templom hátsó falánál, amikor szemtanúi voltak Szűz Mária, Szent József és János evangélista megjelenésének. A tanúvallomás szerint három mozgó alakot láttak egy oltár körül, amelyen egy fiatal bárány volt. A jelenést nagy fehér fényesség vette körül. A helyi érsek két hónappal később kivizsgálta a látomást, melyet így összegzett: „A tanúk vallomása egészében véve megbízható és kielégítő volt”. Az évek során Knock nemzetközi zarándokhellyé vált és 1936-ig 300 csodás gyógyulás következett be a zarándokhelyen. Köztük van két vak gyógyulásának esete. A knock-i jelenés 1936-ban kapott hivatalos elismerést. Szent II. János Pál pápa 1979-ben a jelenések századik évfordulóján fölkereste a kegyhelyet és aranyrózsával ajándékozta meg. Kalkuttai Szent Teréz anya is ellátogatott Knock-ba 1993-ban, majd 2018-ban Ferenc pápa is a dublini családtalálkozó alkalmával. Akkor azt kérte a Szűzanyától, hogy járjon közben a visszaélések áldozataiért és erősítse meg a keresztény család tagjait abban az elkötelezettségükben, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen meg.

20 március 2021, 17:35