Keresés

Tüntetés Mianmarban Tüntetés Mianmarban 

A pápa felhívást intézett Mianmar békéjéért

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás végén utalt közelgő iraki látogatására és felhívást intézett Mianmar békéjéért.

Somogyi Viktória - Vatikán

A katekézis végén Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy „ha Isten úgy akarja”, Irakba utazik háromnapos zarándoklatra. „Már egy ideje szerettem volna találkozni ezzel a néppel, amely annyit szenvedett és ezzel a vértanúegyházzal Ábrahám földjén”. „A többi vallási vezetővel együtt egy újabb lépést is teszünk a hívők közötti testvériségért.” Végül kérte, hogy imádkozzanak ennek az útnak a sikeréért.  

Felhívás Mianmarért

A pápa utalt arra, hogy „még mindig a halálos áldozatokat követelő véres összecsapások szomorú hírei érkeznek Mianmarból”. Felhívta „az érintett hatóságok figyelmét, hogy a párbeszéd érvényesüljön az elnyomás felett, a harmónia pedig a viszályok felett”. Ferenc pápa továbbá felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a mianmari emberek törekvéseit ne fojtsa el az erőszak”.

 

03 március 2021, 18:30