Keresés

Ferenc pápa az Apostoli Palota könyvtárában tartja meg katekézisét Ferenc pápa az Apostoli Palota könyvtárában tartja meg katekézisét 

Ferenc pápa felhívása Mianmar békéjéért: „én is letérdelek Mianmar utcáin”

A szerdai általános audiencia végén a pápa erőteljes és szívből jövő felhívást intézett az ázsiai ország érdekében, ahol másfél hónappal a katonai puccs után az elnyomás és az erőszak legalább 150 ember életét követelte. „Én is kitárom a két karom és azt mondom: szűnjön meg az erőszak”.

Gedő Ágnes / Gabriella Ceraso – Vatikán

A párbeszéd kerekedjen felül a megtorláson, a harmónia győzzön a széthúzás felett, és a nemzetközi közösség biztosítsa a szükséges segítséget azért, hogy a mianmari nép törekvéseit ne fojtsa el az erőszak. Alig néhány napja, március 3-án Ferenc pápa az általános kihallgatáson emelte föl aggódó szavát Mianmarért, ahonnan drámai hírek érkeznek azóta is az áldozatok növekvő számáról.

A bátor apáca
A bátor apáca

A békéért, térden állva könyörgő apáca

Most pedig még letörtebb és szomorú hangon szólalt fel, emlékeztetve Ann Nu Thawng nővérre, akinek bátor kiállása a békéért körbejárta a világsajtót. A xaveriánus szerzetesnő térden állva könyörgött a mianmari rendőrségnek, hogy megmentse a demokráciáért békésen demonstráló fiatalokat. Ezzel a mianmari február 28-i béketüntetés szimbóluma lett.

Ferenc pápa a szerdai audiencián
Ferenc pápa a szerdai audiencián

Ferenc pápa felhívása

„Ismételten és nagy szomorúsággal kell sürgősen felidéznem Mianmar drámai helyzetét, ahol sokan, főként fiatalok veszítik életüket azért, hogy reményt adjanak országuknak. Én is letérdelek Mianmar utcáin és azt mondom: szűnjön meg az erőszak! Én is kitárom a karom és azt mondom: győzzön a párbeszéd! A vér semmit nem old meg. Győzzön a párbeszéd!” – mondta a pápa.

Puccs és erőszak Mianmarban

Az ázsiai országban február elsején a hadsereg katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. Egyéves szükséghelyzetet hirdettek, miután választási csalással vádolták meg a Nemzeti Liga a Demokráciáért pártot. Őrizetbe vették a párt vezetőjét, a béke Nobel-díjas kormányfőt, Aung Szan Szú Kjít. Erőszakkal lépnek föl a békés tüntetők, főként fiatalok ellen, akik a jogállam visszaállítását követelik, tüntetésekkel és utcai tiltakozásokkal. A civil szervezetek szerint legalább 150 halálos áldozata van eddig a tüntetéseknek. Az ENSZ aggodalmát fejezte ki és felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy csatlakozzon az egyház csöndes és erős kiállásához. Hétfőn a globális imanapon Charles Maung Bo bíboros, ranguni érsek újra azt kérte, hogy térjen vissza a párbeszéd és az igazságosság.

Bo bíboros
Bo bíboros

Megtérés és színeváltozás

A mianmari főpásztor nagyböjt második vasárnapján is szólt az ország társadalmi-politikai válsághelyzetéről. „Ha megtaláljuk a színeváltozást, az egész zűrzavar, az egész sötétség, az egész gyűlölet elmúlik, és országunk, az Aranyföldnek is nevezett szép ország színében átváltozik, a béke és a bőség földjévé alakul át.” Februárban nagyon sokat imádkoztak a békéért Mianmarban, „amely oly sok szenvedést, oly sok háborút, oly sok halottat látott már… Mint Ábrahám, mi is keressük az ígéret földjét. Az ígéret földje akkor jön el, amikor készek vagyunk feláldozni azt, ami nagyon kedves számunkra”. Bo bíboros emlékeztetett rá, hogy a megtérés a nagyböjt központi üzenete. Ez mindenkire vonatkozik.

Fegyverek helyett párbeszéd

„Lehetséges egy jobb világ, lehetséges egy új Mianmar; lehetséges egy konfliktusoktól mentes nemzet, ha ez a nemzet színében átváltozik a megérdemelt dicsőségében.”  A ranguni érsek arra buzdította honfitársait, hogy válasszák a békét, ne a konfliktust, hiszen a fegyverek nem hoznak megoldást. A kiengesztelődés és a párbeszéd visz csak előre. „Mianmar Tábor hegyére türelemmel, toleranciával kell felmenni, ha részesei akarunk lenni a színeváltozásnak. A gonosznak el kell tűnnie, de azt nem lehet egy másik gonosszal lerombolni”.

17 március 2021, 13:18