Keresés

Vatican News
Hálaadás az Úr oltáránál a 90 év szolgálatáért  Hálaadás az Úr oltáránál a 90 év szolgálatáért   (© Vatican Media)

Hálaadó szentmise a Vatikáni Rádió 90 évéért: nyitottság, egyetemesség, kapcsolat

Február 12-én, a Vatikáni Rádió 90. születésnapján Pietro Parolin bíboros államtitkár hálaadó szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilika Katedra-oltáránál. A Szentszék Kommunikációs Dikasztériumát Paolo Ruffini prefektus és Andrea Tornielli, a Vatican News szerkesztőségi igazgatója képviselte, míg a rádió munkatársai, szerkesztők, bemondók, technikusok szintén részt vettek a szentmisén. A mintegy húsz koncelebráló pap között jelen volt Federico Lombardi atya, aki 1990-től programigazgatóként, majd 2001-től 2013-ig főigazgatóként vezette a Vatikáni Rádió akkor nagycsaládját.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

Parolin bíboros homíliájában a rádió jubileuma kapcsán három kulcsszó köré csoportosította mondanivalóját, melyek a nyitottság, az egyetemesség és a kapcsolat. „Örömmel viszem veletek együtt az oltárra hálaadásunkat a Vatikáni Rádió 90 évéért” – kezdte beszédét a bíboros államtitkár. „Az Úrnak ajánlott hálaadásunkba belefoglaljuk mindazokét, akik ebben a jelentős nagyságú időszakban felajánlották és továbbra is felajánlják nagylelkű szolgálatukat a Pápa hangjának a közvetítésében a világ felé. Ma jobban, mint valaha, szükség van a jótékony üzenetek terjesztésére, egy olyan kommunikációs környezetben, mely inkább a hasznosra irányul, semmint az emberre és éppen ezért gyógyításra szorul. Páratlan módon, gondviselésszerű egybeesésként a mai evangélium gyógyításról beszél, mely lehetővé teszi, hogy a kommunikációhoz visszatérve újból beszéljünk és meghallgassunk. Éppen ezért gondoltam, hogy a süketnéma gyógyításának a történetéből három szót emelek ki a kommunikáció küldetésével kapcsolatban”.   

Jézus a teljes megnyílásra szabadít fel minket    

Elsőként a nyitás, a nyitottság témáját elemezte Parolin bíboros. Az evangéliumi történet központi része ez az Effata, Nyílj meg! (Mk 7,34) szó, amit a szöveg Jézus eredeti arám nyelvén hoz, hogy kiemelje annak fontosságát. A Vatikáni Rádió kezdettől fogva nyitást jelentett a világra és nem is csak „földrajzi” értelemben, eljutva a föld végső határáig, hanem „történelmi” szempontból, amikor mérföldkővé vált a hírközlési megújulásban. Guglielmo Marconi a felfedezésével a technológia élcsapatához tartozott. Ma is nélkülözhetetlen, hogy megnyíljunk korunk megváltozott körülményei előtt, nem is csak stratégiai szempontból, hanem a hit alapvető igénye miatt”. Parolin bíboros Ferenc pápára utalt, „aki gyakran emlékeztet arra, hogy a valódi hit megnyílásra vezet, továbbá a bezárkózás és a merevség elleni küzdelemre, mely megbénítja a szívet és bezár a ’mindig így csinálták’ mentalitásába. Az első keresztényeket a Szentlélek vezette arra, hogy lépjenek túl a vallásos legalizmuson, melyben gyökeret vertek, mindaddig, amíg nem állt útjában az evangélium terjesztésének. Éppen ez a süketnéma meggyógyítása történetének üzenete. Ez az ember nem tudott rendesen beszélni, dadogott, de képtelen volt a hallásra. A csoda jelentősége azonban az üdvösségtörténetben rejlik. Jézus előtt az egész Ószövetségben nem jelenik meg a süketek és némák gyógyítása, jóllehet gyakran beszélnek süketségről, de mindig csak jelképes értelemben, ahogy például Jeremiás próféta szól: „Hallgass ide, te ostoba, értelmetlen nép! Mert van szemetek, de nem láttok, van fületek, de nem hallotok” (Jer 5,21). Szava elítéli a nép keményszívűségét. Ez a veszély minket is érinthet, amikor süketek maradunk Isten felhívásaira és nem válaszolunk neki. Ebben áll Jézus üzenetének mély értelme a csoda kapcsán: meggyógyítva előbb az ember sötétségét és némaságát, feltárja, hogy ő képes teljesen megnyitni bezárt füleinket és helyreállítani a közösséget vele. Ennek megerősítése az Effata szó, mely nem egy egyszerű megnyílás, hanem teljes megnyílás, az egész megnyitása. Mindnyájan megkaptuk ezt a kommunikációs nyitottságot Isten felé keresztény életünk kezdetén, hiszen a keresztségben az Effata rítusa megpecsételi bennünk az új életet Krisztusban, szemünk és az ajkunk megkenésével, ami által Isten Szavának hallgatói és hirdetői leszünk és így a Krisztus hozta újdonságot hirdetjük a világban.

Az egyetemesség a katolikus egyház és a péteri szolgálat kifejeződése

Parolin bíboros beszédének második gondolata az egyetemességről szólt. A Vatikáni Rádió olyan hálózati kapcsolatrendszert teremtett, mely a katolikus egyház univerzalizmusának, egyetemességének és péteri szolgálatának a kifejezése. Üzenete az ősi Pünkösd modern visszhangja, amikor a Lélek jele távoli népekre ereszkedett rá és egybefogta őket. A Vatikáni Rádió áthatolt a vasfüggönyön is eljuttatta Isten jelenlétét a totalitárius diktatúrákba, melyek tagadták a létezését. Az evangéliumok is jelzik ezt az egyetemességet, amikor Jézus útjáról és hírének elterjedéséről van szól: „Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidónon át a Galileai-tóhoz ment, Dekapolisz határába” (Mk 7,31). A csoda a Tízváros pogány környezetében történik, jeleként annak, hogy az apostolok is majd Izrael határán túl hirdetik az evangéliumot. A kísértés ma is elérhet bennünket, hogy megmaradjunk a mieink között, pedig az eredeti szövegben az igék jelen időben szólnak, vagyis a mára éppúgy vonatkoznak.

Jézus nem marad meg a külsőnél, az embert élete mélyén érinti meg

Parolin bíboros beszédének harmadik kulcs-szava a kapcsolat. A Vatikáni Rádió úgy adta jelét a kapcsolatnak, hogy „hatékony keze” lett az Államtitkárság Információs Hivatalának, mely felkutatta a háború során szétszóródott és eltűnt embereket. Ez a kapcsolati háló több mint egy millió embert talált meg üzenetével éppen a kapcsolatteremtés révén. Ma Ferenc pápa szavát követve úgy kell kommunikálni, hogy „az embereket ott érjük el és úgy, ahol és ahogy vannak”. Isten Szava ugyanis akkor hatékony, ha „lát”, ha belevon egy tapasztalatba, mely kezével érinti az életet. Parolin bíboros Jézus példájára utalt, aki szintén konkrét gesztussal él a történetben: „Fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét” (Mk 7,31). Vagyis Jézus nem marad meg a külsőnél, hanem az embert élete mélyén érinti meg. A nyálat abban a korban „tömör lélegzetnek” tartották, mely az ember bensőjéből, a lelkéből fakadt. Jézus a beteg nyelvét érinti meg a nyállal, mintha saját éltető leheletét, a Szentlelket adná neki. Nekünk is érezhető kapcsolatba kell lépni Jézussal a gyógyulás érdekében, különben az Úrral való kapcsolat csak merő szokás marad. Ő pedig azt kívánja, hogy saját magunkat, beteg részeinket vigyük hozzá és ne féljünk megmutatni neki a nyomorúságunkat. Ennek elmélyítésére Parolin bíboros a szomszédos Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának híres képére utalt, amelyen Isten ujja ad életet Ádámnak, aki nem kinyújtott helyzetben, hanem meghajolva fekszik: vagyis felemelkedhet, hogy megérintse Isten ujját, vagy pedig visszahajolhat önmagára. A kép tehát plasztikusan mutatja az Isten iránti bizonytalankodásnak a lehetőségét. Mindazonáltal, Jézus az új Ádám, a testté lett Ige, végérvényesen összekapcsolt minket a mennyek Istenével. Nekünk kell tehát élő kapcsolatba kerülni vele, ezért arra bíztatta befejezésül Parolin bíboros a Vatikáni Rádió jelenlévő vezetőit és alkalmazottait, hogy szolgálatukat az Úrral való transzparens kapcsolatra alapozzák, amiben számíthatnak az ő megbecsülésére és imádságára.

                 

                            

                

12 február 2021, 18:28