Keresés

Adjuk tovább a Krisztusban megjelent kegyelmet - sürgette a pápa az Úrangyala ima során   Adjuk tovább a Krisztusban megjelent kegyelmet - sürgette a pápa az Úrangyala ima során  

A pápa Úrangyala imája Vízkeresztkor: A betlehemi Gyermek a Világosság, adjuk tovább!

Urunk megjelenése ünnepén Ferenc pápa a könyvtárszobájában imádkozta a déli Úrangyala imádságot és Vízkereszt titkáról, a betlehemi Gyermekben megnyilvánuló Világosságról elmélkedett, melyet mindenkinek tovább kell adnia.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Isten világossága hatalmasabb minden sötétségnél

„Epifánia az Úr megnyilvánulása minden nép számára, hiszen a Krisztus által szerzett üdvösség nem ismer határokat, mindenkié. Vízkereszt nem egy másik titok, hanem a Születésének ugyanazon titka, a világosság összefüggésében szemlélve. Világosság, mely megvilágít minden embert, világosság, melyet hittel kell fogadni és amit el kell vinni másoknak szeretetben, tanúságtétel által, az Örömhír hirdetésével” – hangzott a pápa első gondolatsora. Izajás próféta látomása a „földet beborító sötétségről” (vö Iz 60,1-6) ma időszerűbb, mint valaha. A próféta ebben a távlatban beszél a világosságról, amit Isten ad Jeruzsálemnek azzal a szándékkal, hogy megvilágítsa minden nép útját. Ez a fény mindenkit vonz, közelieket és távoliakat is, mindenki felkerekedik, hogy elérje. Ez a látomás megnyitja a szívet és reménységre hív. Igaz, a sötétség fenyegetően jelen van mindannyiunk életében és az emberiség történetében, de Isten világossága hatalmasabb, amit be kell fogadni, hogy mindenkinek felragyogjon. És hol is van ez a fény? – kérdezte a pápa. A próféta távolról pillantja meg, de már ez elég volt, hogy feltartóztathatatlan örömmel töltse el Jeruzsálem szívét.

Nekünk is csillaggá kell lennünk

Máté evangélista szerint a bölcsek történetében ez fény a betlehemi Gyermek, Jézus, még ha királyságát nem is fogadja el mindenki. Sőt, némelyek elutasítják, mint Heródes. Ő a láthatáron megjelent csillag, a várt Messiás, aki által Isten megvalósítja a szeretet, az igazságosság és a béke országát. Ő nemcsak néhány emberért született, hanem minden emberért, minden népért. De hogyan is történik meg ez a „kisugárzás”? Hogyan tud Krisztus fénye minden helyen és minden időben elterjedni?  – kérdezte ismét a pápa. Elterjedésének megvan a maga saját módszere. Nem evilág birodalmainak hatalmas eszközeivel, melyek mindig meg akarják kaparintani a hatalmat. Nem, Krisztus világossága az evangélium hirdetésével terjed. Ugyanazzal a Krisztus választotta módszerrel, ahogy eljött hozzánk, ez pedig a megtestesülés, vagyis a másik felebarátjává válás, a vele való találkozás, valóságának az elfogadása és a tanúságtétel által. Isten világossága, mely szeretet, csak úgy ragyoghat fel, amennyiben befogadják őt és másokat vonzanak. Krisztus fénye nemcsak szóval terjed, színlelt módszerekkel, vállalkozásokkal. Nem, nem, Krisztus a csillag, de mi is csillag lehetünk és azzá is kell lennünk testvéreink számára, mint a jóság és a végtelen irgalom kincseinek tanúságtevői, amit a Megváltó ingyenesen kínál mindenkinek. Krisztus fénye nem prozelitizmussal terjed, hanem tanúságtétel révén.   

Engedjük, hogy Krisztus megigézzen, vonzzon, vezessen…

E fény magunkba fogadásának feltétele tehát az, hogy mind jobban magunkba fogadjuk őt. Jaj nekünk, ha arra gondolunk, hogy birtokoljuk, vagy hogy „kezelnünk” kellene. A bölcsekhez hasonlóan a mi hivatásunk is az: engedjük, hogy Krisztus megigézzen, vonzzon, vezessen, megvilágítson és megtérítsen. Ez a hit útja az imán és Isten titkain át, ami szüntelen örömmel és mindig új meglepetéssel tölt el bennünket. Kérjük Mária oltalmát az egyetemes egyházra, hogy terjessze Krisztus, Lumen gentium, minden nép világosságának evangéliumát az egész világon – zárta az Úrangyala imádság előtti beszédét Ferenc pápa.

                               

            

06 január 2021, 17:12