A megváltás Isten végtelen szeretetének az ajándéka – a pápa Úrangyala imája

Vertse Márta / Vértesaljai László – Vatikán

Jézus megjelenésével „betelt az idő”, közelebb került hozzánk Isten országa. Ismerjük fel, hogy szükségünk van Istenre és kegyelmére, megtéréssel válaszoljunk az üdvösség ajándékára – buzdított a pápa, rámutatva, hogy a megváltás befogadásához rövid idő, életünk időtartama áll rendelkezésünkre.

A „stafétabot átadása”

A vasárnapi evangéliumi szakaszt (vö. Mk 1,14-20) nevezhetnénk úgy is, mint ami a „stafétabot átadása” Keresztelő Szent János részéről Jézusnak – kezdte beszédét Ferenc pápa. Keresztelő Szent János volt ugyanis Jézus előfutára, aki előkészítette számára a talajt és előkészített az utat: Jézus most megkezdheti küldetését és hirdetheti a már jelenlévő üdvösséget, mert ő maga az üdvösség.  Igehirdetését a következő szavakkal foglalja össze: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében!” – idézte a pápa Márk evangéliumának szavait, majd hozzátette: Egyszerűen szólva, Jézus nem használt félszavakat. Ez egy olyan üzenet, amely arra hív bennünket, hogy elmélkedjünk el két alapvetően fontos témáról, ami az idő és a megtérés.

Az üdvösség a szeretet ajándéka

Ferenc pápa rámutatott, hogy Márk evangélistának ebben a szövegében az időt úgy kell értelmeznünk, mint az Isten által megvalósított üdvtörténet időtartamát: tehát a „betelt” idő az, amelyben ez az üdvözítő cselekvés eléri csúcsát, teljes megvalósulását: ez az a történelmi pillanat, amelyben Isten elküldte Fiát a világba és Országa „közelebb” került hozzánk, mint valaha. Beteljesedett az idő, mert Jézus megérkezett. A pápa megállapította, hogy az üdvösség nem automatikus, hanem a szeretet ajándéka és amikor Jézus erről beszél, mindig szabadságról is beszél, hiszen nincs szeretet szabadság nélkül. Lehet érdek, vagy felélem, de a szeretet mindig szabad és mint ilyen, mindig választ igényel: a mi megtérésünket igényli. Ez azt jelenti, hogy meg kell változtatnunk gondolkodásmódunkat és életünket: többé már nem a világi modelleket követjük, hanem Istenét, aki Jézus. Ekkor döntő változás áll be világképünkben és magatartásunkban. A pápa hozzátette, hogy valójában a bűn, a mindent elárasztó evilágiasság bűne hozott el a világba egy olyan mentalitást, amely áthat mindent. Érdekességként fűzte hozzá szabadon a pápa, hogy saját identitásunkat nagyon sokszor az „ellen” szóval fejezzük ki, valami ellenében. Nehéz is kifejezni az identitásunkat evilág szellemében pozitív fogalmakkal, az üdvösség fogalmával, mert ez inkább magunk ellen, mások ellen, és az Isten ellen van. Evilág mentalitása ugyanis önmagunk állítása felé irányul másokkal és Istennel szemben is, és célja eléréséért nem habozik, hogy csalást és erőszakot alkalmazzon. A csalás erőszak, és láthatjuk, hogy mire jutunk az erőszakkal: kapzsiság, a hatalom akarása, nem pedig a szolgálaté, háborúk, a kizsákmányolás. Ennek atyja pedig a hazugság fejedelme.     

Szükségünk van Istenre és kegyelmére

Mindezzel szemben áll Jézus üzenete, aki arra hív minket, hogy felismerjük: szükségünk van Istenre és kegyelmére; arra, hogy kiegyensúlyozottan viszonyuljunk a földi javakhoz; hogy befogadók és alázatosak legyünk mindenkivel szemben; hogy önmagunkat a másokkal való találkozásban és szolgálatban ismerjük meg és valósítsuk meg. Mindannyiunk számára rövid az idő, amelyben befogadhatjuk a megváltást: életünk időtartama ebben a világban. Rövid, bár látszólag hosszú, mondta a pápa és felidézte, hogy egyszer a szent útravalót és a betegek kenetét vitte egy idős embernek, aki ezt mondta neki: „Elröpült az életem”, mintha azt mondta volna, hogy „én azt hittem, hogy örökké tart, de…”. Így érezzük mi idősek, hogy elment az élet, elmegy…   

Ez Isten végtelen szeretetének ajándéka, de egyben annak is az ideje, hogy felmérjük, mennyire szeretjük Őt. Ezért létünk minden perce, minden pillanata értékes idő, hogy szeressük Istent és felebarátunkat, és így beléphessünk az örök életbe.

Az Úr életünk minden pillanatában hív bennünket

Ferenc pápa ezután életünk történetének két ritmusához fűzte gondolatait: az egyik mérhető, ami órákból, napokból, évekből áll; a másikat fejlődésünk szakaszai alkotják: születésünk, gyermekkorunk, serdülőkorunk, érett korunk, öregségünk, halálunk. Mindegyik időnek, mindegyik szakasznak meg van a maga értéke és az Úrral való találkozás kiváltságos pillanatává válhat. A hit segít nekünk, hogy felfedezzük ezeknek az időszakoknak a spirituális jelentését: mindegyik tartalmaz egy sajátos hívást az Úrtól, amelyre pozitív, vagy negatív választ adhatunk. Az evangéliumi szakaszra utalva a pápa Simon, András, Jakab és János válaszára hívta fel a figyelmet: érett férfiak voltak, halászként dolgoztak, családos emberek voltak…Mégis, mikor Jézus elhaladt mellettük és hívta őket, „mindjárt ott is hagyták a hálót és csatlakoztak hozzá” (Mk 1,18). A pápa felidézte Szent Ágoston szavát „félek, amikor elhalad az Úr”, vagyis elhalad anélkül, hogy észrevennénk.     

Mária segítségével térjünk meg a szeretetnek és a szolgálatnak

Szűz Mária segítsen nekünk, hogy minden napot, minden percet úgy éljünk meg, mint az üdvösség idejét, amelyben az Úr eljön és követésére hív minket. Mária segítsen, hogy a világi gondolkodásból megtérjünk a szeretetnek és a szolgálatnak – fohászkodott végül Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.