Keresés

Vatican News
Ferenc pápa szól a bíborosokhoz  Ferenc pápa szól a bíborosokhoz  

Ferenc pápa a Római Kúria bíborosaihoz: A válság a Lélek által a régiből újabbat teremt

A vatikáni hagyományokhoz híven Ferenc pápa karácsonyi jókívánságait fejezte ki legközvetlenebb munkatársainak, a Római Kúria bíborosainak. December 21-én hétfőn délelőtt fogadta a Szentatya a kuriális bíborosokat az Apostoli Palota Áldások-termében. Hozzájuk intézett hosszú beszédében a világjárvány megjelölte mostani Karácsony lehetőségeiről szólt és arra buzdított, hogy a válság kihívásait békével és derűs szívvel fogadjuk, annak nehézségeit a Szentlélekben kegyelmi időként éljük meg.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Karácsonyi jókívánságait tolmácsolva, Ferenc pápa az egész világot sújtó világjárvány lehetőségeiről elmélkedett. A „mostani ünnep a pandémia Karácsonya”, „az egészségügyi, gazdasági, társadalmi és egészen egyházi válság Karácsonya, mely vakon az egész világot sújtotta”. Ez a válság mindazonáltal „nagy alkalom arra, hogy megtérjünk, hogy visszanyerjük hitelességünket és hogy mindenkiben felszítsuk a testvériség utáni világméretű vágyat”. Támpontként a pápa „a Biblia nagy alakjainak válsághelyzeteit tekintette át, mint Ábrahám, Mózes, Illés, Keresztelő János, a tarzuszi Pál nehézségei”. Ám „a legékesszólóbb mindenekfölött Jézus válsága, pusztai megkísértésétől kezdve a getszemáni kertig, egészen a kereszten elszenvedett legvégső válságáig”.      

A válság a Szentlélek ideje, amikor a dolgok új formát öltenek                                                     

A válság „ilyen értelmezése megóv bennünket attól, hogy elsietve ítéljük meg az egyházat a régebbi és mostani botrányok miatt”. A „reménység nélkül fogant egyházi elemzések nem valóságosak, mert Isten továbbra is megszaporítja Országa magvait közöttünk”. Így „a Kúriában sokan vannak azok, akik tanúságot tesznek alázatos, diszkrét, csendes, becsületes és szakmai munkájukról” és „miközben a problémák azonnal az újságok címlapjára kerülnek”, addig „a remény jeleiről a médiumok alig tesznek említést, azt is csak később vagy nem is mindig”. Aki a válságot nem az evangélium világosságánál nézi, az a halottkém szerepére szűkíti önmagát”, ám „ha újból bátorságra lelünk, és alázattal felemeljük a szavunkat, hogy a válság a Szentlélek ideje”, akkor még „a sötétség megtapasztalása során is megőrizzük a bizalmunkat”, ami által „a dolgok új formát öltenek”. Egyidejűleg Ferenc pápa arra szólít fel, hogy „ne keverjük össze a válságot a konfliktussal. A válság ugyanis általában pozitív véget ér, miközben a konfliktus újabb összeütközést teremt a szembenállók, a szeretnivaló barátok és leküzdendő ellenfelek között”. Így alakulnak ki a „zárt csoportok”, melyek „elszegényítik küldetésünk egyetemességét”.

Az Egyház Test és öröktől fogva válságban van, hiszen él, a régiből új születik

Ha „az Egyházat a konfliktus bal- és jobboldali, haladó és tradicionalista kategóriáival olvassuk – magyarázza a pápa –, akkor eltorzul és elveszti igazi természetét, mert az Egyház egy Test és öröktől fogva válságban van, hiszen él, de mégsem kellene konfliktusban lévő testnek lennie, győztesekkel és legyőzöttekkel”. Ez ugyanis „félelmet kelt, merevvé tesz, kevésbé szinodálissá, vagyis kevésbé együtt-járóvá tesz”, továbbá „egyformává és egyformává alakítóvá változtat”. Így „távol kerülünk attól a gazdagságtól és sokféleségtől, amit a Szentlélek ajándékoz az Egyháznak”. A „Szentlélektől akart válság újdonsága nem a régi és az új szembeállításában áll, hanem olyan újdonság az, mely a régiből fakad és azt termékennyé teszi, miként a búzaszem, ha elhal, sok termést hoz”.

Ferenc pápa arra hívja a kuriális bíborosokat, hogy „győzzük le az ellenállást, engedjük, hogy a Szentlélek vezessen bennünket a próbatétel idején”. Ha „a válsággal szemben magunkat védelmezzük, akkor megakadályozzuk Isten Kegyelmének a Művét”. „Minden, ami gonosz, ellentmondásos, gyenge és törékeny, nyíltan megnyilvánul, még erőteljesebben emlékeztet bennünket arra, hogy meg kell halnunk egy olyan lét-, érvelési és cselekvési mód mellett, amely nem tükrözi az evangéliumot. Csak azáltal, hogy meghalunk egy bizonyos mentalitásban, leszünk képesek teret adni annak az újdonságnak is, amelyet a Lélek folyamatosan támaszt az Egyház szívében”.

Öltöztessük új ruhába Krisztus ugyanazon Testét

„Minden válságban van mindig egy bizonyos megújulási igény”, de az egyház reformját el kell kerülni a régi szövet foltozásával, vagy az új Apostoli Konstitúció egyszerű megszövegezésével, mert az Egyház nem egyszerűen Krisztus ruhája, hanem a minden kort átölelő teste”. Hivatásunk nem arra szól, szögezi le a pápa, hogy „megváltoztassuk vagy megreformáljuk Krisztus Testét, hanem hogy új ruhába öltöztessük ugyanazt a Testet, hogy egyértelműen úgy mutatkozzék, az elnyert kegyelme nem tőlünk, hanem Istentől ered. Az egyház ugyanis, noha törékeny cserépedény, mégis drágalátos az, amit tartalmaz”.

Hogy legyőzzük a válságot, kegyelmi időnek kell tekinteni

Hogy „kijöjjünk a válságból”, úgy kell eljárnunk, mint a Mennyek Országának a tanítványa, aki „kincseiből régit és újat hoz elő egyaránt”. „A kincs a Hagyomány, a Tradíció, mégpedig, ahogy XVI. Benedek megfogalmazta: „élő folyó mely összeköt bennünket a kezdetekkel”. Az „régi dolgok” abból az igazságból és kegyelemből állnak, amely már birtokunkban van. Az új dolgok az igazság különböző aspektusai, amelyeket fokozatosan megértünk. Az evangélium megélésének egyetlen történelmi módja sem meríti ki annak megértését. Ha hagyjuk, hogy a Szentlélek irányítson minket, akkor minden nap egyre közelebb kerülünk „a teljes igazsághoz”. Éppen ellenkezőleg, a Szentlélek kegyelme nélkül még az egyházról is el lehet kezdeni gondolkodni szinodális formában, amely azonban ahelyett, hogy a Lélek jelenlétében való közösségre utalna, úgy értelmezi magát, mint bármely demokratikus gyűlés, amely többségből és kisebbségből áll. Mint például egy parlament: és ez nem szinodalitás. Csak a Szentlélek jelenléte hozza a különbséget.

Hogy legyőzzük a válságot, kegyelmi időnek kell tekinteni, melyet azért kaptuk, hogy megértsük az Isten akaratát az imádság révén, mely megengedi, hogy „reméljünk a reménytelenség ellenére”.   

Zárógondolatában a pápa arra buzdított, hogy „őrizzük meg békénket és lelki derűsségünket annak tudatában, hogy ha mindent megtettünk, akkor is csak haszontalan szolgák vagyunk”. Karácsonyi ajándékként ezzel a gondolattal búcsúzott a Római Kúria bíborosaitól: „Az Örömhír hirdetésének nagylelkű és szenvedélyes szolgálata, főként a szegényeknek, adja meg, hogy meglássuk Isten arcát”.             

                                                    

21 december 2020, 18:33