Közelség és éberség – az adventi időszak két kulcsszava – Ferenc pápa homíliája
Vertse Márta - Vatikán
A mai olvasmányok két kulcsszót javasolnak az adventi időszakra: közelség és éberség. Isten közelsége és a mi éberségünk: miközben Izajás próféta azt mondja, hogy Isten közel van hozzánk, Jézus, az evangéliumban arra buzdít bennünket, hogy virrasszunk, várakozva Őrá – kezdte homíliáját Ferenc pápa.
Szükségünk van Isten közelségére
Közelség. Izajás azzal kezdi, hogy letegezi Istent: „mert te Uram, te magad vagy a mi atyánk” (63,16), majd így folytatja: „Nem hallotta soha senki, […] hogy lenne Isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak” (64,3). Eszünkbe jutnak a Második Törvénykönyv szavai: ”Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk?” (4,7). Az adventi időszakban emlékezünk Isten közelségére, aki leszállt közénk. Izajás próféta tovább megy és azt kéri Istentől, hogy még inkább közeledjen felénk: „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” (Iz 63,19). Mi is kértük a válaszos zsoltárban: „térj vissza, látogass meg, védj meg” (vö. Zsolt 80, 15.3). Gyakran kezdjük így imánkat: „Ó, Istenem, jöjj és ments meg engem”. Ez a hit első lépése, amikor azt mondjuk az Úrnak, hogy szükségünk van Őrá, szükségünk van közelségére.
Gyakran ismételjük az adventi fohászt: Jöjj el, Uram Jézus!
Ez egyben Advent és a liturgikus év első üzenete: elismerjük Isten közelségét és ezt mondjuk: „Közeledj még inkább felénk!” Isten közel akar jönni hozzánk, de nem akarja magát ránk kényszeríteni. Rajtunk múlik, hogy ne fáradjunk bele hívni Őt. Advent arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus eljött közénk és ismét eljön az idők végezetén. De feltesszük a kérdést – folytatta homíliájában Ferenc pápa - mire szolgálnak ezek az eljövetelek, ha nem jön el ma, a mi életünkben? Ezért tehát tegyük magunkévá az adventi fohászt! Jöjj el, Uram Jézus! (Jel 22,20) – idézte a pápa a Jelenések könyvének záró mondatát. Mondjuk el minden nap kezdetén, gyakran ismételve tanulás, munka megkezdésekor, találkozók és döntéshozatalok előtt, életünk fontos pillanataiban, a megpróbáltatások idején: Jöjj el, Uram Jézus! Ez egy kis ima, de szívből jön – mondta a pápa. Ismételjük gyakran ebben az adventi időszakban.
Szüntelenül erősítsük éberségünket, virrasszunk!
Fohászkodva közelségéért így erősítjük éberségünket. A vasárnapi evangéliumi szakaszban Márk Jézus utolsó beszédének végső részét közli velünk, amely egy szóban sűrűsödik össze: „Virrasszatok!”. Az Úr ezt négy alkalommal ismétli öt versben. (vö. Mk 13,33-35.37). Fontos, hogy éberek maradjunk, mert életünk egyik tévedése, ha ezer dologgal foglalkozunk és nem vesszük észre Istent. Ferenc pápa idézte Szent Ágoston szavait: „Timeo Iesum transeuntem” (Sermones, 88,14,13): „Félek, hogy Jézus eljön és én nem veszem észre”. Saját érdekeink vonzásában, amikor olyan sok hiúság eltereli a figyelmünket, azt kockáztatjuk, hogy szem elől veszítjük a lényeget. Az Úr tehát ma megismétli: „Mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13,37). Virrasszatok, legyetek éberek.
Ne földi pályafutásunkat helyezzük életünk középpontjába
Ha azonban virrasztanunk kell, az azt jelenti, hogy most éjszaka van – folytatta homíliáját Ferenc pápa. Most még csak várjuk a nappalt sötétség és fáradozások között. A nappal akkor jön el, amikor az Úrral leszünk. Ne csüggedjünk: az éjszaka elmúlik, az Úr eljön és ítélkezik felettünk, Ő, aki értünk meghalt a kereszten. Virrasztani és várakozni azt jelenti, hogy nem bátortalanodunk el, hogy a reményben élünk. Mint ahogy születésünk előtt vártak ránk, akik szerettek minket, most maga a Szeretet vár bennünket. És ha a Mennyben várnak ránk, miért élünk földi igények szerint? Miért hajszoljuk magunkat egy kis pénzért, hírnévért, sikerért, minden mulandóságért? Miért vesztegetünk időt, hogy panaszkodjunk az éjszakáról, miközben a nap világossága vár ránk? Miért keresünk „keresztapákat”, befolyásos pártfogókat, hogy előrelépjünk pályafutásunkban? Minden elmúlik. Virrasszatok, mondja az Úr.
A hit nem egyeztethető össze a középszerűséggel
Azonban nehéz ébren maradni: természetes, hogy éjszaka alszunk. Nem sikerült Jézus tanítványainak ébren maradniuk, pedig Jézus mondta nekik, hogy virrasszanak „este, éjfélkor, kakasszóra, reggel” (vö. 35). Éppen azokban az órákban nem voltak éberek: este, az utolsó vacsorán árulták el Jézust; éjszaka elálmosodtak és elaludtak; kakasszónál megtagadták; reggel hagyták, hogy halálra ítéljék.
De ránk is ránk szállhat ugyanaz a tompultság. Van egy veszélyes alvás: a középszerűség alvása. Akkor érkezik, amikor elfelejtjük az első szerelmet és tehetetlenül haladunk tovább, csak a nyugalmat keresve. De az Isten iránti szeretet megnyilvánulásai nélkül, anélkül, hogy várnánk újdonságait, középszerűvé, langyossá válunk, elvilágiasodunk. Ez pedig felemészti a hitet, mert a hit ellentétes a középszerűséggel – szögezte le a pápa, felsorolva a hit jellemzőit. A hit Isten utáni forró vágyakozás, folyamatos merészség a megtérésre, bátorság a szeretetre, szüntelen előrehaladás. A hit nem víz, amely elolt, hanem tűz, amely éget; nem nyugtató azoknak, akik stresszes, zaklatott állapotban vannak, hanem szerelmi történet a szerelmes számára! Ezért Jézus mindennél jobban irtózik a langyosságtól – utalt Ferenc pápa a Jelenések könyvének szavaira (vö. Jel 3,16). („De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból”), hozzátéve, hogy Isten megveti a langyosakat.
Az imával fényt gyújtunk a történelem éjszakájában
Hogyan tudunk tehát felébredni a középszerűség álmából? Az ima éberségével. Imádkozni azt jelenti, hogy fényt gyújtunk az éjszakában. Az ima felébreszt egy vízszintes élet langyosságából, a tekintetet a magasba emeli, összhangba hoz minket az Úrral. Az ima lehetővé teszi Istennek, hogy közel álljon hozzánk; ezért megszabadít a magánytól és reményt ad. Az ima oxigénnel hatja át az életet: mint ahogy nem élhetünk lélegzés nélkül, ugyanígy nem lehetünk keresztények imádkozás nélkül. És olyan nagy szükség van keresztényekre, hogy virrasszanak azokért, akik alszanak, imádókra, közbenjárókra, akik éjjel-nappal Jézus, a világ világossága elé viszik a történelem sötétségeit. Szükségünk van imádókra. Kissé elveszítettük az adoráció, az imádás értelmét, azt, hogy csöndben megálljunk az Úr előtt, imádva Őt. Ez a középszerűség, a langyosság – magyarázta Ferenc pápa.
A jótékony szeretet ébreszt fel a közömbösség álmából
A pápa ezután a közömbösség álmára mutatott rá. Aki közömbös, az mindent egyformán lát, mint éjszaka, nem érdekli, hogy ki van közelében. Amikor csak saját magunk és szükségleteink körül keringünk, közömbösen mások iránt, éjszaka száll le a szívünkre. Mindenért panaszkodni kezdünk, mindennek mi vagyunk az áldozatai, mindenütt összeesküvést látunk. Ma, látszólag, ez a fajta éjszaka rászállt sokakra, akik saját maguk számára követelnek és mások nem érdeklik őket. Hogyan ébredjünk fel a közönynek ebből az álmából? A jótékony szeretet éberségével – hangsúlyozta a pápa. A jótékony szeretet a keresztény lüktető szíve: mint ahogy nem élhetünk szívdobogás nélkül, ugyanígy nem lehetünk keresztények jótékony szeretet nélkül. Van, akinek úgy tűnik, hogy részvétet érezni, segíteni, szolgálni, a veszteseké! Valójában az egyetlen nyerő dolog, mert már a jövőre irányul, az Úr napjára, amikor minden elmúlik és csak a szeretet marad meg. És az irgalmasság műveivel közeledünk az Úrhoz – mutatott rá a pápa, utalva a vasárnapi szentmisén elhangzott könyörgésre: „Öntsd híveid szívébe a szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé”
Imádjuk Istent és szolgáljuk felebarátainkat
Imádkozni és szeretni, íme, ez az éberség. Amikor az egyház imádja Istent és szolgálja a felebarátot, nem az éjszakában él. Bár fáradt és megpróbált, az Úr felé halad. Fohászkodjunk hozzá: Jöjj el, Urunk Jézus, szükségünk van rád. Jöjj közel hozzánk. Te vagy a világosság: ébressz fel minket a középszerűség álmából, ébressz fel minket a közöny sötétségéből – mondta Ferenc pápa, majd a következő fohásszal fejezte be homíliáját: „Jöjj el, Urunk Jézus, tedd éberré szívünket, amely most figyelmetlen, szétszórt: éreztesd velünk az imádság iránti vágyat és a szeretet szükségességét!”
