Pápai szentmise az elhunyt főpásztorokért: Higgyünk a feltámadásban, az Úr velünk van

Gedő Ágnes – Vatikán

November 5-én, 11 órakor a Szent Péter-bazilika katedra oltáránál a pápa latin nyelvű szentmisét celebrált az elmúlt év során elhunyt bíborosokért és püspökökért. Az evangéliumi szakaszban (vö. Jn 11,17-27) Jézus Lázár feltámasztásakor ezt mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” E szavak nagy fényessége legyőzi a Lázár halála támasztotta sötétséget. Márta befogadja Jézus szavait és szilárd hittel kijelenti: „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” A remény a távoli jövőből kézzelfoghatóvá lesz Márta számára: a feltámadás közel van, megjelenik Krisztus személyében.

Az Úr feltámadása ma hozzánk is szól

Jézus kinyilatkoztatása mindannyiunkhoz szól – folytatta homíliáját a pápa. Arra hívattunk, hogy higgyünk a feltámadásban, ami nem egy távoli délibáb, hanem már jelenlegi esemény, ami titokzatosan magával ragad minket.  A feltámadásba vetett hitünk ugyanakkor nem hagyja figyelmen kívül és nem is álcázza elveszettségünket, amit emberileg tapasztalunk a halállal szemben. Lázár feltámasztásakor maga az Úr is bevonódik, és a halott nővéreinek könnyei láttán ő is sírva fakad. A bűnt leszámítva mindenben szolidáris velünk: megtapasztalta a gyász tragédiáját, a szeretett személy elvesztése felett hullatott könnyek keserűségét. Mindez azonban nem halványítja el az igazság fényét, amit kinyilatkoztatása áraszt, s aminek Lázár feltámasztása nagy jele.

Az öröklét távlata mindent átértékel

Az Úr ma nekünk is elismétli: “Én vagyok a feltámadás és az élet”. Arra szólít, hogy újítsuk meg a hit e nagy ugrását és már most lépjünk be a feltámadás világosságába. “Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Amikor rászánjuk magunkat erre az ugrásra, akkor megváltozik gondolkodásunk és látásmódunk. A hit szemével mintegy láthatjuk a láthatatlant (vö. Zsid 11,27), és minden eseményt egy másik dimenzió, az öröklét fényében értékelünk.

Emberi félelmeink ne uralkodjanak el a hitünkön

Az elmúlt évben elhunyt bíborosokért és püspökökért imádkozva kérjük az Urat, hogy segítsen a megfelelő módon értelmezni a lét példabeszédét. Kérjük, hogy oldja fel negatív szomorúságunkat, mely időnként belénk fészkeli magát, mintha a halállal minden véget érne. Ez az érzés távol áll a hittől, és a haláltól való emberi félelemhez kötődik, ami alól senki nem mentes. Ezért a halál rejtélyével szemben a hívőnek folyamatosan meg kell térnie. Nap mint nap igyekeznünk kell túllátni azon a képen, amit ösztönösen kivált bennünk a halál, mint a személy teljes megsemmisülése. El kell vonatkoztatnunk a láthatótól, a belénk kódolt és nyilvánvaló gondolatoktól, az átlagvéleménytől, hogy teljes egészében rábízhassuk magunkat az Úrra, aki kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”

Keressük az örök javakat

Ha ezeket a szavakat hittel befogadjuk, akkor valóban keresztényi lesz elhunyt testvéreinkért mondott imánk – állapította meg a pápa. Ezáltal látjuk meg létezésük valódi távlatát; értjük meg cselekedeteik értékét és jóságát, erejüket, elkötelezettségüket és szeretetüket, melyet érdek nélkül ajándékoztak. Megértjük, mit jelent úgy élni, hogy nem a földi hazára, hanem jobbra, vagyis az égi hazára vágyunk. Az elhunytak lelki üdvéért mondott ima így ránk, földi útjukat járó zarándokokra is kifejti jótékony hatását. Ez arra nevel minket, hogy rálássunk az élet igazi dimenziójára. Felfedi előttünk a megpróbáltatások értelmét, amelyeken át kell mennünk ahhoz, hogy belépjük Isten Országába. Megnyit minket az igazság előtt, és fogékonnyá tesz az örök javak állandó keresésére.

Velünk marad a világ végezetéig

Ferenc pápa így zárta homíliáját: Hálával emlékezzünk tehát az isteni akarat iránti hűségben élt bíborosok és püspökök tanúságtételére. Imádkozzunk értük, és kövessük példájukat. Az Úr árassza ki ránk mindig bölcsessége Lelkét, különösen a mostani próbatétel idején. Mikor életünk nehezebbé válik, Ő sosem hagy el minket, velünk marad, hűen ígéretéhez: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20).