Keresés

Vatican News
POPE-ENCYCLICAL/ POPE-ENCYCLICAL/ 

„Mindnyájan testvérek” – Ferenc pápa szociális enciklikája

A testvériség és a társadalmi barátság útjai vezetnek egy jobb világ építéséhez – fejti ki nyolc fejezetből álló szociális Enciklikájában Ferenc pápa. Ismételten erőteljesen nemet mond a háborúra és a közöny globalizációjára.

Vertse Márta/Isabella Piro - Vatikán

Melyek azok a nagy eszmék és melyek azok az utak, amelyeket konkrétan végigjárhatunk, ha egy igazságosabb és testvéribb világot akarunk építeni a mindennapi kapcsolatainkban, a társadalmi és politikai életben, az intézményekben? Ezekre a kérdésekre válaszol a „Mindnyájan testvérek” szociális Enciklika (6). A pápa Assisi Szent Ferenc „Intelmeiből” kölcsönözte a címet, aki ezekkel a szavakkal fordult „minden fivérhez és nővérhez”, hogy „evangéliumi ízű életformát javasoljon nekik” (1). Az Enciklika célja, hogy előmozdítson egy világméretű törekvést a testvériségre és a társadalmi barátságra. A dokumentum hátterét képezi a Covid-19 világjárvány, amelyről Ferenc pápa azt írja, hogy „váratlanul tört ránk, éppen, amikor ezt a levelet írtam”. A globális egészségügyi vészhelyzet bebizonyította, hogy „senki sem menti meg magát egyedül” és hogy valóban elérkezett annak az órája, hogy „egyetlen emberiségként álmodozzunk”, amelyben „mindnyájan testvérek vagyunk” (7-8).

Zárt világunk torzulásai

Az első fejezetben, amelynek címe: „Egy zárt világ árnyai”, a dokumentum felsorolja a mai kor számos torzulását: az olyan fogalmak manipulálása és kiforgatása, mint a demokrácia, szabadság, igazságosság; az önzés és a közjó iránti közöny; a nyereségen alapuló piaci logika és a leselejtezés kultúrájának túlsúlya; a munkanélküliség, a rasszizmus, a szegénység; a jogok közötti egyenlőtlenség és olyan aberrációk, mint a rabszolgaság, az emberkereskedelem, a nők kiszolgáltatottsága, a kényszerabortusz, a szervkereskedelem (10-24). Globális problémákról van szó, amelyek globális cselekvéseket igényelnek. A pápa felemeli szavát a „falak kultúrája” ellen is, amely kedvez a maffiák elburjánzásának (27-28).

A szeretetre lettünk teremtve

A sok árnyékra az Enciklika a Jó Pásztor ragyogó példájával válaszol, akinek az „Egy idegen az utcán” című második fejezetet szentelte a pápa. Ebben hangsúlyozza, hogy egy beteg társadalomban, amely hátat fordít a fájdalomnak és amely „írástudatlan” a gyengék és törékenyek gondozásában (64-65), mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy közel kerüljünk egymáshoz (81), túljutva az előítéleteken és a személyes érdekeken. Ugyanis mindnyájan közösen felelősek vagyunk egy olyan társadalom felépítésében, amely képes a befogadásra, az integrációra és a szenvedők sorsának enyhítésére (77). A szeretet hidakat épít és mi „a szeretetre lettünk teremtve” (88), teszi hozzá a pápa, arra buzdítva különösen a keresztényeket, hogy ismerjék fel Krisztust minden kirekesztett arcában (85).

A család nélkülözhetetlen szerepe a nevelésben

Az „egyetemes dimenzió” szerinti szeretetre való képesség alapelve (83) visszatér a „Gondoljunk el és hozzunk létre egy nyitott világot” című harmadik fejezetben. Itt Ferenc pápa arra ösztönöz bennünket, hogy „lépjünk ki önmagunkból”, hogy létünk gyarapodjon a másokkal való találkozás révén (88). Nyíljunk meg felebarátunknak a szeretet dinamizmusa szerint, amely az „egyetemes szeretetközösség” (95) felé irányít bennünket. A szolidaritás és a testvériség érzése a családban születik, amelyet védelmezni és tisztelni kell „elsődleges és nélkülözhetetlen nevelési küldetésében” (114).

Mindenkinek joga van emberhez méltó élethez

A méltó élethez való jogot senkitől sem lehet megtagadni, hangsúlyozza a pápa, mivel a jogok határok nélküliek. Senkit sem lehet kirekeszteni, attól függetlenül, hogy hol született (121). A pápa felhívja a figyelmet „a nemzetközi kapcsolatok etikájára” is (126), mert minden ország az idegené is és egy térség javait nem lehet megtagadni attól, aki szükséget szenved és máshonnan származik. A magántulajdonhoz való természetes jog mindig másodlagos a teremtett javak egyetemes elrendeltetésének alapelvéhez viszonyítva (120). Az Enciklika érinti a külföldi eladósodás kérdését is, leszögezve, hogy azt ki kell fizetni, de remélhetőleg ez nem veszélyezteti a legszegényebb országok növekedését és megélhetését (126).

Szükséges a migráció globális kezelése

Ferenc pápa a migráció témájának szenteli az Enciklika második fejezetének egy részét és az egész negyedik fejezetét, amelynek címe: „Egy egész világra nyitott szív”: be kell fogadni a migránsokat, akiknek élete „darabokra töredezett” (37), akik háborúk, üldöztetések, természeti katasztrófák, gátlástalan emberkereskedők elől menekülnek, akiket elszakítottak származási közösségeiktől:  védeni, előmozdítani és integrálni kell őket. A célországokban helyes egyensúlyt kell teremteni az állampolgárok jogainak védelme és a migránsok befogadása és ellátásának biztosítása között (38-40). Nélkülözhetetlen, hogy a „súlyos humanitárius válságok” elől menekülők számára egyszerűsítsék a vízumok megadását; nyissanak humanitárius folyosókat; biztosítsanak számukra szállást, biztonságot és alapvető szolgáltatásokat; nyújtsanak lehetőséget munkára és képzésre; segítsék elő a családegyesítést; védelmezzék a kiskorúakat; biztosítsák a vallásszabadságot. Mindenekelőtt a migráció globális kezelésére  (governance globale) van szükség, amely hosszú távú projekteket indít, túlmutat az egyes vészhelyzeteken a minden nép szolidáris fejlődése nevében (129-132).

A legjobb politikát a jótékony szeretet irányítja

Az ötödik fejezet témája „A legjobb politika”, ami a jótékony szeretet legértékesebb formáját képviseli. A közjó szolgálatában áll (180) és ismeri a nép, mint nyitott kategória jelentőségét, amely készen áll a konfrontációra és a párbeszédre (160). Ez a Ferenc pápa által javasolt popularizmus szemben áll a „populizmussal”, amely figyelmen kívül hagyja a „nép” fogalmának legitimitását, a konszenzusokat saját hasznára aknázza ki (159). A legjobb politika védelmezi a munkát, a „társadalmi élet nélkülözhetetlen dimenzióját” és arra törekszik, hogy mindenkinek biztosítsa a lehetőséget, hogy fejlessze saját képességeit (162). A szegénység elleni valódi stragégia arra törekszik, hogy a szegényeket a szolidaritás és a szubszidiaritás figyelembevételével mozdítsa elő (187). A politika találjon megoldást mindenre, ami támadja az alapvető emberi jogokat, mint a társadalmi kirekesztettség; az emberi szervekkel, szövetekkel, fegyverekkel és kábítószerrel való kereskedelem; a szexuális kizsákmányolás; a rabszolgamunka; a terrorizmus és a szervezett bűnözés. Fel kell véglegesen számolni az „emberiség szégyenét” jelentő emberkereskedelmet, és az éhséget, amelynek okozása „bűntény”, mivel a táplálkozás az ember „elidegeníthetetlen joga” (188-189).

Az ENSZ valóban legyen a „nemzetek családja”

Olyan politikára van szükség, amely az emberi méltóságra összpontosít és amely nincs alárendelve a pénzügyeknek, mivel „a piac önmagában nem old meg mindent”: ezt bebizonyították a pénzügyi spekulációk által okozott „mészárlások” (168). Különleges jelentőséggel rendelkeznek ezért a népi mozgalmak, az „erkölcsi energia valóságos áradatai”, amelyeket összehangoltan be kell vonni a társadalomba. Így a „szegények” irányában gyakorolt politikából át lehet térni a „szegényekkel” együtt folytatott politikára, illetve magára a „szegények által gyakorolt politikára” (169). Az Enciklikában a pápa kifejti kívánságát az ENSZ reformjára vonatkozóan is: az Egyesült Nemzetek konkrétan valósítsa meg a gyakorlatban a „nemzetek családja” fogalmat, gyökeresen küszöbölje ki a szegénységet és védelmezze az emberi jogokat. Fáradhatatlanul folyamodjon a „tárgyaláshoz, a jószolgálathoz és a választottbírósághoz”, mozdítsa elő a jog erejét az erő jogával szemben (173-175) – szögezi le a pápai dokumentum.

A „Párbeszéd és társadalmi barátság” című hatodik fejezet olyan életfelfogásokra utal, mint a mindenkivel való „találkozás művészete”, beleértve a világ perifériáit és az őslakos népeket is, mivel „mindenkitől lehet valamit tanulni és senki sem haszontalan” (215). A pápa nyomatékosan utal a „kedvesség csodájára”. Vissza kell szerezni ezt a magatartásformát, amely „csillag a sötétségben” (222-224).

Mindenkinek részt kell vennie a béke építésében

A hetedik fejezet, amely az „Egy új találkozás útjai” címet viseli, a béke értékéről és előmozdításáról elmélkedik. A pápa hangsúlyozza, hogy a béke „proaktív”, vagyis előrelátó és olyan társadalom kialakítását célozza meg, amelynek alapja a többiek szolgálata, törekvés a kiengesztelődésre és a kölcsönös fejlődésre. A béke olyan „kézművesség”, amelyben mindenkinek meg kell tennie a maga részét és amelynek feladata soha nem ér véget (227-232). A békéhez kapcsolódik a megbocsátás: mindenkit szeretni kell, kivétel nélkül – olvassuk az Enciklikában. Egy elnyomót szeretni annyit jelent, hogy segítünk neki megváltozni és nem engedjük meg neki, hogy továbbra is elnyomja felebarátait (241-242). A megbocsátás nem büntetlenséget, hanem igazságosságot és emlékezetet jelent. Nem felejtünk, de lemondunk a bosszú pusztító erejéről. Soha ne feledjük el az olyan „borzalmakat”, mint a Soá, mint a hirosimai és nagaszaki atombombázások, az üldöztetések és etnikai mészárlások – buzdít Ferenc pápa. Ezekre mindig emlékezni kell, hogy ne altassuk el lelkiismeretünket és életben tartsuk a kollektív tudat lángját. Fontos továbbá a jóra való emlékezés is (246-252).

Fegyverkezés helyett világalap az éhség felszámolására

A hetedik fejezet egy része a háborúra összpontosít, amely „szüntelen fenyegetést” jelent, „minden jog tagadása”, a „politika és az emberiség kudarca”, „szégyenteljes behódolás a gonosz erőinek”. A nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek miatt, amelyek számos ártatlan polgári személyt sújtanak, ma már nem gondolhatunk egy „igazságos háború” lehetőségére, hanem erőteljesen ismételten le kell szögezni, hogy „Soha többé háborút!”. Az atomfegyverek teljes felszámolása „erkölcsi és humanitárius követelmény”. A fegyverkezésre fordított pénzből hozzanak létre egy világalapot az éhség felszámolására (255-262). A pápa ismételten egyértelműen állást foglal a halálbüntetés ellen: elfogadhatatlan és el kell törölni az egész világon. „A gyilkos nem veszíti el személyi méltóságát, Isten kezeskedik érte” (263-269). Ugyanakkor leszögezi, hogy szükség van az „élet szent mivoltának” tiszteletben tartására (283), manapság ugyanis „az emberiség bizonyos részei látszólag feláldozhatók”, mint a születendők, a szegények, a fogyatékkal élők, az idősek” (18).

Lehetséges a vallások közötti béke

Az utolsó, nyolcadik fejezetben a pápa a „Vallások a testvériség szolgálatában a világon” témát fejti ki és leszögezi, hogy a terrorizmus nem a vallásból, hanem a vallási szövegek téves értelmezéséből fakad, valamint éhséget, szegénységet, igazságtalanságot és elnyomást létrehozó politikák következménye (282-283). A vallások közötti béke útja lehetséges és garantálni kell a vallásszabadságot, minden hívő alapvető emberi jogát (279). Az egyház szerepére vonatkozóan az Enciklika megállapítja, hogy az egyház nem száműzi küldetését a magánszférába, és bár nem foglalkozik politikával, nem mond le a létezés politikai dimenziójáról, és az evangéliumi alapelveknek megfelelően figyelmet fordít a közjóra, az átfogó emberi fejlődés előmozdítására (276-278).

Ferenc pápa végül megállapítja, hogy a „Dokumentum az Emberi Testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében”, amelyet 2019. február 4-én írt alá Abu-Dzabiban az Al-Azhar főimámjával, Ahmad et-Tajjebbel közösen, a vallásközi párbeszéd mérföldköve. Most az Enciklikában ismételten felhívást intéz, hogy az emberi testvérség nevében a párbeszéd legyen az út, a közös együttműködés a magatartás, egymás kölcsönös megismerése pedig a módszer és a kritérium (285).

04 október 2020, 12:23