Keresés

Szent II. János Pál pápa 1978. október 22-én Szent II. János Pál pápa 1978. október 22-én 

Ne féljetek! – Szent II. János Pál pápa üzenete ma is erőt önt belénk

1978. október 22-én ezzel a felejthetetlen buzdítással kezdte meg Karol Wojtyła péteri szolgálatát, a hit és a bátorság jegyében. Szentté avatási eljárásának posztulátora a Vatikáni Rádiónak úgy nyilatkozott: a nagy lengyel pápa szavai a mostani járvány idején is erővel visszhangoznak szívünkben.

Gedő Ágnes / Orazio Coclite és Alessandro De Carolis – Vatikán

Világunk a pandémia csapása alatt sok bizonyosságát elveszítette. Ilyenkor az a kísértés, hogy ne együtt keressük a kiutat, hanem ki-ki a maga módján. Ferenc pápa ezért már a Covid-19 megjelenése kezdete óta arra szólítja a nemzetközi közösséget, hogy tartson össze, hiszen csak együtt tudunk megmenekülni. Egy másik történelmi pillanatban, 42 esztendővel ezelőtt nagy erővel szólította meg a világot a Szent Péter-téren a frissen megválasztott II. János Pál szava, aki így kiáltott: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt!

Ma a falat egy aprócska vírus emeli közénk

A falak és egymásnak feszülő rendszerek idején arra szólított, hogy egy nagyobb, üdvözítő hatalomra bízzuk magunkat. Ma egy parányi vírus falát kell ledöntenünk, de Karol Wojtyła kiáltása újult erővel visszhangzik bennünk. Erről beszélt a Vatikáni Rádiónak Sławomir Oder prelátus, Szent II. János Pál szentté avatási ügyének posztulátora.

Nyíljunk meg a keresztény üzenet előtt

„Eszembe jut egy mondat, melyet a pápasága elején írt szövegben olvastam, amikor végignéz történetén és megállapítja: Debitor factus sum, adós lettem. Ez számomra a kulcs a II. János Pál-jelenség megértéséhez. Ezért válik programmá a „Nyissátok, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt”, és marad érvényes ma is. Mert ahogy II. János Pál élete során megfizette az adósságot Isten szeretetével szemben, úgy válaszolhatunk mi is erre a felhívásra és fizethetjük meg tartozásunkat ezzel a pápával szemben, a történelemmel szemben, amelyben élünk. Ha ma, a járvány sújtotta világban Krisztushoz fordulunk, akkor meg tudjuk nyitni szívünket és elménket, lelkiismeretünket – a politikai, gazdasági, állami, kulturális rendszereket, melyekben az ember működik – a keresztény üzenet előtt.

Az emberi fájdalom és a remény kapuja a kereszt

II. János Pál óriási erőről tett tanúbizonyságot abban, ahogy megélte a betegségét. Minden emberbe beleégett az a kép, amit élete utolsó napjaiban hagyott ránk, nagypénteken az utolsó keresztúti ájtatosság végzésekor. A Colosseumnál már nem tudott fizikailag jelen lenni a sok zarándok között, ezért magánkápolnájában szorította magához a keresztet. Számára a kereszt volt az emberi fájdalom értelmezési kulcsa, és az a kulcs, amelyik megnyitotta a remény kapuját – mondta el a Vatikáni Rádiónak Oder prelátus. Olyan nagyformátumú egyéniség volt ő, aki életével nemcsak a történelem egy vesszőjét, fejezetét, de egy egész könyvét megírta. Korszakalkotó változások tanúi voltunk, melyeknek gyökerei messzire nyúlnak.

Kelet-Európa és a kommunizmus megdöntése

Ennek egyik meghatározó eleme volt II. János Pál, megválasztása: a messziről jött ember, a vasfüggönyön túlról, Lengyelországból érkezett, és ezzel a nyugati világnak hirtelen észre kellett vennie e kelet-európai régió jelenlétét. Bár főszerepet játszott szavával, bátorításával, mégis nagyon szerény volt. Amikor azt mondták neki, hogy ő döntötte le a kommunizmust, határozottan tagadta. Azt válaszolta, hogy az Isteni Gondviselés volt, aki rajta keresztül működött. II. János Pál olyan ember volt, aki elsősorban imájával, aztán szavával, tanításával, majd bátor tanúságtételével és prófétai gesztusaival kísérte ezeket a folyamatokat. Megtanított minket arra, hogy ne törődjünk bele a középszerűségbe, hanem éljük meg teljesen éltünket, hogy abból egy valódi remekművet alkossunk – zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Sławomir Oder prelátus, Szent II. János Pál szentté avatási ügyének posztulátora.

23 október 2020, 12:26