Keresés

Pope Francis during the Angelus prayer in St. Peter's Square Pope Francis during the Angelus prayer in St. Peter's Square 

Ferenc pápa imája: Június Jézus Szentséges Szívének hónapja

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa a hívek imáját kérte azoknak az országoknak a lakóiért, amelyekben még erőteljesen pusztít a koronavírus pandémia. Júniusban, a Jézus Legszentebb Szívének szentelt hónapban felidézte a nagymamájától tanult ősi imát: „Jézus, Szívemet tedd Szent Szívedhez hasonlóvá”.

Vertse Márta - Vatikán

Imádkozzunk a még járvány által sújtott országok lakóiért!

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a rómaiakat és a zarándokokat, az egyes híveket, családokat és vallási közösségeket. Jelenlétük a téren annak is a jele, hogy Olaszország túljutott a járvány kritikus szakaszán.

A pápa azonban óvatosságra intett: túl korai lenne még győzelmet ünnepelni.  Továbbra is szükséges, hogy gondosan kövessük az érvényben lévő előírásokat, amelyek a vírus továbbterjedésének megakadályozását szolgálják. Istennek hála, kifelé tartunk a járványból, de mindig a hatóságok előírásaival – mondta nyomatékosan a pápa, majd azokra az országokra gondolt, ahol sajnos a vírus még továbbra is sok áldozatot követel. Pénteken egy országban percenként meghalt egy ember! Ez szörnyű – mondta a pápa, közelségéről biztosította ezeknek az országoknak a lakosságait, a betegeket és hozzátartozóikat, valamint gondozóikat. Közelítsünk hozzájuk imával! – hangzott Ferenc pápa felhívása.

Június – Jézus Szentséges Szívének hónapja

Június hónapot különlegesen Krisztus Szívének szenteljük – emlékeztetett rá Ferenc pápa. Ez az ájtatosság közös a nagy lelki mestereknél és Isten egyszerű népénél. Ugyanis Jézus emberi és isteni Szíve az a forrás, amelyből mindig meríthetünk Isten irgalmasságából, megbocsátásából, gyöngédségéből. Tehetjük úgy, hogy elmélkedünk egy evangéliumi szakaszról, érezve, hogy Jézus minden gesztusának, szavának középpontjában az Atya szeretete van jelen. Az Atya szeretete, aki elküldte Fiát, a Szentlélek szeretete, aki bennünk van. Tehetjük úgy is, hogy imádjuk az Eucharisztiát, ahol ez a szeretet jelen van az Oltáriszentségben. Akkor a mi szívünk is apránként türelmesebbé, nagylelkűbbé, irgalmasabbá válik, követve Jézus Szívének példáját. A  pápa ezután felidézett egy ősi imát, amit nagymamájától tanult és amely így hangzik: „Jézus, Szívemet tedd Szent Szívedhez hasonlóvá”. Szép kis ima, imádkozzuk el ebben a hónapban – buzdított rá Ferenc pápa, majd kétszer is megismételtette a Szent Péter téren jelenlévő hívekkel Rosa nagymama imáját: „Jézus, Szívemet tedd Szent Szívedhez hasonlóvá”.

 

 

 

 

 

08 június 2020, 09:17