Keresés

2020.05.30 Recita del Santo Rosario alla Grotta di Lourdes 2020.05.30 Recita del Santo Rosario alla Grotta di Lourdes 

A Szentatya rózsafüzér imája Pünkösd vigíliáján a világjárvány megszűnéséért

Május 30-án, Pünkösd vigíliáján, szombaton este fél hat órakor a Vatikáni Kertek lourdes-i barlangjánál Ferenc pápa vezetésével rózsafüzér imádságot tartottak a világjárvány megszűnéséért, melyet a mondovízio közvetítésén keresztül milliók követtek szerte a világban.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Az ima-esemény ősrégi hagyományt követ, jeles módon éppen Róma vonatkozásában is: nagy baj idején a keresztény közösség az Egyház Anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának a közbenjárását kéri, főként járványok, háborúk, éhínség, tűzvész, szárazság vagy éppen áradások idején, ahogy a „Most segíts meg, Mária” imádság fohásza egyszerűen, a gyermek végtelen bizalmával mondja: Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anya vagy!

A világ Mária-kegyhelyeinek rózsafüzér ölelésében   

A Pünkösd vigíliáján tartott rózsafüzér ima közvetítését a Vatikáni kertekből összekapcsolták számos imaközponttal, így az egyház szíve és a helyi karizmatikus közösségek, mint Lourdes, Fatima, Częstochowa, Pompei, Guadalupe, Lujan, a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás bazilikája és a nigériai Elele Afrikában együtt imádkoztak, valóban egy szívvel, egy lélekkel.

Előimádkozók az első vonalból

A világméretű közös Mária imádságot az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa kezdeményezte és az egyes tizedek előimádkozására a világjárvány által leginkább sújtott rétegek és a járvány ellen küzdő csoportok képviselői imádkozták, köztük például orvos, ápoló, kórházlelkész, lelki tanácsadó szerzetesnővér, gyógyszerész, újságíró, rendőr, polgárőr és három szülőpár, akiknek a járvány idején gyermekük született.

01 június 2020, 09:24