Keresés

Vatican News
2020.06.03 Udienza Generale Katekézis a pápai könyvtárszobából   (Vatican Media)

Ferenc pápa katekézise: Ábrahám imádsága az Isten Szava iránti állandó hűség

A szigorítások enyhítése ellenére Ferenc pápa még mindig az Apostoli Palota könyvtártermében tartotta meg a szerdai általános kihallgatást, melyet egyenes adásban közvetítettek a televízió, a rádió, az internet és a mobiltelefon lehetőségein keresztül. Katekézisében folytatta az imádságról szóló sorozatát, miután az első kettő elmélkedésében a vakonszületett Jézust sürgető bátor kéréséről és az igazak imádságáról szólt. Mostani katekézisében az ábrahámi meghívás újdonságát elemezte, melynek alapja egy személyes és feltétlen ráhagyatkozás a megszólító Istenre.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                  

„Egy hang váratlanul megszólal Ábrahám életében, mely olyan útra indítja őt, amiről tudja, hogy abszurd, képtelen” – kezdte katekézisét a pápa. A hang ösztökéli, hogy gyökeresen hagyja el hazáját és családját, és hogy induljon el egy új jövő felé, egy ígéret alapján, melyben csak bíznia kell, bátran és Ábrahám bízott és elindult. A Biblia hallgat a pátriárka múltjáról. Ésszerűen arra lehet gondolni, hogy más istenséget imádott. Lehet, hogy bölcs ember volt, aki az eget és a csillagokat kémlelte. Az Úr ugyanis annyi utódot ígér neki, mint égen a csillag – értelmezte az ígéretet a pápa. 

Ábrahám hitt Isten ígéretének, elindult, anélkül, hogy tudta volna, hová megy

Ábrahám tehát, hallgat az Istenre, bízik a szavában, ami nagyon fontos. Ezzel az útra keléssel az Istennel való kapcsolatnak új értelmezése születik. Ez az alapja annak, hogy Ábrahám  pátriárka jelen van a zsidó, a keresztény és az iszlám nagy hagyományos lelkiségében, mint Isten tökéletes embere, aki aláveti magát neki, még ha az akarata merész és érthetetlen is. Ábrahám a Szó embere, mert befogadja azt és az élet lesz az a hely, melyben a Szó testet ölt. Ez az ember vallási útjának nagy újdonsága. A hívő ember élete a meghívással fogan meg, mint olyan hely, melyben az ígéret megvalósul. Élete nem annyira a titkok súlya alatt halad, hanem az ígéret erejében. Ábrahám pedig hitt Isten ígéretének, elindult, anélkül, hogy tudta volna, hová megy, így mondja a Zsidókhoz írt levél - tette hozzá a pápa.

Ábrahám imádsága az Isten Szava iránti állandó hűség             

Ábrahám az imádságot az Isten Szava iránti állandó hűségben élte, aki rendszeresen megjelent az útján. Ferenc pápa összefoglalásképpen megállapította, hogy Ábrahám hite történelemmé válik. Sőt, Ábrahám az életével, példájával nekünk tanítja ezt az utat, melyben a hit történelemmé válik. Az Istent többé nem a kozmikus jelenségben nézi, Ábrahám Istene az „én Istenem” lesz, személyes történelmem Istene, aki lépteimet igazítja és aki soha nem hagy el. Ő a napjaink Istene, kalandjaink társa: a Gondviselő Isten! Ferenc pápa megkérdezte, vajon van-e nekünk ilyen „én Istenem” jellegű személyes kapcsolatunk.

Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene, nem a filozófusok és bölcsek Istene

Ábrahám Isten-tapasztalatát a spiritualitás történetének egyik legeredetibb tanúságtétele igazolja, ez pedig a francia filozófus, Blaise Pascal „Emlékirata”, mely így kezdődik: „Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene, nem a filozófusok és a bölcsek Istene. Bizonyosság, bizonyosság. Érzés. Öröm. Béke. Jézus Krisztus Istene.” Ezt a kicsi pergamenre írt emlékiratot a filozófus ruhájába bevarrva találták meg a halála után. Ez nem egy eszmei megfontolás, amit egy bölcs ember, mint ő, tudna az Istenről felfogni, hanem az ő jelenlétének élő, megtapasztalt érzése. Pascal pontosan rögzíti a tapasztalatát, mikor is történt ez a felismerése: 1654. november 23-án este. Ez nem egy kozmikus, nem egy elvont Isten. Ez egy személy Istene, egy meghívás Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az Isten, aki bizonyosság, érzés és öröm.

Ábrahám Istene, a mi Istenünk kísér bennünket          

Ábrahám imádsága mindenekelőtt tettekben fejeződik ki: a csend embere minden állomáshelyén oltárt épít az Úrnak. Ábrahám nem épít templomot, de köveket hagy maga után az úton, melyek az Isten áthaladására utalnak. Ő a meglepetés Istene, amikor meglátogatja Ábrahámot három vendég képében, akiket Sára buzgalommal fogad és aki megjövendöli Izsák születését. Ábrahám száz éves volt, felesége úgy nagyjából 90. És hittek, bíztak az Úrban. Az ő korukban! És Ábrahám Istene, a mi Istenünk kísér bennünket.             

Isten megfogja Ábrahám kezét, mert látja a teljes készségét

Ábrahám családias kapcsolatba lép az Istennel, képes vitatkozni vele, de mindig hűséges. Beszél az Istennel és vitatkozik. Legfőbb próbatételként az Isten saját fiának a feláldozását kéri tőle, az öreg ember egyetlen fiát, az örökösét. Ez a drámai történet mintha az éjszaka sötétjében tapogatózna, ami velünk is sokszor megtörténik. Ám Isten megfogja Ábrahám kezét, aki már kész lesújtani, mert látja a teljes készségét.

Merjünk gyermek módjára beszélni az Istennel  

Katekézise végén Ferenc pápa arra buzdított, hogy tanuljunk Ábrahámtól hittel imádkozni. Hallgatni az Urat, haladni, párbeszédet folytatni a vitatkozásig menően. Ne féljünk vitatkozni az Istennel, még ha látszólag eretnekséget is mondok. Sokszor hallottam ez emberektől ezt mondani: „Tudja, ez történt velem és megharagudtam az Istenre”. – „Volt neked bátorságod megharagudni az Istenre?” – „Igen, megharagudtam rá”. De ez egy formája az imádságnak, mert csak a gyermek képes megharagudni az apjára és aztán viszontlátni őt. Tanuljunk Ábrahámtól hittel imádkozni, párbeszédet folytatni, de mindig készen arra, hogy elfogadjuk az Isten szavát és azt gyakorlatba ültessük. Istennel tanuljunk meg úgy beszélni, mint ahogy egy gyermek beszél az apjával, ahogy hallgatja, válaszol neki és vitatkozik vele. De nyíltan, mint egy gyerek az apjával. Így tanít bennünket Ábrahám imádkozni – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.             

03 június 2020, 13:35