Keresés

Vatican News
March for Life in Washington, DC, USA March for Life in Washington, DC, USA  (ANSA)

Ferenc pápa üzenetet küldött Angliába az Élet napjára

„Válaszd az életet!” – ez a témája az idei Élet napjának, amelyet minden évben megrendez az angliai és walesi püspöki konferencia a skót és az ír püspökökkel együttműködésben. A kezdeményezés célja, hogy érzékenyítse a brit szigetek lakóit az élet jelentősége és értéke iránt annak minden szakaszában és körülményei között.

Somogyi Viktória – Vatikán

A tervek szerint 2020-ban Skóciában május 31-én, Angliában és Walesben június 21-én, Írországban pedig október 7-én tartották volna meg az Élet napját, de a jelenlegi vírus miatt kialakult vészhelyzetben valószínűleg elhalasztják későbbre. Az életvédő emléknapra üzenetet küldött Ferenc pápa, amelyben aláhúzza, hogy a témaválasztás kifejezetten aktuális Szent II. János Pál pápa Evangelium vitae kezdetű enciklikájának 25. évfordulóján. A pápai dokumentum az emberi élet értékét és sérthetetlenségét állítja a középpontba. Az angliai és walesi püspöki konferencia életvédő bizottsága vezetőjének John Sherrington püspöknek címzett üzenetében Ferenc pápa azt kéri, hogy az Élet napján imádkozzanak azokért a családokért, önkéntesekért, egészségügyi dolgozókért is, akik gyakran hősiesen végzik munkájukat és ápolják, gyógyítják a koronavírusban szenvedőket. Továbbá a pápa imát kér azokért is, akik az Istentől minden embernek adott értékeket és méltóságot védelmezik a szegénység és a háborúk járványa közben. Üzenete végén Ferenc pápa annak a reményének ad hangot,  hogy a jelenlegi egészségügyi válsághelyzet elvezet annak a jobb megértéséhez, hogy erkölcsi kötelességünk az élet kultúráját építeni, amely védelmezi és elősegíti Isten minden gyermekének átfogó javát, kezdve a legsérülékenyebb személyektől.

Védelmezzük az élet misztériumát annak minden szakaszában

Az angliai és walesi főpásztorok nevében Sherrington püspök háláját fejezte ki a pápának, hogy áldását küldte a kezdeményezésre. „Üzenetében reményt ad és megújítja elkötelezettségünket és lépéseinket a legalapvetőbb emberi ösztön iránt, vagyis, hogy védelmezzük az élet misztériumát annak minden szakaszában” – írja a westminsteri segédpüspök. „Idén az Élet napján az újszülöttek és a várandós anyák gondozására összpontosítunk, hogy az elme és a szív nyitott legyen az anyaméhben levő minden új élet ajándéka és csodája iránt.” Az angol főpásztor továbbá háláját fejezi ki mindazoknak, akik rendületlenül dolgoznak azon, hogy a törvények átfogó védelemben részesítsék az életet.

Segédanyagok

Az angliai és walesi püspöki konferencia idén is rendelkezésre bocsátott internetes oldalán az Élet napjához kapcsolódó segédanyagokat: imákat, információkat, amelyek az anyákat és gyermekeiket támogatják és olyan fontos tanúságtételeket is, amelyeket abortuszt végrehajtott nők és a művi vetélés drámája által megérintett személyek tettek.

28 május 2020, 14:50