Keresés

Vatican News
2020.04.11 Veglia pasquale nella notte santa Húsvét Keresztje és Anyja a Feltámadás virágaival   (Vatican Media)

Nyissuk meg szívünket a Feltámadt Jézusnak - a pápa homíliája Nagyszombat éjszakáján

Húsvét Vigíliáján, Nagyszombat éjszakáján este kilenc órakor kezdte Ferenc pápa a vigília szertartást a Szent Péter bazilika Katedra-oltáránál. A pandémia okozta globalizált szenvedés és fájdalom legsötétebb óráit a Jézus sírját felkereső asszonyok drámai helyzetéhez hasonlította homíliájában, amely szintén egy váratlanul bekövetkezett tragédiáról szól. Annak az éjszakának a sötétsége azonban a történelmet megváltoztató nap Hajnalát készítette elő. Mi sem veszíthetjük el a reményt, tudván, hogy azt a Feltámadt Jézustól kaptuk ajándékba. Fordítsunk hátat a halálnak és nyissuk meg szívünket az Életnek, vigyük el a Feltámadás, az evangélium örömhírét a mindennapokba, az élet minden területére.

Vertse Márta – Vatikán

A „Minden jóra fordul” – jelmondat, amelyet világszerte ismétlünk ezekben a vészterhes napokban, a reményt fejezi ki, de ezek a szavak csak akkor kapnak értelmet, ha Jézusba helyezzük reménységünket, aki kilépett a sírból és legyőzte a halált – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

Nagyszombat a nagy csönd napja

„Szombat múltán” (Mt 28,1) az asszonyok a sírhoz mentek – kezdte homíliáját a pápa, elemezve a szent Vigília evangéliumi szakaszát (Mt 28,1-10), amely a szombat szóval kezdődik. Ez a húsvéti szent három nap, a Triduum azon napja, amelyet leginkább elhanyagolunk, mert izgatottan várjuk, hogy a péntek keresztjétől eljussunk a vasárnapi Allelujáig. Idén azonban jobban, mint valaha, érezzük, hogy Nagyszombat a nagy csönd napja – utalt a pápa az egész világra kiterjedő drámai helyzetre. Mint most nekünk, azoknak az asszonyoknak a szemében is a szenvedés, egy váratlanul és túl gyorsan bekövetkezett tragédia tükröződött vissza. Látták a halált és szívükben is halál volt. A fájdalomhoz a félelem csatlakozott: vajon rájuk is az a vég várt, mint a Mesterre? Azután féltek a jövőtől is, amelyet újjá kellett építeniük. Sebzett az emlékezet, elfojtott a remény. Számukra ez volt a legsötétebb óra, mint most számunkra.

A Fény liturgiája
A Fény liturgiája

A szeretet gesztusai a remény csíráit ültetik el

Az asszonyok azonban nem hagyják megbénítani magukat ebben a helyzetben. Nem engednek a panasz és a siránkozás sötét erőinek, nem zárkóznak be a pesszimizmusba, nem menekülnek el a valóság elől. Valami egyszerűt és rendkívülit tesznek: otthonaikban elkészítik a Jézus testének szánt illatszereket. Nem mondanak le a szeretetről: a szív sötétségében lángra lobbantják az irgalmasságot. A Szűzanya szombaton, a később neki szentelt emléknapon, imádkozik és reménykedik, fájdalmában is bízik az Úrban. Ezek az asszonyok, anélkül, hogy tudták volna, annak a szombatnak a sötétségében előkészítették „a hét első napjának a hajnalát”, azt a napot, amely megváltoztatta a történelmet. Jézus, mint a földbe vetett mag, egy új életet csíráztatott ki a világban. És az asszonyok imával és szeretettel segítettek a reménynek, hogy kirügyezhessen. A pápa elismeréssel szólt arról a sok személyről, akik a mostani szomorú napokban ezekhez az asszonyokhoz hasonlóan tettek és tesznek, elültetve a remény csíráit, a gondoskodás, a szeretet és az ima kis gesztusaival.

Reménységünk az ég ajándéka, Istentől jön

Folytatva az evangéliumi szakasz elemzését, a pápa hangsúlyozta, hogy az angyal szavai  nekünk is szólnak. Ugyanis hajnalban, amikor az asszonyok a sírhoz mennek, az angyal ezt mondja nekik: „Ne féljetek! Nincs itt. Föltámadt”. A sír előtt az élet szavait hallják és utána találkoznak Jézussal, a remény szerzőjével, aki megerősíti a hírt és ezt mondja: „Ne féljetek: íme a remény híre ma, nekünk. Ezeket a szavakat ismétli nekünk Isten ezen az éjszakán. Ma, ma éjjel megszerzünk egy alapvető jogot, amelyet nem vesznek el tőlünk: a reményhez való jogot. Ez egy új, élő remény, amely Istentől jön. Nem puszta optimizmus, nem egy vállon veregetés vagy bátorítás, egy futó mosollyal. Az ég ajándéka, amelyet nem tudtunk volna magunktól megszerezni. Minden jóra fordul, mondjuk kitartóan ezekben a hetekben, belekapaszkodva emberi mivoltunk szépségébe és a bátorítás szavait hozzuk fel szívünk mélyéből. De a napok múlásával és a félelmek növekedésével, még a legmerészebb reménység is szertefoszolhat. Jézus reménysége más. Beoltja szívünkbe a bizonyosságot, hogy Isten mindent jóra tud fordítani, mert még a sírból is életet fakaszt.

Új Fény támadt, exultemus! Ujjongjunk!
Új Fény támadt, exultemus! Ujjongjunk!

Nem a halálé az utolsó szó, Jézus értünk támadt föl

A sír az a hely, ahonnan nem jön ki, aki oda belépett. De Jézus kijött onnan értünk, feltámadt értünk, hogy elhozza az életet oda, ahol halál volt, hogy elindítson egy új történetet ott, amelynek a végére egy követ helyeztek. Ő, aki elhengerítette a sziklatömböt a sír bejárata elől, eltávolíthatja azokat a köveket is, amelyek hermetikusan lezárják szívünket. Tehát ne engedjünk a belenyugvásnak, ne hengerítsünk követ a remény útja elé. Remélhetünk és kell is remélnünk, mert Isten hűséges. Nem hagyott magunkra, meglátogatott minket: eljött minden helyzetünkben, a fájdalomban, az aggodalomban, a halálban. Fénye megvilágította a sírbolt homályát: ma el akar jutni az élet legsötétebb zugaiba. Nővérem, fivérem, akkor is, ha már eltemetted a reményt szívedben, ne add meg magad: Isten nagyobb. Nem a sötétségé és a halálé az utolsó szó. Bátorság, Istennel semmi sem veszett el!

Jézus nekünk is mondja: bátorság, a kereszt a feltámadáshoz vezet

Bátorság: ez a szó az evangéliumokban mindig Jézus szájából hangzik fel. Csak egyszer ejtik ki mások egy arra rászorulónak: „Bátorság! Kelj föl, [Jézus] téged hív” (Mk 10,49). Ő, a feltámadt Krisztus az, aki felemel minket. Ha gyenge és törékeny vagy az út során, ha elesel, ne félj, Isten kinyújtja feléd kezét és ezt mondja: „Bátorság!”  - mondta a pápa, majd idézte Alessandro Manzoni olasz író, A jegyesek c. művének egyik főszereplője, Don Abbondio tisztelendő szavait: „Bátorságra nem tehet szert mindenki” (Alessandro Manzoni: A jegyesek, XXV. fejezet), vagyis senki sem adhat önmagának bátorságot, de ajándékként megkaphatod. Elég, ha kinyitod szívedet az imában, elég, ha egy kicsit felemeled azt a követ, amelyet szíved bejáratához helyeztél és beengeded Jézus világosságát.

(A mostani pandémia idején gyakran szóba kerül Alessandro Manzoni remekműve, amelynek története az 1630-as nagy pestisjárvány idején játszódik. Don Abbondio a jószándékú, de döntésképtelen pap megtestesítője).

Elég meghívni Őt, buzdított a pápa: „Gyere, Jézusom, félelmemben mond nekem is, hogy bátorság!”. Veled, Uram a megpróbáltatás idején sem vagyunk nyugtalanok. Bármilyen szomorúság is lakozzék bennünk, reménykednünk kell, mert Veled a kereszt a feltámadáshoz vezet, mert Te velünk vagy éjszakáink sötétségében: te vagy a bizonyosság bizonytalanságaink közepette, Te vagy a Szó csöndjeinkben, és soha semmi sem rabolhatja el tőlünk az irántunk táplált szeretetedet.

Jézus küld: vigyük el a remény hírét a mindennapok életébe

Íme a húsvéti hír, a remény híre. Tartalmaz egy második részt is, a küldést. „Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába” (Mt 28,10) – mondja Jézus. „Előttetek megy Galileába” – mondja az angyal. Az Úr megelőz, mindig bennünket bennünket. Jó tudni, hogy előttünk halad, hogy meglátogatta életünket és halálunkat, hogy megelőzzön bennünket Galileában, azon a helyen, amely Számára és tanítványai számára a mindennapi életet, a családot, a munkát jelentette. Jézus azt akarja, hogy elvigyük a reményt a mindennapok életébe. De Galilea a tanítványok számára az emlékek helye is volt, főleg az első meghívás helye. Visszatérni Galileába azt jelenti, hogy emlékeznek rá: Isten szerette és meghívta őket. Mindnyájunknak megvan a maga Galileája – tette hozzá szabadon a pápa. Szükségünk van rá, hogy ismét útra keljünk, emlékezve rá, hogy a szeretet egy ingyenes hívása révén, ott a mi Galileánkban  születünk meg és születünk újjá. Ez az a pont, ahonnan mindig újból el kell indulnunk, főleg a válságok, a megpróbáltatások idején, a mi Galileánkban.

Mennyei liturgia!
Mennyei liturgia!

Kezünkkel tapintottuk az Élet Igéjét

De van még más is – folytatta homíliáját a pápa  Húsvét Vigíliáján. Galilea volt a legtávolabbi vidék Jeruzsálemtől számítva. Nem csak földrajzi értelemben: Galiea volt a legtávolabbi hely a szent Város szentségétől. A térségben különféle népek laktak, akik különböző kultuszokat gyakoroltak: „a népek Galileája” volt (vö. Mt 4,15). Jézus oda küldi őket és azt kéri, hogy onnan induljanak el ismét. Mit jelent ez? Hogy a reménység hírét nem lehet lezárt szent területeink közé szorítani, hanem mindenkihez el kell vinni. Mert mindenkinek szüksége van bátorításra és ha nem mi tesszük ezt, akik kezünkkel tapintottuk az Élet Igéjét (vö. Ján 1,1), akkor ki? Milyen szép kereszténynek lenni, aki vigasztal, aki magára veszi mások terheit, aki bátorít: ők az élet hirdetői a halál idején!

Kenyérre, nem puskára van szükségünk

Minden Galileába, az emberiség minden térségébe, amelyhez tartozunk és ami a miénk, mert mindnyájan testvérek vagyunk, vigyük el az élet énekét! Hallgattassuk el a halál kiáltásait, elég volt a háborúkból! Álljanak le a fegyvergyártással és a fegyverkereskedelemmel, mert kenyérre és nem puskára van szükségünk. Hagyjanak fel az abortuszokkal, amelyek ártatlan életet oltanak ki. Nyíljanak meg azok szívei, akiknek van miből megtölteni a rászorulók üres kezét.

Nyissuk meg szívünket a Feltámadt Jézusnak, az Életnek

Az asszonyok, végül „átkarolták (Jézus) lábait” (Mt 28,9), azokat a lábakat, amelyek hosszú utat tettek meg, hogy találkozhassanak velünk, egészen odáig menően, hogy beléptek és kiléptek a sírból. Átkarolták a lábakat, amelyek eltaposták a halált és megnyitották az utat a reménység számára. Mi, reményt kereső zarándokok, ma köréd gyűlünk, Feltámadt Jézus. Hátat fordítunk a halálnak és megnyitjuk szívünket Neked, aki az Élet vagy – fejezte be homíliáját Ferenc pápa Nagyszombat éjjelén, Húsvét Vigíliáján.

12 április 2020, 10:21