Keresés

2020.02.23 Visita pastorale a Bari 2020.02.23 Visita pastorale a Bari 

Ferenc pápa látogatása Bariban a „Földközi-tenger, a béke határvonala” találkozón

Az Olasz Püspöki Konferencia, a CEI kezdeményezésére február 23-án vasárnap egynapos „reflexiós és spirituális” találkozót tartottak a dél-olaszországi Bariban, melyen részt vettek a Földközi-tenger partvidéki egyházkerületeinek püspökei. Ferenc pápa vasárnap reggel helikopterrel érkezett a helyszínre és beszédet intézett az egybegyűlt püspökökhöz.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

„Ellen kell állnia a kultúrák szembeállítása retorikájának”

Vasárnap reggel hét órakor indult Ferenc pápa a Vatikánból és fél tízkor már a bari Szent Miklós székesegyházban találkozott a Földközi-tenger térsége, a Mediterráneum püspökeivel. A Földközi-tenger szerepéről tartott „reflexiós és spirituális” találkozón Gualtiero Bassetti bíboros, a CEI elnöke köszöntötte a pápát, majd Vinko Puljić bíboros, Vrhbosna érseke, Pierbattista Pizzaballa ferences érsek, a jeruzsálemi latin patriárkátus apostoli adminisztrátora szólaltak fel. Ezt követően Ferenc pápa hosszú beszédében „a béke és a testvériség szerepét hangsúlyozta a Földközi-tenger térségében”, melynek „ellen kell állnia a kultúrák szembeállítása retorikájának”.

Közös érdek a  Földközi-tenger békéje
Közös érdek a Földközi-tenger békéje

A keresztény ember egyetlen szélsőségessége a szeretet szélsőségessége

Az Észak-afrikai regionális püspöki konferencia nevében Paul Desfarges, Algír jezsuita érseke mondott köszönetet a pápának a jelenlétéért és a buzdításáért. A találkozót követően Ferenc pápa a bazilika altemplomában Szent Miklós sírja előtt imádkozott, majd köszöntötte a helyi domonkos közösség tagjait. A bazilikából kilépve a pápa üdvözölte a téren összegyűlt híveket, majd a tengeri kikötőbe vezető Viktor Emánuel sugárúton mutatott be szabadtéri szentmisét, melyen több ezer hívő vett részt, köztük Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök is. Ferenc pápa a szentmise homíliájában „a keresztény hit újdonságáról beszélt, mely az ellenség szeretet jézusi parancsában áll”. „A keresztény ember csak egyféle szélsőségességet tud elfogadni, mégpedig a szeretet szélsőségességét”.

Szabadtéri mise Bari főutcáján
Szabadtéri mise Bari főutcáján

Kérjük a Szűzanya, a Tengernek Csillaga közbenjárását

A szentmise után a déli Úrangyala imájában Ferenc pápa kiemelte: „Miközben Bariban békében imádkoznak, a Földközi-tenger keleti partján Szíriában fegyverek dörögnek, éppen ezért kell kérni az Urat, hogy az ő segítségével tudjunk kilépni a háború logikájából, s ehhez nyújtson segítséget a Szűzanya, a Tengernek Csillaga”.

A Tenger Csillaga közbenjárását kérte a pápa
A Tenger Csillaga közbenjárását kérte a pápa

      

23 február 2020, 14:20