Keresés

Vatican News
Angelo De Donatis bíboros felolvassa a pápa beszédét Angelo De Donatis bíboros felolvassa a pápa beszédét  (ANSA)

A pápa beszéde a római papsághoz: legyenek reményt sugárzó lelki vezetők

A papok hivatása továbbra is az, hogy a kiengesztelődés emberei legyenek, de különféle keserűséget tapasztalhatnak meg hivatásuk teljesítése közben – ez volt az egyik gondolata annak a pápai beszédnek, amelyet Angelo De Donatis bíboros, a pápa római helynöke olvasott fel csütörtökön délelőtt a Lateráni Szent János bazilikában, a római papsággal megtartott bűnbánati liturgián.

Vertse Márta - Vatikán

Mint ahogy már jeleztük a szentszéki sajtóterem igazgatójának bejelentése nyomán,  Ferenc pápa gyengélkedése miatt nem vett részt a hagyománynak megfelelően Nagyböjt elején megtartott találkozón. A pápa arra buzdította a római egyházmegye papjait, hogy legyenek a remény emberei, akik felismerték életükben a keserűségeket és átalakították azokat. Elmélkedésében ezeket a keserűségeket elemezte, amelyek „körmönfont ellenségként” szivároghatnak be egy pap életébe. A következő három csoportra osztotta a keserűségeket: az első a hitre vonatkozó problémák, a második a püspökkel való kapcsolat, végül a harmadik a papok egymás közötti kapcsolata.

Nem mindenhatók, hanem bűnbocsánatot nyert bűnösök

A pápa hangsúlyozta, hogy gondolatai egyrészt azokból a beszélgetésekből fakadnak, amelyeket néhány olasz szeminaristával és pappal folytatott, viszont azt is megállapította , hogy a papok nagy része elégedett életével és ezeket a keserűségeket természetesnek tartja. Nem arra kaptak meghívást, hogy mindenhatók legyenek, hanem arra, hogy bűnbocsánatot nyert bűnösként teljesítsék hivatásukat – emlékeztette paptestvéreit Ferenc pápa.

A keserűség első okát a hithez fűződő problémák jelentik

A hithez fűződő problémák gyökere egy csalódott remény. Olyan remény, amelyet valószínűleg összetévesztettek az elvárással, mert a keresztény remény soha nem csal meg, mert annak a tudata, hogy mindennek Húsvét fényében van értelme. Ennek táplálásához szükség van egy intenzív imaéletre. Az Istennel való kapcsolat is keserűség okává válhat. Előfordul, hogy nem merünk tiltakozni imánkban, mint ahogy ezt  gyakran teszi a zsoltáros. Ne csak magunkért tiltakozzunk, hanem híveink keserűségei miatt is. Nem Isten ellen tiltakozunk, hanem feltárjuk előtte a problémákat, mivel bízunk benne – fejtette ki a római papsághoz intézett beszédében a pápa.

Keresztény remény, nem elvárás

A remény mély jelentését akkor értjük meg, ha megkülönböztetjük az elvárástól, ami azt jelenti, hogy bizonyosságokat keresünk és saját magunkat tesszük meg vonatkozási pontnak. A remény azonban abból fakad, hogy elhatározzuk, már nem magunkban bízunk, hanem Istenre bízzuk magunkat. Ez egy szövetségen alapul. Az a teljes élet, amelyet Isten a felszentelés napján ígért meg, akkor valósul meg, ha a Húsvétot élem meg, nem pedig ha a dolgok úgy történnek, ahogy én akarom. Be kell fogadnunk tehát ezt a fajta keserűséget, mert Istenhez vezethet és így a keserűség átváltozhat édességgé és a világi édességek keserűséggé. Ezt Assisi Szent Ferenc is megtapasztalta, amint erről Végrendeletében írt.

A keserűség második oka: a püspökkel való kapcsolat

Kerüljük a közhelyeket, miszerint mindenért a feletteseink a hibásak, mert valójában mindnyájan hibázunk, de sok keserűséget okoznak a pap életében a főpásztorok mulasztásai – mutatott rá a pápa. Van egyfajta lágy tekintélyelvű túlkapás a püspök részéről, amikor egy „megkülönböztetés” révén valakit azok közé írnak fel, akik a ellene működnek és a kezdeményezésekhez való csatlakozás válik a „szeretetközösség mércéjévé”, vagyis amikor a lényeget felcserélik a „kezdeményezések kultuszával”.

A hozzáértést felváltja az állítólagos lojalitás

A helyes irány felvázolásához Ferenc pápa idézte Szent Benedeket, aki Regulájában azt kéri, hogy az apát az egész közösséggel tárgyalja meg a fontos kérdéseket, de a végső döntés rá vár, amit körültekintéssel és méltányosan kell meghoznia.

A híveknek azonban joguk és olykor kötelességük, hogy kinyilvánítsák a főpásztornak gondolataikat az egyház javát illetően, mint ahogy ezt a kánonjogi kódex is előírja.

A harmadik ok: a papok közötti keserűség

A papok közötti kapcsolatokat elhidegítették és  gyanakvóvá tették az utóbbi idők pénzügyi és szexuális botrányai. A gonosz a botrányokkal szemben egyfajta „donatista” szemléletre akar ösztönözni, vagyis csak a feddhetetlen személyek tartozhatnak az egyházhoz, akik tévednek, azokat el kell távolítani. Krisztus Jegyese továbbra is az a mező marad, amelyen második eljöveteléig a búza és a konkoly együtt nőnek. Aki nem tette magáévá a valóságnak ezt az evangéliumi nézetét, az kimondhatatlan és felesleges keserűségeknek teszi ki magát.

Az elszigeteltség drámája

Minél több a közösségi program, úgy tűnik, hogy egyre kevesebb a szeretetközösség. Szükség van a magányra, amikor imádkozunk, mert magány nélkül nincs ingyenes szeretet. Drámát jelent azonban, ha a pap lelke elszigetelődik, miközben az emberek között teljesíti hivatását. Ilyenkor a „kegyelem világa” egyre inkább elidegenül és a szentek a gyermekek „képzeletbeli világa barátainak” tűnnek. Így a kegyelemtől való eltávolodás racionalizmusokat vagy érzelgősséget eredményez, nem pedig a „megváltott testet”.

Ne csináljunk tabula rasát elődünk munkájából

Minél erősebbnek érezzük magunkat, annál inkább bezárjuk szívünket Isten népe történetének folyamatossága előtt. Amikor megérkezünk egy plébániára, gyakran úgy érezzük, hogy mindent le kell söpörnünk az asztalról, amit elődünk csinált, hogy megmutassuk, mennyire különbek vagyunk. Nulláról indulunk, mert nem érezzük az ízét annak, hogy az üdvösség közösségi útvonalának részesei vagyunk. Veszélyt jelent a másoktól való elszigeteltség, amikor saját problémáinkat egyedieknek és leküzdhetetleneknek tekintjük. A pápa utalt Georges Bernanos francia író szavaira, miszerint „elixír az ördögnek”, ha magunkba zárkózunk egyfajta magasabbrendűségben. Az ördög ugyanis nem akarja, hogy a problémával küzdő személy megossza másokkal gondolatait. Ilyenkor a pap keressen egy lelki atyát, egy „furfangos” tapasztalt idős személyt, aki el tudja kísérni tanácsaival, de soha ne szigetelődjön el. Az elszigeteltségből az elismerések iránti vágy, nem pedig a másokkal megosztott életszentség vágya fakad.

Isten népe olyan személyekre vár, akik kiengesztelnek

Végül Ferenc pápa megjegyzi, hogy Isten népe „jobban ismer bennünket, mint bárki más”. Ismerik a papok keserűségeit és imádkoznak értük az Úrhoz. „Kérjük az Urat, hogy keserűségeinket változtassa át édes vízzé népe számára. Kérjük az Urat, hogy adja meg a képességet, hogy felismerhessük, mik a keserűségeink és így hagyjuk, hogy átalakítson bennünket és olyan kiengesztelődött személyek legyünk, akik kiengesztelnek, megbékültek, akik békítenek, tele reménnyel, akik reményt sugároznak. Isten népe azt várja tőlünk, hogy legyünk olyan lelki vezetők, akik képesek megjelölni az édes víz forrásait a sivatag közepén” – fejezte be a római egyházmegye papságához intézett nagyböjti beszédét Ferenc pápa.

Photogallery

A találkozó képei
28 február 2020, 12:34