Keresés

Vatican News
VATICAN POPE "Nevelés. A globális megállapodás" témáról tartott vatikáni konferencia résztvevői a pápánál  (ANSA)

A pápa a vatikáni nevelésügyi konferencia résztvevőihez: a nevelés az emberiség jövője

„Nevelés. A globális megállapodás” címmel kétnapos konferenciát tartottak a Vatikánban a Pápai Társadalomtudományi Akadémia szervezésében. A tanácskozás része annak a rendezvénysorozatnak, amely elvezet a pápa által előmozdított „Globális megállapodás a nevelésről” elnevezésű dokumentum aláírásához május 14-én a Vatikánban. A pápa pénteken fogadta a konferencia résztvevőit. Beszédében hangsúlyozta, hogy az emberiségnek szüksége van egy megújult nevelési egyezményre, amelynek célja, hogy érett embereket képez, akik újjáépítik a kapcsolatok szövetét és egy testvériesebb emberiséget hoznak létre.

Linda Bordoni / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa beszédében elismeréssel szólt az alapoktatás terén elért fejlődésről, amelynek köszönhetően szinte világszerte megvalósult és csökkentette a nemek közötti rést ezen a téren. Minden nemzedéknek azonban figyelembe kell vennie, hogy miként adja tovább a tudást  és az értékeket a következő generációnak, hiszen az emberek a nevelésen keresztül teljesítik ki maximálisan a képességeiket és válnak tudatos, szabad és felelős személyekké. A jövő iránti aggodalom a jövő nemzedékek és az emberiség jövője iránti aggodalom. Ez az aggodalom mélyen gyökerezik a reményben és nagylelkűségre, bátorságra hív – fogalmazott Ferenc pápa.

A „nevelési megállapodás” válságban van

A nevelés nem pusztán koncepciók átadását jelenti, hanem együtműködést is igényel minden benne érintett részéről: a családoktól, az iskolától, a szociális, a kulturális és a vallási intézményektől. A családok, az iskolák, a nemzetek, a világ, a kultúrák között meglévő „nevelési megállapodás” válságban van, valójában összeomlott. Ezt a nagylelkűség és az együttműködés megújult egyetemes erőfeszítései által lehet helyrehozni. A társadalom minden tagja arra kapott meghívást, hogy megújítsa és megszilárdítsa elkötelezettségét a nevelés érdekében. Ennek eléréséhez integrálni kell a tudást, a kultúrát, a sportot, a tudományt, a pihenést és a kikapcsolódást. Hidakat kell építeni, hogy legyőzzünk a bezárkózás különböző formáit, amelyek rabul ejtenek minket saját kis világunkban. Továbbá a globális nyílt vizekre kell kilépnünk tiszteletben tartva minden hagyományt.

Az új nemzedékek világosan értsék meg saját hagyományaikat és kultúrájukat

A pápa arra hívott, hogy az új nemzedékek világosan értsék meg saját hagyományaikat és kultúrájukat a többiekkel összevetve, hogy kialakítsák saját önértelmezésüket, szembesülve és elfogadva a sokszínűséget és a kulturális változásokat. Ennek következtében előmozdíthatóvá válik a párbeszéd, a találkozás, a kölcsönös megértés kultúrája békés, tiszteletteljes és toleráns módon. Ez a fajta nevelés képessé teszi a fiatalokat, hogy azonosítsák és elősegítsék az igazi emberi értékek megvalósulását egy kultúra- és vallásközi perspektívában.

A család tölti be az elsődleges nevelési szerepet

A családnak nagyobb értéket kell nyernie az új nevelési megállapodásban, mert a család felelőssége már az anyaméhben elkezdődik. A család tölti be az elsődleges nevelési szerepet. Segítségre van szükségük, hogy megértsék az élet kezdeti szakaszának a fontosságát és hogy ezt követően megfelelően tudjanak cselekedni. Ahhoz, hogy javítani tudjunk a nevelés minőségén, el kell érni a családok és a helyi közösség nagyobb részvételét a nevelési projektekben.

Az új nevelési megállapodásban a tanárok szerepét el kell ismerni

Ferenc pápa ezt követően elismerően szólt a tanárokról, akik bátran és nagy elkötelezettséggel néznek szembe a nevelési kihívással. Ők ugyanis a jövő nemzedékek építői. Tudásuk, türelmük és odaadásuk által egy magatartásformát közvetítenek, amely gazdagsággá válik és megteremti a holnap emberét. Ez nagy felelősség – jelentette ki a pápa. Az új nevelési megállapodásban a tanárok szerepét minden eszközzel el kell ismerni és támogatni kell. Fontos a nevelők magasszintű képzése minden értelemben. Ehhez a folyamathoz szükség van megfelelő nemzeti és nemzetközi, valamint magán erőforrásokra, hogy hatékonyan tudják betölteni szerepüket.

Emberségesebbé, egyenlőbbé, kielégítőbbé tenni a nevelést

Végül Ferenc pápa szólt a vatikáni konferencia munkájáról, amely során meghatározták azokat a szempontokat, amelyek emberségesebbé, egyenlőbbé, kielégítőbbé teszik a nevelést és amelyek a legfontosabbak a XXI. század gazdasági és társadalmi igényei számára.

 

 

 

 

07 február 2020, 18:55