Keresés

Vatican News
Pope Francis' weekly General Audience Pope Francis' weekly General Audience   (ANSA)

Ferenc pápa szerdai katekézise: A vendéglátás fontos ökumenikus erény

Az ökumenikus imahét során tartott katekézisében Ferenc pápa az egységhét témájához kapcsolódott, mely Pál apostol hajótörése és máltai befogadása kapcsán a hospitalitás, a vendéglátás mai jelentését értelmezi a következő bibliai ige alapján: „Igen emberségesen bántak velünk” (ApCsel 28,2). Ferenc pápa beszédében rámutatott a befogadó vendéglátás jelentőségére: amikor vendégül látjuk keresztény testvéreinket, Isten Szentlelke nekik kiosztott adományai bennünket is gazdagítanak.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán           

Ferenc pápa katekézise kezdetén elmesélte a hajótörés drámai tapasztalatát. A hajó, melyen Pál is utazik, ki van téve az elemek játékának, már tizennégy napja hánykódik a tengeren. A vihartól se a napot, se a csillagokat nem látják, az utasok tele vannak félelemmel és elveszettnek érzik magukat. Alattuk a tenger dühöng, és attól félnek, hogy a hullámok ostromolta hajó darabokra szakad, a magasból pedig a szél és az eső ostorozza őket. A tenger és a vihar szörnyű ereje közömbös az utasok sorsa iránt, akik pedig több, mint 260-an vannak – hangsúlyozta a pápa.

Pál hirdeti az isteni gondviselést

Ám Pál tudja azt, hogy ez nem így van, ezért megszólal. Hittel vallja, hogy élete Isten kezében van, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, és aki Pált meghívta, hogy vigye el az evangéliumot a föld végső határáig. Hite azt sugallja, miként Jézus kinyilatkoztatta, hogy az Isten irgalmas Atya. Ezért Pál az útitársakhoz fordul és hirdeti nekik, hogy Isten nem engedi meg, hogy akár a hajuk szála is meggörbüljön.

A vendéglátás kölcsönös megajándékozottság  

Ez a jövendölés akkor valósul meg, amikor hajójuk Málta partjainál megfeneklik és az utasok sértetlenül partra szállnak – folytatta a pápa. Ekkor valami újat tapasztalnak meg: a szél dühöngő erejével szemben „igen emberséges bánásmódban részesülnek”. A máltai bennszülöttek figyelmesek a számukra idegenek szüksége iránt. Fedett helyre hívják őket és enni adnak nekik. Még ha nem is hallottak Krisztus örömhíréről, Isten szeretetét konkrét tettekben mutatják meg. A máltai szigetlakók vendéglátását a hajótöröttek azzal a csodás gyógyítással fizetik meg, amit Isten művel Pál apostolon keresztül. Ha Málta népe az isteni gondviselés jele az apostol számára, akkor ő is Isten szeretetének jele lett számukra.

A vendéglátás fontos ökumenikus erény

A vendéglátás fontos ökumenikus erény – szögezte le a pápa. Mindenekelőtt felismeri, hogy a többi keresztény a testvérünk Krisztusban, akár protestáns, akár ortodox keresztény. Hiszen mindannyian testvérek vagyunk Krisztusban. De ez nem egy egyirányú nagylelkűség, mert amikor vendégül látunk más keresztényeket, őket úgy fogadjuk, mint nekünk készített ajándékot. Mint a máltaiak, mi is viszonzást kapunk, mert megkapjuk azt, amit a Szentlélek elvetett ezekben a testvéreinkben, ami adomány lesz mindannyiunk számára. Befogadni más hagyományok keresztényeit, első helyen ez azt  jelenti, hogy megmutatjuk számukra az Isten szeretetét, másfelől pedig annak a befogadását jelenti, amit az Isten vetett el bennük.

Az ökumenikus vendéglátás meghallgatja és megismeri a másikat

Az ökumenikus vendéglátás azt a készséget kívánja meg, hogy meghallgassuk a másikat, személyes hittörténetüket, közösségük történetét. Az ökumenikus vendéglátás szeretné megismerni más keresztények tapasztalatát Istenről és lelki értékeiket. Ez pedig egy kegyelem, felfedezni ezt a kegyelmet. Ferenc pápa szabadon hozzáfűzve megemlített egy régi történetet az ő földjéről, amikor misszionárius evangéliumi keresztények érkeztek a földjükre, akkor katolikusok egy kis csoportja felgyújtotta a sátraikat. Ez nem, ez nem keresztény! – szögezte le a pápa. Testvérek vagyunk, mindnyájan testvérek vagyunk, ezért tegyük a vendéglátást egymás felé!

A vendéglátás mai kihívásai: közömbösség és elutasítás  

Ma a tenger, amin Pál és társai hajótörést szenvedtek, ismét életveszélyes hely más utasoknak – fordult a pápa a mai helyzet elemzése felé. Az egész világon, migráns férfiak és nők szembesülnek kockázatos utakkal, hogy meneküljenek az erőszak, a szegénység elől. Mint Pál és társai megtapasztalják a közömbösséget, a puszták, a folyók és tengerek ellenségességét, sokszor nem hagyják őket partra jutni a kikötőkben. De sokszor az emberekénél nagyobb ellenségességgel szembesülnek. Bűnös csempészek kizsákmányolják őket, ma! Úgy bánnak velük, mint számokkal, mint ami fenyegetés néhány kormány számára, ma! Némelykor a vendégül nem látás visszaveti őket, mint egy hullámot a szegénység, vagy a veszély felé, amitől menekülnek.

Legyünk egészen Isten szeretetének a jelei

Nekünk keresztényeknek együtt kell dolgoznunk, hogy megmutassuk a migránsoknak Isten szeretetét, amit Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki. Lehet és kell is tanúskodnunk, hogy nincs ellenségesség vagy közömbösség, hanem minden személy drága az Úr számára, akit ő szeret. Még léteznek a különbözőségek, melyek megakadályozzák, hogy egészen Isten szeretetének a jelei legyünk. Együtt kell dolgozni, hogy éljük az ökumenikus vendéglátást, főként a legsérülékenyebbek felé, ami bennünket, különféle keresztényeket jobb emberekké, jobb tanítványokká tesz, egységesebb keresztény néppé tesz. Ez utólagosan az egységhez közelít minket, ami az Isten akarata számunkra – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.       

22 január 2020, 17:15